Sport

2016.09.23. 14:18

Igazi különlegesség: éjszaka száguldanak

Szombat délután folytatódik a népszerű sorozat, a Rallye Sprint-bajnokság.

K. Mayer A. (Dunántúli Napló)

„A déli régió nem játék!” – hirdeti a versenyt szervező Marco Racing Team. Ezt olyannyira komolyan gondolják, hogy egy országosan egyedülálló hagyományt újraélesztve ezúttal sötétben rendeznek versenyt a Rallye Sprint Kupa mezőnyének.

– Az elmúlt évtizedben csak itt fordult elő éjszakai amatőr raliverseny, s mi most a Vasas–Zobákpuszta szakaszon kedveskedünk a pilótáknak, és persze a közönségnek egy ilyen viadallal – mondta Markó Tibor rendező. – Az Euro One Rallye Sprint még világosban rajtol, de egészen addig tart, amíg a mezőny nem teljesíti a kiírt hat gyorsasági szakaszt, így csak hajnalban érnek célba a versenyzők. Ez egy teljesen új kihívás, hiszen a megszokott életritmustól eltérően, a komfortzónán kívül kell jól teljesíteniük az indulóknak, ami mindig nehezebbé teszi az adott feladatot – nyilván a sötétről nem is beszélve!

A versenyre érkező párosokra kezdésként egy 6,25 km-es szuperspeciál szakasz vár, amit újabb öt, egyenként 5 km-es szakasz követ, váltott irányban Vasas és Zobákpuszta között. A rendezőség a nézőkre is gondolt, így a verseny éjszakai részén két különleges nézői pontot alakítanak ki, ahol speciálisan erre a célra készített világító berendezésekkel világítják meg a pályát a jobb élmény érdekében úgy, hogy az a pilótákat ne zavarja. A nézők számára javasolt megközelítési út: Komló Mánfa felőli bejáratánál érdemes Béta felé letérni a főcsapásról, s így éppen a számukra kialakított parkolóba érkezhetnek. Innen csupán 300 méterre található a másik nézői pont.



A verseny (amelynek megtekintése ezúttal is ingyenes) szombaton az átvételeket követően 15.00 órakor rajtol a szuperspeciál szakasszal. A Vasas (külszíni fejtés)–Béta–Zobákpuszta összekötő úton, valamint a Pécs-Vasasi buszforduló környékén útlezárásra kell számítani szeptember 24-én 8 órától másnap reggel 5 óráig.

Címkék#autósport

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!