Sport

2016.08.12. 14:36

A PMFC szombaton hazai pályán játszik, a Hódmezővásárhelyt fogadja

A PMFC győzelemmel mutatkozott be a múlt hét végén az NB III.-ban, a Dunaharasztit verte idegenben, s szombat délután jöhet az első hazai bajnoki: a Hódmezővásárhely lesz az ellenfél. Koller Krisztián reméli, hogy a pécsi szurkolók jelenléte plusz önbizalmat ad társainak, s természetesen bízik benne, hogy ismét nyernek.

K. Mayer András (Dunántúli Napló)

Az első akadályt sikerrel vette a PMFC, most jön a következő. Miután a Hódmezővásárhely az előző szezonban csak a 15. helyen végzett a harmadosztályban, nem tűnik egy verhetetlen ellenfélnek – a pécsi csapathoz most nyáron visszatérő Koller Krisztián is bízik benne, hogy két vállra tudják majd fektetni a leendő vendégeket.

– Az első meccsen volt némi drukk a srácokban, de fiatalok, természetes, hogy volt bennük – fogalmazott a középpályás. – Ennek ellenére nyertünk 1-0-ra, s a győzelem biztosan ad nekik némi pluszt: rájöttek, hogy ez sem egy egetverő liga az előzőhöz képest. Ugyanakkor azzal mindenkinek tisztában kell lennie, hogy itt kilencven percig végig kell koncentrálni, nem lehetnek kihagyások. A képességekkel nincs probléma, fejben kell mindenkinek rendben lenni. Az előző szezonban ráadásul már megtapasztalták a fiúk, milyen sokat jelent a hazai pálya, mennyit segít az, hogy sok szurkoló buzdítja őket a lelátóról. Ennek plusz önbizalmat kell adnia, az ellenfél pedig remélhetőleg elbizonytalanodik egy kicsit.

Koller hozzátette, természetesen számára is különleges lesz ismét Pécsett, a PMFC stadionjában, „a régi sikerek színpadán” pályára lépni. A lényeg az, hogy nyerjenek, a hab lenne a tortán, ha ő is betalálna.

A PMFC-hez hasonlóan a Hódmezővásárhely is győzelemmel kezdte a bajnokságot. A Major László által irányított együttes hazai pályán a Békéscsabát verte 1-0-ra, a keretében nincsenek különösebben „nagy nevű” játékosok – Puskás Zoltán azonban nem ismeretlen a baranyai szurkolók számára, hiszen korábban kozármislenyi színekben futballozott.

A 2. forduló programja

Szombat:
PMFC–Hódmezővásárhely
Mórahalom–Dunaújváros
Szekszárd–Komlói Bányász
Gyula–Szentlőrinc
Dabas-Gyón–Pénzügyőr

Vasárnap:
Békéscsaba–Méhkerék
FC Dabas–Dunaharaszti
Budafok–Ferencváros II.
Paks II.–Szigetszentmiklós

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!