Pályaátadóval ünnepelt a pécsi Gandhi Gimnázium

Megadták a módját az ünneplésnek a Gandhi Gimnáziumban, ez tagadhatatlan: a csütörtöki nyílt napon adták át az új szabadtéri műfüves pályát (amelyet rögtön fel is avatott egy rakat csapat), ott volt Csizi Péter országgyűlési képviselő, Hoppál Péter államtitkár, voltak műsorok, felléptek hagyományőrző csoportok, a Kóstolda hozott finom ételeket. Meghallgattuk, megnéztük őket is, többekkel beszélgettünk egy jót (megállapítottuk, hogy azért nagyon jó lehet ilyen körülmények között tanulni), de valójában inkább arra koncentráltunk, hogy a közismert tényeknél egy kicsit többet is megtudjunk az iskoláról, az itt tanulókról, az ide készülőkről – s hangsúlyosan arról, hogy valóban betölti-e szerepét, azaz lehetőséget biztosít a javarészt roma származású diákoknak a felemelkedésre.

Nos, a kérdéseinkre kapott válaszokban a közös pontot a remény jelentette. Minden diák, akivel sikerült beszéltünk, a jövőjére koncentrált, arról beszélt a legszívesebben: egyikük egyenesen el sem akarta árulta, honnan jött ide tanulni, annyira maga mögött hagyta a múltat, annyira inkább előre tekint. A közhelyszerűen előkerülő kiemelkedési esélyek (zene, tánc, foci) persze itt is megemlítődtek, de kérdésünkre mindannyian inkább felsőoktatási jövőben, megszerzett diplomában, jó állásban gondolkodtak. Ugyanakkor a finom kritika (és talán félelem) sem maradt el, egyikük azt mondta, hogy reméli, nem a külsejét nézik majd a felvételin.

Ezek után persze nem kerültük ki a problémákat sem – megkérdeztük például, hogy volt-e bármilyen feszültség, hogy ők ide járnak, beszóltak-e például az utcán. Semmi, semmi, szólt a válasz, sőt, volt egy diák, aki nem is értette a kérdést. Hát, hogy mert roma vagy, próbáltuk magyarázni. Ő nevetve csak annyit mondott: „látszik az rajtam messziről, van idejük felkészülni rám”, majd komolyra váltva hozzátette: errefelé sokkal nyitottabbak az emberek, a közösség részeként kezelik az itt tanulókat. Elnézve az őszinte mosolyát, ezt is simán el tudtuk hinni.

– Elsős vagyok a suliban, de a testvérem is idejár, ő most fog végezni. A családom Ózdfalun él, nekünk hatalmas segítség, hogy itt tanulhatok, a családom elmondhatatlanul boldog ezért. Sok hangszeren játszom, gitártól a szintetizátoron és a brácsán át a dobig, az érettségi után is zenével szeretnék foglalkozni, hangtechnikusi vagy hangmérnöki pályán képzelem el magam.