Közélet

2016.08.28. 10:26

Vörösbortól a génekig

Augusztus huszadikán a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét kapta meg a pécsi orvoskar oktatója, Sümegi Balázs professzor, akivel arról is beszélgettünk, hogy milyen előrelépések várhatóak például a rákgyógyításban.

Fülöp Zoltán (Dunántúli Napló)

– Elolvastuk az indoklást, sok szép mondat szerepelt benne, de egyet hiányoltunk: a vörösbor pozitív hatásairól szóló kutatás megemlítését.

– Régóta kutatjuk már, s immár bizonyítani tudjuk, hogy napi egy pohár vörösbor nemcsak a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát csökkenti, de gátolja a rákos és gyulladásos folyamatok kialakulását, és véd a diabétesz ellen. Könnyen lehet, hogy nemsokára eljön majd az az idő, amikor a kardiológusok kiegészítő gyógyszerként vörösbort írnak majd fel a betegeknek.

– Kicsit utánakérdeztünk az orvosnak tanuló diákoknál, s kiderült: az ön tanszékén tanultak sokkal nehezebbek annál, mint amit előzetesen vártak.

– Igen, ez tényleg így van. Amikor idekerülnek, akkor elsősorban az anatómiától félnek, attól tartanak a leginkább. Pedig a mi témakörünk egyfelől nagyon nagy, hiszen az alapkémiától a molekuláris medicináig tart, másfelől éppen az alapok hiányoznak nagyon sokaknál, azaz egészen elölről kell kezdeniük a tanulást. Négy félévet tanulnak nálunk, és mi tagadás, kemény ez a négy félév nekik.

– A külföldieknek is?

– Halkan mondom: szerintem nekik még nehezebb.

– Azért is hoztam ezt szóba, mert az ön nevéhez fűződik a német nyelvű képzés elindítása.

– Igen, s erre nagyon büszke is vagyok. 2004-ben sikerül elindulnunk, villámgyorsan kellett összeállítani a programot, az oktatási terveket, de sikerült, s a kezdeti döccenők után mostanra ott tartunk, hogy csak az oktatási hely fizikai korlátai jelölik ki a felvehető diákok számát – magyarul nagyon sokan szeretnének erre a képzésre járni.

– Az ön tudományterületéről a felszínen sokat tudunk – alaposabban viszont nagyon keveset. Lesz ebben változás?

– Nem fontos, hogy legyen. Az átlagember leginkább az eredményekkel szembesül, s ez jól is van így. A biokémiában óriási lehetőségek vannak – hogy mást ne mondjak, az, hogy a gyógyszerek mellékhatásai rengeteget csökkentek, hatalmas előrelépés. De mondok egy másik példát is: a rákgyógyításban még nem történt meg a nagy áttörés, azaz nincsen olyan gyógyszer, amely visszafordíthatná a folyamatokat. Ám olyanok már vannak, amelyek stabilizálják az állapotot, megállítják a további romlást. Ezek óriás eredmények, ráadásul előrevetítik azt is, hogy a gének szerepének teljesebb megismerésével hamarosan akár lényegesen jobb medicinákhoz is eljuthatunk.

Báta, Szekszárd, Szeged, Pécs

Sümegi Balázs egyetemi tanár, a biológiai tudomány doktora, a Szentágothai János Kutatóközpont tudományos igazgatója 1952-ben született a Tolna megyei Bátán. Ide járt általános iskolába, majd a szekszárdi Garay János Gimnáziumban érettségizett 1970-ben. Ezt követően a szegedi József Attila Tudományegyetem vegyész szakát végezte el, diplomáját 1975-ben szerezte. Az oklevél megszerzése óta dolgozik Pécsett, az egyetem Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézetében, ahol 1994 óta tanszékvezető. Kétszer volt dékán, 1996–1999 és 2003–2006 között.

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!