Sport

2016.11.15. 18:51

Női kosár: szombaton Portugália lesz az ellenfél

Szünet van a női kosárlabda-­bajnokságban, mert a válogatott Európa-bajnoki selejtezőket játszik: most szombaton Portugáliát fogadja a Lauber Dezső Sportcsarnokban, jövő szerdán pedig Szlovákiában lép pályára. A PEAC-Pécsből hárman kaptak meghívót, a PINKK-Pécsi 424 egy játékost ad a nemzeti csapatba.

K. Mayer András (Dunántúli Napló)

A magyar női válogatott az E csoportban csatázik az Európa-bajnoki szereplésért. Eddig négy mérkőzést játszott Stefan Svitek együttese (a szakmai stábban természetesen ott van edzőként a remek pécsi szakember, Imreh Ajtony), ebből hármat sikerrel vett (Izlandot és Szlovákiát otthon, Portugáliát pedig idegenben verte), egyszer viszont kikapott (Izlandtól idegenben), s ezzel a teljesítménnyel a második helyen áll. A kontinenstornára a kilenc csoportgyőztes és a hat legjobb csoportmásodik jut ki.

A válogatott keretébe természetesen ezúttal is ad játékosokat a PEAC-Pécs. Borisz Maljkovics együttesét képviseli majd Raksányi Krisztina, Zele Dorina és Licskai Zsófia is – előbbi számára nyilván különösen sokat jelent, hogy most szombaton számára abszolút hazai pályán, otthoni környezetben, a Lauber Dezső Sportcsarnokban küzdhet a Portugália elleni győzelemért. A PINKK-Pécsi 424-ből most egy játékost hívtak meg, Kovalcsik Emese került be a keretbe.

De nemcsak a magyar válogatott lép pályára a következő napokban, hanem szerte Európában játszanak meccseket, s ezeken a csatákon is érdekeltek lesznek olyanok, akik klubszinten a PEAC-Pécset vagy a PINKK-Pécsi 424-et erősítik. A szerbek szombaton Luxemburggal csapnak össze, s ott lesz a csapatukban Szanja Mandics (PEAC-Pécs), valamint Nevena Markovics (PINKK-Pécsi 424) is. A litvánok ugyanekkor Celjében Szlovénia ellen lépnek pályára, s ezen a mérkőzésen a leendő vendégek bevethetik Egle Siksniutét (PEAC-Pécs).

Az E csoport állása: 1. Szlovákia 3 győzelem/1 vereség, 2. Magyarország 3 győzelem/1 vereség, 3. Izland 1 győzelem/3 vereség, 4. Portugália 1 győzelem/3 vereség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!