Sport

2016.07.14. 13:57

Befejeződött a komlói sportcsarnok 50 milliós belső felújítása

Befejeződött a Komlói Bányász Sport Klub (KSBK) sportközpontjának mintegy 50 millió forintos beruházással megvalósult belső felújítása - közölte a mecseki város önkormányzata az MTI-vel.

MTI

A beruházás keretében megújultak az öltözők, a vizesblokkok, korszerűsödtek az asztalitenisz-csapat edző- és versenytermei, valamint modern kazán került az épületbe.    

A parkoló új burkolatot kapott, illetve növénytámfalakat és vízelvezető-rendszert alakítottak ki.  A közlemény felidézi, hogy a tornacsarnok tavaly megvalósított külső felújításához és napelemes rendszerének kiépítéséhez európai uniós és állami forrásokat is felhasználtak. A mostani rekonstrukcióhoz a Start-közmunkaprogram is hozzájárult, a felújítás jelentős részét közfoglalkoztatottak végezték, a felhasznált építőanyagokat is részben ők gyártották.    



Polics József (Fidesz-KDNP), Komló polgármestere az MTI érdeklődésére elmondta: a tavaly szeptemberben indult fejlesztések mintegy ezer négyzetméteren valósultak meg.    
Hozzátette: a sporttelep modernizálásához eddig mintegy 130 millió forintos forrást használtak fel, amelynek hozzávetőlegesen 80 százaléka európai uniós támogatás.    

A rekonstrukció következő eleme a padlóburkolat cseréje lesz - összegzett az írásos tájékoztató.

Címkék#komló

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!