Kék hírek, bulvár

2016.08.05. 18:05

„Nem vagyunk gyilkosok!” Megszólalt a balesetet okozó motor tulajdonosa

Az egész egy szerencsétlen baleset volt a motorosok szerint.

Katus Eszter

– Nem akartam belefolyni a dolgokba, de most már annyi minden furcsa dolog elterjedt, hogy szeretném tisztázni a baleset néhány részletét – kezdte a G. R., a motor tulajdonosa. – Ami történt, egy szerencsétlen baleset volt. Kávézni mentünk az ismerősökkel a pihenőbe, nem is úgy terveztük, hogy nagyobb túrát teszünk, bőrruha sem volt rajtunk. Az egyik ismerős srác megkért, hogy kipróbálhassa a motorom, én pedig, mivel tudtam, hogy nem kezdőről van szó, belementem.

A két motoros ezután elgurult a Hősök teréig, és már visszafelé jöttek, amikor megtörtént a baj.

– Valószínűleg másképp reagált az én motorom, mint amit ő megszokott, és amikor gázt adott, a motor kiugrott alóla, ő pedig hátraesett – emlékszik vissza a lapunkat megkereső G. R. – Amikor odaértem hozzá, látszott, hogy sokkos állapotban van, de végül felkelt, és elvánszorgott az út széléig. Később mentő vitte el, több helyen lehorzsolta a bőrét. Hibázott, mert nem megfelelően mérte fel a motor erejét. Ő is tudja, hogy övé a felelősség.

G. R. látta, hogy a motorja pörögve tovább csúszik, és hogy a kanyarban felbukkan egy autó, majd megáll, tolatni kezd, a motor pedig nekiütközik. Odarohant, hogy segítsen.

– Elszabadult a pokol. A hölgy olyan dolgokat mondott, hogy dögöljön meg minden motoros, meg hogy gyilkosok vagyunk. Persze, hogy felhúztam magam. Igen, vitáztunk, de csak emiatt. Egy baleset miatt senki se általánosítson!

Demonstrációt szervez: „Mással ne történjen ilyen!”

Ahogy arról lapunk beszámolt, július 29-én a 66-os úton Pécs és Mánfa között egy motoros elvesztette uralmát a járműve felett, leesett a motorról, ami tovább csúszott, és egy szabályosan szembe haladó személyautónak ütközött. Az autóban ülők nemcsak megijedtek, de fel is háborította őket az eset, ezért egy forgalomlassító demonstrációt szervezésébe kezdtek.

Pappné Balogh Viktória lapunknak elmondta, a baleset után arra gondoltak, mi lett volna, ha másképp alakulnak a dolgok, ha mondjuk a motor az autón landol. Akár meg is halhattak volna – véli a hölgy.

Ezért döntött úgy, hogy felemeli a szavát a felelőtlen, száguldozó motorosok ellen, hogy ha lehet, mással már ne történhessen ilyen eset.

Kisebb lehet a kár az autóban?

G. R. szerint a motor már egészen lelassult, amikor nekiütközött az autónak, aminek még arra is volt ideje, hogy tolasson. Az üléstartó vas átszúrta a hűtőt, ez okozta a kárt. Több komoly sérülés viszont nem látszott az autón – hangsúlyozza G. R. Mint mondja, a rendszámtábla lógott csak, még a lámpák sem törtek össze. Ő úgy értesült, később az autót beindították, és saját lábán álltak fel vele az autómentőre. – Elismerem, hogy kárt okoztunk, de úgy érzem, eléggé el lettek túlozva a dolgok.

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!