Közélet

2016.06.24. 18:38

Négyezer embert várnak a Kossuth térre vasárnap

Négyezer embert várnak a Kossuth térre vasárnap a Magyarország–Belgium Európa-bajnoki nyolcaddöntőre. Mobil WC-k továbbra sem lesznek, de a szervező, Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. szerint nincs is rájuk szükség.

Szakács Miklós

Abban mindenki egyetérthet, hogy a Kossuth téren szurkolni a magyar labdarúgó- válogatottnak egészen különleges élmény. Ezrek dalolnak, tapsolnak együtt, egy-egy magyar gól után pedig százával repülnek a félig üres (vagy félig teli?) söröspoharak.

Ugyanakkor a helyszínnel kapcsolatban többen is kifogásoltak ezt-azt az utóbbi másfél hétben. Példának okáért ott vannak a mobil WC-k. Pontosabban, épphogy nincsenek ott, ugyanis a kitelepülés szervezője, a Zsolnay Örökségkezelő nem állított fel hordozható mellékhelyiségeket. Ahogyan azt a ZSÖK-nél érdeklődésünkre elmondták, eddig a magyar csapat mérkőzésein nagyjából 3000 ember szurkolt a helyszínen, vasárnap estére, a belgák elleni nyolcaddöntő közvetítésére ennél is több, 3500-4000 drukkert várnak. Kérdésünkre a ZSÖK a WC-ket illetően azt mondta, szerződést kötöttek a Kossuth téren lévő nyilvános WC üzemeltetőjével, aki vállalta, hogy a program teljes ideje alatt biztosítja a kulturált toaletthasználatot, 100 forint/fő áron. Az eddigi tapasztalatok szerint a rendelkezésre álló illemhelyek száma elégséges, csak a magyar meccsek félidejében alakulhat ki pár perces sor.

Szintén felmerült a helyszínen a szurkolók között, mint vitatéma, hogy sokan már órákkal a mérkőzés előtt lefoglaltak padokat, volt rá példa, hogy egy ember akár 3-4 asztalt is „kisajátított”. A ZSÖK ezzel kapcsolatban is elmondta álláspontját: „Nem látunk kivetnivalót abban, ha egy-egy lelkes szurkoló akár másfél-két órával a kezdés előtt a helyszínre érkezik és lefoglalja baráti társasága számára a helyet. Nem áll szándékunkban ebben korlátozni a szurkolók szabadságát. Az érkezési sorrend alapján, aki jó helyet szeretne, annak érdemes előbb érkeznie.”

Aki tehát ülni akar a belgák ellen, az menjen ki hamar a térre vasárnap. Bár, reméljük, lesz okunk arra, hogy talpra ugorjunk majd párszor.

Sokan vannak és fogyasztanak is

A foci-Eb, főleg a magyar válogatott remek szereplése, nagyon jól jön a vendéglátósoknak. Dzsudzsákék meccsei alatt gyakorlatilag minden kocsma, bár, étterem telt házzal számolhatott, a belvárosban sok helyen még az utcán is álltak a vendégek, az ablakon keresztül nézték a mérkőzéseket. Az egyik, frekventált helyen lévő, de nem túl nagy vendéglátóhely csaposa az Izland elleni magyar meccs után mondta el: kilencven perc alatt elfogyott egy komplett hordónyi sör. Nem csak sokan vannak tehát, de fogyasztanak is az emberek.

Az egyik ismerősöm a Portugália elleni találkozóra három nappal korábban foglalt asztalt a Király utcában lévő egyik kocsmában, és már akkor azt mondták neki, még épp időben próbálkozott. Egy kertvárosi étterem felszolgálója szerint, amikor nincs magyar meccs, akkor azért akadnak bőven üres asztalok, de ha Bernd Storck csapata lép pályára, még egy plusz- pincért is be kell hívniuk.

Összességében tehát elmondható, hogy a szurkolók mellett a vendéglátósok is nagy nyertesei a nemzeti tizenegy menetelésének.

A hidegfront még közbeszólhat

Egyvalami akadályozhatja meg azt, hogy vasárnap este ezrek szurkoljanak együtt a magyar csapat sikeréért Pécs belvárosában: az időjárás. A Pogányi Meteorológiai Szolgálat lapunk érdeklődésére elmondta ugyanis, hogy vasárnap délutánra hidegfront érheti el a térséget, akár tíz fokot is csökkenhet majd a hőmérséklet. Ha a mostani előrejelzés nem hazudik, akár záporok, zivatarok is kialakulhatnak, sőt, extrém időjárási körülményekre is számítani lehet, viharos széllel, akár jégesővel is. Ugyanakkor az előrejelzés bizonytalansága miatt ez még változhat, így aki szeretne a Kossuth téren szurkolni, annak hétvégén érdemes figyelni a friss időjárási előrejelzéseket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!