Közélet

2016.11.21. 18:19

Nem unatkozunk majd a megállók között a pécsi utasok

Utazási információk mellett közérdekű híreket, reklámokat, aktuális kulturális programokra szóló felhívásokat is képesek megjeleníteni azok az LCD-monitorok, amelyeket nemsokára pécsi buszokba szerelnek – jelentette be hétfőn Decsi István.

Babos A.

Pécs újonnan megválasztott alpolgármestere közölte: a pécsi buszok forgalomirányító és utastájékoztató rendszerének kiépítésében résztvevő, a város négy pontján dinamikus utastájékoztató táblákat telepítő HC Linear Kft.-vel állapodott meg a fejlesztés elindításáról a Tüke Busz. A magáncég vállalta, hogy a csuklós buszokba  járművenként két, a szólókba egy monitort szerel, amelyen futnak majd menet közben és a megállókban is a fenti információk.

Decsi István elmondta azt is, hogy az első körben idén 7–8 buszba kerülnek új monitorok, a jövő év első hónapjaiban további mintegy ötvenbe, majd a jövő év második felére akár a teljes flottába. A fejlesztés több tízmillió forint, de a Tüke Busz számára nem jelent beruházási költséget. Az utastájékoztató rendszert kifejlesztő pécsi cég azért, hogy telepíti a monitorokat, reklámidőt kap, amelyet értékesíthet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!