Kultúra

2011.04.25. 07:53

Csángóföldi lagzi pécsi színészekkel

Nagy lagzi volt Pesterzsébeten, ahol két pécsi színművész, Zayzon Zsolt és Märcz Fruzsina fogadott örök hűséget egymásnak.

Mészáros B. Endre (Dunántúli Napló)

Az igazi mulatság azonban augusztusban lesz az erdélyi, gyimesközéploki skanzenben, ahol református szertartással is frigyre lép a pécsi színészpáros, és mintegy félszáz kaposvári, pécsi művészkolléga hivatalos a csángóföldi lakodalomra. A hűségesküt tehát két helyen is kimondják, viszont a házaspár a következő évadot már nem a Pécsi Nemzetiben kezdi, elszerződtek Szombathelyre a most formálódó új, Jordán Tamás-féle teátrumba. Zayzon Zsolt hat évet töltött Pécsett, és az utóbbi idők jelentősebb főszerepeit ő kapta a társulatból, elég csak a POSZT-on taroló Istenítéletre gondolni. Märcz Fruzsina ugyancsak szépen lépegetett felfelé a társulati grádicson.

– Amikor idekerültem, utolsó esélyt adtam magamnak a színészi pályán, mert ha ott maradok Vásárhelyen, akkor már kötelezően rendező és DLA-s színész-tanár lennék, de játszani nemigen tudnék. Úgy érzem, jól döntöttem, mert Pécsett hihetetlen játéklehetőséget kaptam – vélekedik az elmúlt hat évéről Zayzon Zsolt. Majd így sommázza a tanulóéveket:

– Vidéken csak akkor skatulyáznak be valakit, ha kényelmes, és keveset vállal. Másrészt a színésznek az agyát és a lelkét mindig dresszírozni kell, mert aki elhiszi magáról, hogy kész művész, az abba is hagyhatja a játékot.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Összekötötték az életüket, viszont Pécsről távoznak: a két fiatal, tehetséges színészt a szombathelyi közönség tapsolhatja meg a közeljövőben
[/caption]

– Mindenképpen vidéki színháznál akartam kezdeni, ahol az összes műfajban kipróbálják az embert – összegez Fruzsina. – Bár én drámai színésznek gondoltam magam, s eleinte rettegtem is a komikus figuráktól, mert még egy viccet sem tudok rendesen elmesélni, ám a Mohácsi-féle pécsi iskolában sikerült átalakulnom. Az pedig a hab a tortán, hogy a társamat is itt találtam meg. Mert egy színésznek nagyon nehéz az élete, ha civil a párja.

– Hogy mi az, ami mégis továbbvisz bennünket innen? – kérdez vissza az ifjú férj. – Balikó Tamás itt tudatos társulatépítésbe kezdett, ami az utóbbi két évben külső hatásokra kezd teljesen szétporladni. Másrészt mi most családot tervezünk, így a pénz sem mellékes. Jordán Tamás pedig anyagilag és szakmai szempontból is olyan jövőképet vázolt elénk, ami kétszer jobb, mint az eddigi. Persze nehéz lesz elhagyni a várost a mindennapi barátságok miatt is. Az olyan kapcsolatokra gondolok, mint amilyet Iványi Dalmáékkal sikerült kialakítani. Ő imád színházba járni, mi meg kosármeccsekre. Sopronban ezentúl biztos hogy lesz egy állandó szurkolópárosuk, ha ott vendégeskednek.

Nem is olyan hosszú az út a Gyergyói-havasokból, meg Pesterzsébetről a Pécsi Nemzetiig

Gyergyószentmiklóson születtem 1979-ben, és egy közeli kis faluban cseperedtem, majd tízévesen beköltöztünk Csíkszeredába – vázolja az erdélyi előzményeket Zayzon Zsolt. – Van két nővérem, de csak mostanában sikerült velük igazán egymásra találni.

Jómagam mindent szerettem ifjú koromban, ami nem az iskoláról szólt. Jégkorongoztam és kosaraztam, valószínűleg tűrhetően, mert mindkét sportágban ifjúsági szinten a válogatottságig jutottam. A nagy változást azonban az jelentette, hogy nyolcadikos koromban a Légy jó mindhalálig egy, az „Élet szép” jelenetével búcsúztunk el a szülőktől, tanároktól.

Ebben 13 évesen Valkai tanár urat játszottam, és többen kijelentették: ebből a fiúból színész lesz. Ez annyira megfogott, hogy igyekeztem beváltani a jóslatot. Aztán a marosvásárhelyi Színművészetiről úgy jutottam Pécsre, hogy a Liliomba keresett Balikó Tamás 2005 őszén szereplőket, Béres Attila, akkori tanárunk pedig Darabont Mikoldot és engem ajánlott.

– Én nem abba a kategóriába tartozom, aki már óvodásként is színésznő szeretett volna lenni – ad rövid önéletrajzot Märcz Fruzsina, aki 1986-ban született Pesterzsébeten. – A szüleimmel sokat jártam színházba, másrészt volt egy megszállott színházbarát tanárnőm, aki játszókört szervezett nekünk, aztán később maga is színésznőnek állt. Rásegítettek a választásra a versmondósikereim is, majd a kaposvári Színművészetiről Balikó Tamás „tanári” hívására érkeztem Pécsre.

<!-- Csángóföldi lagzi pécsi színészekkel Nagy lagzi volt Pesterzsébeten, ahol két pécsi színművész, Zayzon Zsolt és Märcz Fruzsina fogadott örök hűséget egymásnak. Mészáros B. Endre (Dunántúli Napló) Nem is olyan hosszú az út a Gyergyói-havasokból, meg Pesterzsébetről a Pécsi Nemzetiig Gyergyószentmiklóson születtem 1979-ben, és egy közeli kis faluban cseperedtem, majd tízévesen beköltöztünk Csíkszeredába – vázolja az erdélyi előzményeket Zayzon Zsolt. – Van két nővérem, de csak mostanában sikerült velük igazán egymásra találni.

Jómagam mindent szerettem ifjú koromban, ami nem az iskoláról szólt. Jégkorongoztam és kosaraztam, valószínűleg tűrhetően, mert mindkét sportágban ifjúsági szinten a válogatottságig jutottam. A nagy változást azonban az jelentette, hogy nyolcadikos koromban a Légy jó mindhalálig egy, az „Élet szép” jelenetével búcsúztunk el a szülőktől, tanároktól.

Ebben 13 évesen Valkai tanár urat játszottam, és többen kijelentették: ebből a fiúból színész lesz. Ez annyira megfogott, hogy igyekeztem beváltani a jóslatot. Aztán a marosvásárhelyi Színművészetiről úgy jutottam Pécsre, hogy a Liliomba keresett Balikó Tamás 2005 őszén szereplőket, Béres Attila, akkori tanárunk pedig Darabont Mikoldot és engem ajánlott.

– Én nem abba a kategóriába tartozom, aki már óvodásként is színésznő szeretett volna lenni – ad rövid önéletrajzot Märcz Fruzsina, aki 1986-ban született Pesterzsébeten. – A szüleimmel sokat jártam színházba, másrészt volt egy megszállott színházbarát tanárnőm, aki játszókört szervezett nekünk, aztán később maga is színésznőnek állt. Rásegítettek a választásra a versmondósikereim is, majd a kaposvári Színművészetiről Balikó Tamás „tanári” hívására érkeztem Pécsre. Összekötötték az életüket, viszont Pécsről távoznak: a két fiatal, tehetséges színészt a szombathelyi közönség tapsolhatja meg a közeljövőben -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!