Sport

2016.09.13. 17:07

Csoboth Kevin a Benficánál folytatja

A kétszeres BEK-győztes, 35-szörös portugál bajnok Benfica utánpótlásában pallérozódhat, tanulhat és fejlődhet tovább Csoboth Kevin. A 16 éves pécsi játékos szerződtetését személyesen Nuno Gomes, a korábbi 79-szeres válogatott portugál csatár szorgalmazta.

K. Mayer András (Dunántúli Napló)

Nagyon reméljük, hogy Csoboth Kevin révbe ért, s ott kötött ki, ahol kihozzák majd belőle a maximumot. Hogy ez mire lesz elég, egyelőre senki sem tudja, de az biztos, ha egyszer a Benfica valakiben lehetőséget lát, akkor az a fiatal nem középszerű, hanem kimagaslóan tehetséges.

A most 16 esztendős Csoboth Kevin tíz évvel ezelőtt a Pécsi Góliát játékosa volt, aztán megjárta a PMFC-t, a Főnix-szel rangos nemzetközi tornákon szerepelt (és hívta fel magára a figyelmet), tavaly nyáron a Ferencvárosba igazolt, s a legutóbbi szezonban a zöld-fehérek U16-os csapatát erősítette. A szerződése a nyáron lejárt a Fradinál, ahol ugyan marasztalták, hároméves kontraktust szerettek volna kötni, ám ez nem valósult meg: a Kozármislenyhez igazolt, ahol profi szerződést kapott. Ezután több külföldi csapat, köztük a Benfica is megkereste, utóbbi próbajátékra is hívta, s egy ilyen lehetőség elé a mislenyiek természetesen nem gördítettek akadályt. A végeredmény már ismert – köszönhetően többek között annak, hogy a városi rivális Sporting Lisszabon elleni utánpótlás-edzőmeccsen, amelyet a Benfica 4-1-re megnyert, Csoboth hármat vágott...

Természetesen nem csak a portugál sztárklub akarta szerződtetni. A Hertha Berlin is vitte volna, s ha a „Sasok” nem kapcsolnak, nyilván Dárdaiéknál köt ki: már elő voltak készítve a papírok. De kinézte magának a Lille, a Southampton és a Salzburg is. Csoboth végül a Benficát választotta – valóban ez tűnik a legjobb döntésnek.

– A fő célunk továbbra is a tanulás és a fejlődés – mondta az édesapa, a korábbi ifjúsági Európa-bajnok Csoboth Róbert. – Nagyon sokat jelentett nekünk, hogy személyesen Nuno Gomes, a Benfica utánpótlásképzésének vezetője szorgalmazta a szerződtetését. Óriási lehetőség előtt áll Kevin.

A támadó természetesen már kint maradt Lisszabonban, édesapja pedig vasárnap ott volt a PMFC–Fradin. Hozzá kell szoknia, hogy innentől kezdve nem együtt töltik a hétvégéket...

– Fel voltunk készülve arra, hogy egyszer ennek is eljön az ideje, hiszen mindenképpen azt szerettük volna, ha a Kevin külföldön folytatja. Ennek ellenére persze nem egyszerű ez a helyzet. Jöttem haza a repülőn és megkönnyeztem... Eddig itt volt a kezem alatt minden hétvégén, mindig megnéztem a meccseit, most meg nincs meccsnézés. Nézelődöm is, mint hal a szatyorban.

Tegyük hozzá: mint egy boldog hal. A gyerek ugyanis a legjobb helyre került, ráadásul biztosan lesz még meccsnézés, csak, mondjuk, nem magyar pályákon, hanem Lisszabonban.

Renato Sanchesért nemrég harmincötmillió eurót fizetett a Bayern München

A Benfica utánpótlás-akadémiája igazi aranybánya – az egyik legjobb a világon. Olyan játékosok kerülnek ki onnan, akikért euró-tízmilliókat fizetnek a kérők. Az egyik legnagyobb üzlet nem is olyan régen köttetett meg: a Bayern München májusban szerződtette a portugál tinicsillagot, Renato Sanchest. A 18 éves középpályásért 35 millió eurót fizettek a bajorok, vagyis mélyen a zsebükbe kellett nyúlniuk. Igaz, a kilencévesen a Benfica utánpótlás-akadémiájára kerülő Sanches valóban az extra tehetségek kategóriájába tartozik: még tizenhat sem volt, amikor felkerült a klub U19-es csapatába, amellyel aztán az ifjúsági Bajnokok Ligájában szerepelt. Közben játszott a Benfica felnőtt másodosztályú együttesében is, majd jött az áttörés, bemutatkozhatott az élvonalban. Csapatában először kilencven percet egy Bajnokok Ligája-meccsen tölthetett a pályán (na, ez sem megszokott!), aztán jöhetett a válogatottság, az Európa-bajnoki részvétel, majd az aranyérem. Nem mindennapi pályafutás (kezdete) az övé – nem mellékesen: a Benfica kilenc éve mindössze 750 eurót fizetett érte...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!