Közélet

2016.10.18. 15:11

Nem az álomban ért révbe Csonka Cecília

Csonka Cecília nagy utat járt be, mire több mint 13 év után hazaérkezett Pécsre. Újrakezdett, pedig sokan irigyelnék előző életét.

Babos Attila (Dunántúli Napló)

– Egy csinos kismama ül velem szemben, aki augusztus közepén nyitotta meg a pécsi Jókai téren az Organic Kitchent, egy pici, de izgalmas, termelői alapanyagokra építő, egészséges ételeket kínáló kávézó, reggeliző salátabárt. Hogyan egyezteti ezt össze azzal, hogy hamarosan szülni fog?

– A kávézó megnyitását már eldöntöttük a párommal, s nekiálltunk a megvalósításnak, amikor kiderült, hogy várandós vagyok. Egyértelmű volt, hogy a gyerekről nem mondunk le, de addigra már nem volt visszaút, belevágtunk a nyitásba. Mindamellett egy saját kávézót régóta szerettem volna, rég tudtam, hogy lesz saját üzletem, csak azt nem, a világnak melyik táján. Úgy tervezem, ameddig lehet, dolgozom, bár már másfél hónap sincs hátra. Onnantól a párom fog többet besegíteni, én pedig legalább napi egy-két órára már a jövő tavasszal szeretnék visszatérni.

– Sokáig élt Londonban, emiatt mondta, hogy a világ bármely táján el tudta képzelni a kávézónyitást? Miért nem ott próbálkozott?

– Londonban nagyon bejöhet valakinek, ha beletalál, ám ott, ha igazán jó helyen akar valaki üzletet, s nem jön be, fél év alatt totális csődbe mehet. Én tavaly édesapámat jöttem haza látogatni és ápolni, egy hónapra maradtam volna, amennyi időt 13 éve nem töltöttem Pécsett. Tizenegy évet voltam Londonban, előtte kettőt Budapesten. Aztán úgy alakult, itthon rám talált a szerelem, amiben kint nem volt részem. Az üzlet kivitelezésében, elkészültében a párom rengeteget segített, ő egy épitőipari cég vezetőjeként dolgozik. Nélküle sokkal nehezebb lett volna.

– Úgy tudom, ön sztárok közt forgott Londonban. Mit is jelent ez pontosan? Elérhette volna-e ezt, ha nem ilyen csinos?

– Az egyik legelegánsabb negyedben, Mayfairban dolgoztam, Richard Corrigan gyakorlatilag csak sztárok és multimilliomosok által látogatott Michelin-csillagos éttermében, előtte pedig egy hasonló másik helyen. Ide már viszonylag magas pozícióba, recepcióvezetőnek vettek fel, a vendégeket fogadtam, s elvárás volt a kifogástalan megjelenés. Sűrűn megfordult itt Leonardo Di Caprio, a rendező Guy Ritchie, Robert Downey Jr., Beyonce, vagy éppen Hugh Grant. Utóbbival voltam a legjobb viszonyban, többször mentünk együtt partira. Részmunkaidőben dolgoztam már, de az is bőven elég volt ahhoz, hogy jól éljek. Az első zónában bérelt lakás, évi három nyaralás, néhány hétvégi kiruccanás. Most kevesebből élünk egy hónapban, mint amit néhány cipőre elköltöttem, de sokkal jobban érzem magam. Azt a félretett pénzt fektettem be, amit még a korábbi években, kemény munkával kerestem meg és tettem félre. Végig vendéglátóztam. Pár nap alatt döntöttem el Pesten, hogy kiköltözöm, voltak kint ismerőseim, segítettek. Ugyanakkor száz fontom volt csak, és azt hittem, tudok angolul, de szerencsém is volt, nem kellett hazajönnöm, hamar lett munka és albérlet is. Utána pedig előreléptem folyamatosan. Kint az nagyon jó, hogy mindenki kap esélyt, ha jól dolgozik. Nem nézték, honnan jöttem, milyen papírom van.

Átalakult?

– Az ember alaposan meg tud változni ilyen környezetben, és elveszítheti a realitásérzékét. Elkezd maga is anyagiasan gondolkodni. Ez velem is megtörtént, s bár jól éltem, igazából nem voltam boldog, és nem találtam a helyem, pedig éppen azért mentem ki. Nagyon örülök, hogy itthon észhez tértem, s hogy még a fentiek ellenére sem váltam üres fejű, a maga milliomosára váró, de az életét azzal együtt is csak unó fiatal nővé.

Berlinben már várta egy másik jó állás

Csonka Cecília Pécsett született 1980-ban, itt is érettségizett. Huszonkét évesen költözött Budapestre, onnan két év múlva Londonba. Párjával, Gyulával december elejére várják kisfiúkat. Azt mondta, tizenegy Londonban eltöltött év után megszokta, hogy minden téren csak magára számíthat, ezért is volt furcsa neki, hogy valaki kérés nélkül, önzetlenül annyit segít neki, mint a párja. Miatta döntött úgy, hogy visszaköltözik Pécsre, egyébként valószínűleg később és másutt lett volna saját üzlete. Éppen készült Berlinbe, már volt állása is egy kifejezetten elegáns és híres hotelben, jó pozícióban, de ezt lemondta a pécsi életéért.

Arra, hogy mi a legfontosabb, amit megélt Londonban, és most hasznosítani tudja, úgy felelt, az a teljes élettapasztalat, amit a kint töltött idő egészében megélt.

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!