Sport

2016.09.07. 13:46

Edzéseken már túl, különösebb izgalom nélkül

Megérkeztek, sőt már edzettek is a ma kezdődő paralimpián szereplő pécsi úszók, Konkoly Zsófia és Sors Tamás. A versenyzők több számban is indulnak – de egyelőre azért még nem az éremesélyekről beszélgettünk velük.

F. Z.

A még csak 14 éves Konkoly Zsófiának értelemszerűen ez lesz az első szereplése ötkarikás játékokon, így nem meglepő, hogy amikor az első élményeiről kérdeztük, rögtön egy érdekes adalékkal szolgált.

– Nagyon jó az uszoda, de őszintén szólva én azt hittem, kisebb a lelátó. Ugyanakkor remélem, hogy jó sok néző lesz, és szurkolnak majd nekünk. Izgalom nincs bennem, később lehet, hogy lesz, de most még csak az edzésekre koncentrálok. A szállás és az ellátás is rendben van, kicsit izgultam, hogy nem lesz ingyen a McDonald’s, de szerencsére nekünk sem kell fizetni. Mondjuk eddig csak fagyit ettem ott, de majd a versenyek után bepótolom a lemaradást.

Sors Tamás már a harmadik paralimpiájára készül, úgyhogy tőle nem vártunk különösebb meglepődést – de azt igen, hogy rutinos versenyzőként kellő kritikával és éles szemmel nézzen körbe. Nem is csalatkoztunk.

– Sima volt a repülőút, az utazás a faluba, ahol végül is minden rendben van, igaz, amolyan brazilosan rendben, szóval azért London rendezettebbnek tűnt. Az épületek, a berendezés puritán, de az önkéntesek nagyon segítőkészek, s a buszok is folyamatosan járnak, nem kell várni sokáig rájuk. Családias a hangulat, s ez nagyon fontos ahhoz, hogy jól teljenek a napok. A víz egyelőre kicsit melegebbnek tűnik az átlagosnál, de szerintem ezt még korrigálják a versenyekig. Ja, és nagyon fontos: tényleg ingyen van a sajtburesz, de megfogadtam, hogy az utolsó napig nem tolok egyet sem.

Sors Tamás amúgy furcsa napokon van túl: rengetegen gratuláltak ugyanis neki a paralimpiai aranyérme miatt – mivel a négy évvel ezelőtti győzelmének hírét nagyon sokan megosztották a face-
bookon.

– Jöttek a gratulációk ezerrel, én meg nem tudtam, most mi van. Aztán kiderült, hogy a korábbi sikerem járt körbe a neten. Mondjuk így is jól esett, de azért jobban örülnék, ha a riói játékok végén gratulálna majd mindenki.

Címkék#Sors Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!