Cserdiben lépett fel a Budapesti Fesztiválzenekar

Korán érkezünk, sétálnánk egyet a faluban a koncert előtt – de nem mi vagyunk az elsők: kiderül, hogy a zenekar már régóta itt van, sőt, a hangolást is kipipálták már, boldogan eszeget hát mindenki az udvarban. Brutálisan jó a lecsó, mondja valaki mellettünk, próbát teszünk hát mi is, két falat után visszaigazoljuk a megállapítást. Egyetek rétest is, isteni, mondja Bogdán László polgármester, aki néhány mondat után már száguld is tovább, rengeteg a vendég, mindenkinek köszönni kell.

Kiabálás, taps, fütty

Eszünk hát, almást, túrós, mákost, s közben beszélgetünk. Az egyik zenész elmondja, hogy nagy élményt vár, már csak azért is, mert itt a közönség maximálisan kész az interakcióra – magyarul simán lehet, hogy közbekiabálnak, tapsolnak, fütyülnek. De ez egyáltalán nem baj, teszi hozzá, hiszen az új helyzet új reakciókat válthat ki, s ettől a közismert zenei darabok is átalakulnak, mást színt kapnak. Bólogatunk nagyokat, majd megszólítunk egy ötévesforma cigány kislányt is, aki mellettünk falja a rétest. Kiderül, hogy ő nagyon szereti a zenét, bár nem játszik hangszeren – illetve a számítógépen szokott zongorázóprogramokkal játszani, az végül is zenélés, nem? Bólogatunk, az is az. Még van vagy fél óra a koncert kezdetéig, de már szállingóznak a nézők. Mi csak azt szeretnénk kérdezni, hogy vehetünk-e a rétesből, kérdezi egy idősebb házaspár Bogdán Lászlót, messziről jöttünk, nem itt lakunk Cserdiben, teszik hozzá. A polgármester személyesen tesz egy tányérra nekik vagy négyet, váljék egészségükre, mondja.

Trombita papírból

A zenekar a kávénál tart, amikor elindul az előtérben az egyik kísérőprogram: gyerekek ásványvizes palackból csörgőt, papírból trombitát, tojástartóból húros hangszert készítenek. Jól szólnak, mi tagadás – de azt nem tudjuk elképzelni, hogyan fognak majd ezek illeszkedni a komolyzenéhez, hogyan lehet harmonikusan beleilleszteni a klasszikus darabokba. Mondjuk, mentségünkre szóljon, hogy nem is vagyunk sem zenészek, sem gyerekek, akik mindent mindennel össze tudnak párosítani, ha úgy hozza a helyzet.

Ki az a Violetta?

És most úgy hozza. A zenészek lassan elfoglalják helyüket a hangszereikkel, de elfoglalják a gyerekek is, közvetlenül előttük. Nemcsak helyiek vannak itt, jöttek a környező falvakból számolatlanul. Az a jó, ha sokan vannak, hiszen ez a legfontosabb üzenet: hogy legyünk nyitottak, befogadók, mondja Bogdán László, aki a gyerekek mobiljai segítségével kicsit még ismerkedik a mai popkultúrával („Violetta? Az kicsoda? És fiú vagy lány?”), majd lehuppan ő is, kezdődhet a koncert. A komolyzene most nem komoly, nagyon nem az – de éppen ettől lesz nagyon is befogadható. S amikor a hegedűt harmonikusan aláfesti a sok-sok palackos csörgő hangja, akkor már azt is tudjuk: minden így jó, ahogy most van.

Dévai árvákat láttak vendégül

Az már jó ideje tény, hogy Cserdiben pezseg az élet: amióta Bogdán László a polgármester, kis túlzással minden hétre esik egy-egy érdekesebb rendezvény. A közelmúltban például dévai gyerekeket láttak vendégül a faluban, s vendégelték meg őket a pécsi Kóstolda étterem segítségével.

A polgármester ezzel párhuzamosan járja az országot, s nagyon sok helyen mesél arról, hogy milyen is a „cserdi csoda” – amely szerinte egyáltalán nem csoda, csak a sok befektetett energia és lelkesedés kifizetődése. Legutóbb a balassagyarmati fegyház és börtön fogvatartottainak beszélt – ott úgy fogalmazott: „hinni kell abban, amit csinálunk, hinni kell annak sikerében minden nehézség ellenére. Nincs jogunk átlépni azt a határt, mely másokban már feszültséget okoz, és meggyőződésem, hogy a jó szóval számos ajtó megnyílhat”.