Sport

2016.09.27. 17:18

Fényes siker sötétben

Néhány év kihagyás után ismét éjszakai versenyen száguldott a Rallye Sprint Kupa mezőnye Zobákpusztán. Kellemes idő, lámpafényes látvány, pécsi siker és lelkes szurkolók jellemezték az Euro One Rallye Sprint futamot.

K. Mayer András (Dunántúli Napló)

Zobákpuszta Látványos programot ígértek a szervezők, és a kilátogató nézők nem is csalódtak, hiszen mindent megkaptak, amit a rali kínálhat. Az Euro One Rallye Sprint verseny az idei bajnokság ötödik állomásaként még világosban kezdődött, azonban a folytatás már szürkületben, majd a teljes éjszakai sötétségben zajlott.

– Az éjszakai lebonyolítás ránk, rendezőkre nézve is pluszterheket ró, hiszen ilyenkor még körültekintőbben és még többen dolgoztunk a nézők és a versenyzők biztonságáért. Az indulók számára kivilágítottuk az összes állomást, fényvisszaverő elemekkel láttunk el minden sportszakmai táblát és a lassítókat is. A nézők számára pedig kivilágítottunk két kanyart, többletlátványt és jobb élményt nyújtva ezzel. Elégedettek lehetünk, mert mindkét oldal élvezte a versenyt – összegzett Markó Tibor, az eseményt szervező Marco Racing Team vezetője.

Több helyi és távolabbról érkező, a végső győzelemre is esélyes kihívó is eljött, de már az első, úgynevezett szuperspeciál szakaszon műszaki hiba miatt a verseny feladására kényszerült a salgótarjáni Határ Attila (Peugeot 306) és a simontornyai Géringer Zoltán (Honda Civic VTI). A talpon maradt helyi vitézek – mindhárman ladával – végigküzdötték az éjszakát a dobogós helyekért. Több mint 30 km gyorsasági szakasz megtételét követően a bajnoki címvédő Kiss R.–Haraszti Zs. (Lada2105, Pécs) páros szerezte meg a győzelmet a Molnár Z.–Molnár Gy. (Lada 2107, Nagypall) és a Hullman T.–Rábel L. (Lada VFTS, Cserszegtomaj) kettősök előtt.

– Bár a pálya első ránézésre nem tűnik a legnagyobb kihívásnak, mégis, amit sötétedés után nyújt, az picit sem lebecsülendő! Újszerű, de mindenekelőtt élvezetes élmény volt sötétben versenyezni. Nagyon jól éreztük magunkat és persze boldogok vagyunk, mert nyertünk! Köszönjük a remek versenyt Markó Tibinek és csapatának – értékelt Kiss Roland.

A Rallye Sprint Kupa 2016. november 5–6-án folytatódik Orfűn.

A Kiss R.–Haraszti Zs. páros győzött

Az Euro One Rallye Sprint 2016 végeredménye: 1. Kiss R.–Haraszti Zs. (Lada 2015, Pécs) 17:08,2 perc, 2. Magyar Z.–Magyar Gy. (Lada 2107, Nagypall) +00:14,9 mp hátrány, 3. Hullman G.–Rábel L. (Lada VFTS, Cserszegtomaj) +00:20,5 mp h.

Az Euro One Rallye Sprint 2016 kategóriagyőztesei. 5. kategória: Gubinszki Zs.–Szabó B. (Lada VFTS). 4. kategória: Kiss R.–Haraszti Zs. (Lada 2105). 3. kategória: Téczely T.–Bányai B. (Suzuki Swift GTi). 2. kategória: Megyaszai G.–Obert P. (Skoda 115L/R).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!