Közélet

2016.07.11. 18:57

Zsolnay-saga: elutasította a bíróság a Ledina Kerámia bejegyzését

Egyelőre nem létező cég a pécsi önkormányzat által alapított Ledina Kerámia Kft., mivel bejegyzését elutasította a Kaposvári Törvényszék.

Babos A. (Dunántúli Napló)

A pécsi önkormányzatot képviselő ügyvéd, dr. Szabó Iván ellen ugyanakkor etikai vizsgálatot indított a Budapesti Ügyvédi Kamara – értesítette a Dunántúli Naplót Cséplő Petra, a Zsolnay Zrt. igazgatóságának elnöke. Az etikai vizsgálatot ők kezdeményezték, mert szerintük az ügyvéd félretájékoztatta a Ledinába átcsábított dolgozókat. A bíróság azért utasította el a bejegyzést, mert két korábbi Zsolnay Zrt.-s felügyelőbizottsági és igazgatósági tag – mindketten jogászok egyébként – a Ledina Kerámiában felügyelőbizottsági is tisztséget kapott, de nem telt el a Zsolnayban való lemondásuk óta minimum hatvan nap.

Kerestük a város jogi képviselőjét is, dr. Szabó Iván lapunknak azt mondta, a bírósági döntést vitatják, de természetesen tudomásul veszik. Mi lesz ezek után? A város újra, vélhetően rövid időn belül beadja a cégbejegyzési kérelmet, és két új felügyelőbizottsági tagot jelölnek. Lehetséges ugyanis ugyanezzel a névvel, székhellyel, tevékenységi körrel ismét cégalapítást kezdeményezni. Kérdésünkre elmondta, a Ledina dolgozóinak kifizetett munkabéreket nem kell visszautalni, és az érintett száztizenkilenc embernek sem kell aggódnia a jövőjét illetően. Annyit remélnek, hogy még a felszámolás elindulása előtt sikerül a céget bejegyeztetni, hogy pályázni tudjanak a gyár működtetésére. A munkabéreket a Tettye Forrásház készpénztartalékából, de a Ledina vállalkozói folyószámlájáról utalták el.

Az etikai vizsgálat valóban elindult, de azt automatikusan le kell folytatnia az eljárást a kamarának, s ő nyugodt szívvel áll a elébe, közölte végül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!