Sport

2016.12.07. 12:50

Törökországban játszik ma a PEAC-Pécs

A bajnokságban nyolc mérkőzés után a tabella élén áll, az Európa-kupában jó eséllyel pályázik a továbbjutásra – kétségtelen, kiváló szezont fut eddig a PEAC-Pécs női kosárlabda­csapata. Imreh Ajtony másodedző szerint nagy dolog az első hely, főleg annak tudatában, hogy két sorozatban érdekeltek, kettős terhelés mellett kell helytállniuk.

K. Mayer András (Dunántúli Napló)

A PEAC-Pécs csapata tegnap kora reggel buszra szállt, s elindult Törökországba, Kayseribe, ahol ma (16.00) utolsó előtti csoportmeccsét játssza majd az Európa-kupában. Az ellenfél a kvartett élén álló, bivalyerős Bellona AGÜ lesz.

– Nem mi vagyunk az esélyesek, ezt nyugodtan ki lehet jelenteni – mondta Imreh Ajtony, a pécsiek másodedzője. – Ettől függetlenül természetesen szeretnénk egy jó meccset játszani, megpróbáljuk kihozni belőle a legtöbbet. S közben igyekszünk gyakorolni a ZTE elleni hétvégi bajnokira is.

Mert a nemzetközi porond mellett a hazai bajnokság is nagyon fontos – ha nem fontosabb. Főleg akkor, ha a csapat jó ideje a tabella élén áll, s bár sorra jönnek a kihívók, egyelőre egyiküknek sem sikerült onnan letaszítania.

– Nagy dolog ez az első hely: a második Győrt hazai pályán harminc ponttal vertük, nyertünk Diósgyőrben, győztünk a Szekszárd ellen, amely már nem az a csapat, ami korábban volt. Kár a ceglédi fiaskóért. Ráadásul mindezt úgy értük el, hogy kettős terhelésben vagyunk, pedig nem olyan hosszú a kispadunk, hogy széles rotációt tudjunk alkalmazni. Egyedül azért vagyok kicsit szomorú, mert annak ellenére, hogy itt tartunk, hogy játszanak nálunk fiatalok, hogy az Európa-kupában szerepelünk, ott is jól, nincsenek többen a lelátón. Remélem, ebben is előrébb lépünk majd a folytatásban – fogalmazott Imreh Ajtony.

A másodedző hozzátette, a régi, nagyon sikeres pécsi csapathoz még nem lehet hasonlítani ezt a mostanit, főleg nem a szezon ezen részében. A mezőny egyébként a tréner szerint kiegyensúlyozott, kiegyenlítettek az erőviszonyok: egyedül talán csak a Sopron emelkedik ki a többiek közül, ám utána hat csapat közel azonos szintet képvisel, bárki megverhet bárkit.

– Most az élen állunk, de erre mondják azt, hogy akkor kell majd jónak lenni, ha elolvad a hó. Bízom benne, hogy akkor is jók leszünk! S hogy miért voltunk eddig ilyen sikeresek? Egyrészt azért, mert intelligens játékosaink vannak, akik emberileg is nagyon rendben vannak. Nem mellesleg egyik légiósunkban sem csalódtunk, az adott büdzséhez képest mindegyikük jó választásnak bizonyult. Ehhez jön még a jó szakmai munka: Borisz Maljkovicsnak játékosmúltjából fakadóan kiváló meglátásai, észrevételei vannak, amelyeket rendre hasznosítani tudunk.

Kíváncsian várjuk, mi lesz majd akkor, ha a hó már elolvadt!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!