Közélet

2016.08.24. 19:05

Tavasszal már épül a vásárcsarnok

Egy Ybl-díjas pécsi építész, Getto Tamás által vezetett stúdió az egyik nyertese az új pécsi vásárcsarnok kialakításáról szóló építészeti tervpályázatnak. Az építés jövő tavasszal indul.

Babos Attila (Dunántúli Napló)

Lezárult az új vásárcsarnok építészeti tervpályázata, amit a Gettoplan építésziroda és a BluePlan mérnökiroda konzorciuma nyert meg, közölte érdeklődésünkre Girán János pécsi alpolgármester. Azt mi tesszük hozzá, hogy így egy Ybl-díjas építész, a pécsi Getto Tamás is tervezője a leendő új csarnoknak. A terveket ő, és a Junior Príma díjas Sztranyák Gergely jegyzi.

Az alpolgármester elmondta, a tervpályázat négy nyertesét külön versenyeztették, s az összességében legjobb ajánlatot adó konzorcium ajánlatát nyilvánították nyertessé. A tervezési szerződéskötés még folyamatban van. A beérkezett ajánlatokat egy közbeszerzési bíráló bizottság, s egy háromfős szakmai bizottság (Kemény Péter szakértő, Barna Béla, a Pécs Holding akkori vezérigazgatója és Csaba Ders pécsi főépítész) értékelte, s egyhangú döntést hoztak. A terveket a nyertes pályázó csapat a tervezési folyamat keretében fogja véglegesíteni – azokat alapvetően nem átdolgozzák, hanem kidolgozzák.

A vásárcsarnok megvalósítására nettó 2,5 milliárd forint uniós forrást különített el a város a kifejezetten Pécsnek szánt TOP-keretből. A tervezés díja nettó 75,5 millió forint. A vásárcsarnok megvalósítása a júniusi közgyűlési döntésnek megfelelően halad, a TOP-os forrás lehívására irányuló pályázatot már benyújtották. Terveik szerint ősszel a konkrét támogatási szerződést is megköthetik. Az építkezés 2017 tavaszán kezdődhet, az átadási határidőt a kivitelezéssel kapcsolatos szerződés tartalmazza majd. Azt már korábban elmondták, hogy a mai vásárcsarnok akkor zár be, ha az új már felépült.

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!