Közélet

2016.10.21. 19:33

Sofőrök célkeresztben: a Tüke Busz minden panaszt kivizsgál

Arrogánsak, rosszindulatúak egyes buszsofőrök – panaszolják olvasóink. A Tüke Busz Zrt. minden bejelentést kivizsgál.

Wald Kata (Dunántúli Napló)

Többen panaszkodnak a pécsi buszok vezetőire. Egy idős utas Uránvárosban felszállt egy 4-es, „Vásárcsarnok” felirattal ellátott buszra. A Lánc utcai rendelőbe ment volna. Csak a számot nézte, a végállomás elkerülte figyelmét. A vásárcsarnoknál megállt a busz, majd elindult vissza Uránváros felé, kb. 8–10 utassal. Hiába kérték a sofőrt, nem állt meg, ellenségesen viselkedett, és visszavitte őket a kiinduló állomásra.

Egy iskolást is kellemetlen élmény ért a minap: a 39-es buszra szállt fel a végállomás előtti harmadik megállónál. A sofőr azzal fogadta, hogy miért nem a Wass Albert út túloldalán várakozik – ahol a város irányába szállnak fel az utasok –, miért száll fel a végállomás felé. Ennek ellenére elvitte a diákot a végállomásig, majd arrogáns hangnemben letessékelte a buszról. A gyerek megrémült, inkább hazasétált.

Az első esettel kapcsolatban a Tüke Busz Zrt. arról tájékoztatta lapunkat, hogy a busz vezetőjét az ügyben meghallgatták, a belső vizsgálat folyamatban van.

A diákkal történtek kapcsán kiemelték, a cég üzletszabályzata és utazási feltételei szerint a forduló- és végállomásokon az utasoknak el kell hagyniuk a járművet. Gyakori probléma, hogy ennek nem mindenki tesz eleget. Az említett esetben a jármű vezetőjének kötelessége volt leszállítani a fiút. A járat induláskor az első ajtó nyitásával a diák ismét felszállhatott volna.

Pontos az utastájékoztatás

Fontos, hogy a járatot jelző számok mellett a végállomást mutató feliratot is olvassák el az utasok felszállás előtt, azok ugyanis egyes vonalakon, különböző időpontokat tekintve eltérőek lehetnek, a menetrend alapján. A Tüke Busz Zrt. tájékoztatása szerint az autóbuszok kijelzőjén szereplő járatinformációk mindig pontosak. Az utasok számára nem megtévesztő a járatszám – ami a járat útvonalát jelenti –, és a kijelzőn megjelenített állomás – ami pedig a végállomást jelöli.

Az autóbuszban hallható hangos utastájékoztatás is segíti a tájékozódást, hiszen az utasok számára jól hallható módon közli is, hogy mikor következik majd a járat végállomása.

Se beszélgetés, se telefonálás

Az utasok többször tapasztalják, hogy a buszvezető beszélget, esetleg telefonál vezetés közben. Kérdésünkre a Tüke Busz Zrt.-től az a válasz érkezett, hogy az autóbusz-vezető menet közben nem beszélgethet, az utasokat röviden, tömören kell informálnia, amennyiben erre szükség van. A kézben tartott mobiltelefon használatot a KRESZ tiltja, és erről a társaság belső forgalmi utasítást is kiadott. A Tüke Busz Zrt. szakmai oktatásain – amelyen évente minden autóbusz-vezetőnek két alkalommal részt kell vennie – szintén felhívják erre a figyelmüket. Mobiltelefon-használat miatt egyébként még nem alkalmaztak szankciót autóbusz-vezetőikkel szemben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!