Közélet

2016.09.23. 16:27

Szemétdíjak: két csekk, két negyed év, két fizetési határidő

Két héten belül kipostázza a Biokom a szemétszállítás után fizetendő, de a szolgáltatóváltás miatt az év során eddig ki nem küldött csekkeket az állami cég megbízásából. Nem kell egyszerre befizetni a két negyedéves csekket.

Babos Attila (Dunántúli Napló)

Sok pécsit lázban tartott már, hogy vajon mikor lehet befizetni a szemétszállítási díjakat, az első negyedévre szóló után: március óta ugyanis egyelőre nem kaptak csekkeket a szolgáltatóváltást követően. Az sem mindegy nyilván, hogy az elmaradt díjakat egy összegben kell-e fizetni.

Lapunk úgy tudta péntekig, hogy a szemétszállítást a közelmúltig a városban kiválóan végző Biokom NKft. a jövő héten kezdi a szemétszállítási díjakról szóló csekkek kiküldését. Nem a maguk, hanem az állami cég számára, utóbbi megbízásából küldték volna ki a csekkeket.

A Dunántúli Napló kérdésére Csizmadia Tamás, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. szóvivője azt mondta, ez valóban így volt, ám egyelőre visszavonták a megbízást. Nem örökre, hanem 6–8, legfeljebb tíz nap türelmet kérve még a lakosságtól, mert ellenőriztetniük kell az árképzési modellt a hatósággal. Ez nem jelenti a díjak módosítását, kötelezően elvégzendő technikai feladatról van szó, emiatt bő két héten belülre teszi a postázás elindítását. A Biokom fogja kiküldeni a csekkeket, a második és a harmadik negyedévre vonatkozóan, de azokat nagyjából két hét különbséggel kell befizetni.

Az elsők között állapodtak meg

Csizi Péter pécsi országgyűlési képviselő a csütörtöki közgyűlési ülésen tett bejelentést, miszerint az államivá lett szemétszállítási szolgáltatás elmaradt díjait hamarosan befizethetik a pécsiek. Részben ugyanis az ő közbenjárásának is köszönhetően Pécs elsőként kötött szerződést az állami céggel erről. Girán János alpolgármester a pulpitusról szólva azt kérte a honatyától, arra is próbáljon meg hatni, hogy az elmaradt féléves díjat ne egyben kelljen kifizetni.

A Biokom NKft. pénteki, lapunk kérdéseire adott tájékoztatása szerint az elsők közt kötöttek megállapodást a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt-vel arról, hogy a társaság kiküldi a számláit. A folyamatot felfüggesztették, mert a Biokom információi szerint az állami vállalat vizsgálja, hogy miként lehet a számlákat több részletben kiküldeni a pécsieknek kisebb anyagi megterhelést okozva ezzel.

Nagyon sokan a közös költségben fizetik

Pécsett egyébként rengetegen, a társasházakban élőknek nagyjából mintegy fele a fent említett csekkmizériából nem észlelt semmit. Ők ugyanis eddig is, folyamatosan fizették a hulladékszállítás díját. Náluk ugyanis a tarifa benne foglaltatik az esetek felében a közös költségben. Amiatt egyébként, hogy ne legyen az esetlegesen nem fizetőknek problémája. Mint arról ugyanis korábban több alkalommal is írtunk, a szemétszállítás elmaradt díját akár közvetlenül leemelheti,  inkasszálhatja az adósok számlájáról a szolgáltató.

Az, hogy a csekket egyben, vagy külön kell-e fizetni, azért is volt fontos kérdés – még akkor is, ha elmaradt díjról van szó –, mert ilyen időszakra szólóan már nem kis összegről van szó. A díjat külön fizetők fél évre eső díja a társasházakban élők számára Pécsett átlagosan mintegy 12–15 ezer, a családi házakban élők számára pedig átlagosan 12–18 ezer forintra tehető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!