Közélet

2016.10.17. 16:38

A bíróság nem zárta ki Pécs önkormányzatát a Zsolnay-cégből

A Zalaegerszegi Törvényszék a többségi tulajdonos kezdeményezése ellenére nem zárta ki a Zsolnay Manufaktúra Zrt.-ből a kisebbségi tulajdonosként szereplő pécsi önkormányzatot, illetve annak vagyonkezelő társaságát hétfői tárgyalásán, mert a kizárásról szóló közgyűlési határozat indokai nem voltak megalapozottak.

MTI

Az ítélőtáblai kijelölés folytán Zalaegerszegen indult tagkizárási pereket hétfőn egymást követően tárgyalta a törvényszék, ezeken nemcsak a két fél jogi képviselője, hanem a zrt. igazgatósági elnöke, Cséplő Petra is részt vett és nyilatkozatot tett.


   
A Zsolnay korábban a két elsőbbségi részvénnyel rendelkező pécsi önkormányzatnak és vagyonkezelő cégének, a 19 százaléknyi részvénycsomaggal rendelkező Pécs Holdingnak a kizárását is külön-külön kezdeményezte. A bíróság azonban mindkét perben azzal az indokkal utasította el a többségi tulajdonos keresetét, hogy a kizárásról szóló társasági közgyűlés által hozott határozatban nem voltak megalapozottak, vagy túl általánosak voltak a felsorolt indokok.

Cséplő Petra, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. igazgatóságának elnöke az MTI érdeklődésére közölte: egyelőre gondolkodnak azon, hogy fellebbeznek-e a nem jogerős ítélet ellen. Erre az ítélet kézhezvételétől számított 15 belül van lehetőségük a feleknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!