Ghána
Mik ezek?
XNégyszer nyerte el az Afrikai Nemzetek Kupáját (1963, 1965, 1978, 1982). A futball 1957 után lett népszerű az afrikai országban, miután a független állam első miniszterelnöke, Nkrumah tudatosan használta fel a sportot a nemzet és Afrika függetlenségének jelképeként. Miután 1966-ban egy puccs eltávolította Nkrumaht az ország éléről, az ország labdarúgásának színvonala is visszaesett. A ghánai futball 1970-es évektől kezdte fokozatosan visszanyerni régi fényét.
Szereplése a labdarúgó-világbajnokságokon: egyszer, 2006-ban vett részt először a vb-n, akkor nyolcaddöntőig jutottak.
Sztárjátékos: Michael Essien
Essien 13 évesen kezdett el focizni. 1999-ben az U17-es világbajnokságon Ghánával bronzérmet szerzett, több európai klub érdeklődött iránta, többek közt a Manchester United, de ez nem jött össze neki. 17 évesen a francia Bastia igazolta le. Először védőként játszott, majd a középpályára helyezték át. A 2002-2003-as szezonban sokat segített abban, hogy a csapat az UEFA kupában is indulhatott. 2003-ban 7,8 millióért leigazolta a Lyon. Itt védekező középpályásként játszatták. Menedzsere, Paul Le Guen szerint „csak evett, aludt és futballozott”. Mourinho közel 24 és fél millió fontért vette meg Essient a Chelsea számára.
Út a vb-re:
Ghána - Líbia 3-0
Lesotho - Ghána 2-3
Gabon - Ghána 2-0
Ghána - Gabon 2-0
Líbia - Ghána 1-0
Ghána - Lesotho 3-0
Ghána - Benin 1-0
Mali - Ghána 0-2
Szudán - Ghána 0-2
Ghána - Szudán 2-0
Benin - Ghána 1-0
Ghána - Mali 2-2
Kapusok: Richard Kingson (Wigan Athletic), Daniel Agyei (Liberty Professionals Accra), Stephen Ahorlu (Heart of Lions)
Védők: John Paintsil (FC Fulham), John Mensah (FC Sunderland), Samuel Inkoom (FC Basel), Hans Sarpei (Bayer Leverkusen), Rahim Ayew (Zamalek), Lee Addy (Bechem Chelsea), Isaac Vorsah (1899 Hoffenheim), Jonathan Mensah (Free State Stars)
Középpályások: Kwadwo Asamoah (Udinese Calcio), Anthony Annan (Rosenborg), Sulley Muntari (Inter Mailand), Kevin-Prince Boateng (FC Portsmouth), Quincy Owusu-Abeyie (Al-Sadd), Stephen Appiah (Bologna), Andre Ayew (Arles-Avignon), Derek Boateng (FC Getafe)
Csatárok: Asamoah Gyan (Stade Rennes), Prince Tagoe (1899 Hoffenheim), Dominic Adiyiah (AC Milan), Matthew Amoah (NAC Breda)
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
A csoport
| P | ||
|---|---|---|
| 1 | Mexikó | 4 |
| 2 | Uruguay | 7 |
| 3 | Dél-Afrika | 4 |
| 4 | Franciaország | 1 |
B csoport
| P | ||
|---|---|---|
| 1 | Argentína | 9 |
| 2 | Dél-Korea | 4 |
| 3 | Görögország | 3 |
| 4 | Nigéria | 1 |
D csoport
| P | ||
|---|---|---|
| 1 | Németország | 6 |
| 2 | Ghána | 4 |
| 3 | Ausztrália | 4 |
| 4 | Szerbia | 3 |
F csoport
| P | ||
|---|---|---|
| 1 | Paraguay | 5 |
| 2 | Szlovákia | 4 |
| 3 | Új-Zéland | 3 |
| 4 | Olaszország | 2 |
G csoport
| P | ||
|---|---|---|
| 1 | Brazília | 7 |
| 2 | Portugália | 5 |
| 3 | Elefántcsontpart | 4 |
| 4 | Észak-Korea | 0 |
H csoport
| P | ||
|---|---|---|
| 1 | Spanyolország | 6 |
| 2 | Chile | 6 |
| 3 | Svájc | 4 |
| 4 | Honduras | 1 |
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









