Képgalériák - Baranya megye

Előcammogott: árnyék nélkül maradt a medve

Ha hihetünk a Pécsi Állatkert barnamedvéjének, akkor már nem kell sokáig várni a tavaszra. Nikoláj csütörtökön előcammogott a barlangjából.

A város közös krónikája

Rengeteg feldolgozható emlék futott már be a Pécs8 nevű kezdeményezés felhívására, amely a város 1945 és 1990 közti történetének feldolgozását segíti.

Lángokban állt a szászvári óvoda melléképülete

A település polgármestere, Dunai Péter Facebook-oldalán közölte, hogy a következő kettő napra rendkívüli szünetet rendelt el.

Olvasóink fotóiból válogattunk: Utolsó mosolyok az indulás előtt

A mostani fotó-összeállításunkban szereplő képek nagy többsége azokat az időket idézi meg, amikor még őszinte volt a lelkesedés, hiteles az elszántság – mert volt mellette (előtte, utána) tett is, konkrétan meg kellett védeni a hazát, a családot, az otthonmaradtakat, a szeretteket.

Múltidéző: régi idők januárjai

Idézzük fel a régi teleket, amikből a nagy fagyokra és a ragyogó napsütésre is emlékezhetünk.

Gyalázkodó graffiti az egyetemmel szemközti épületen

Rasszista tartalmú felirat jelent meg a közelmúltban a Pécsi Tudományegyetem bölcsészkarával szembeni egyik társasház falán. A nagy, piros betűk által közvetített üzenet egyértelműen a roma hallgatók ellen szól. A PTE különböző karain tanuló, roma származású diákokat összefogó és támogató Wlislocki Henrik Szakkollégium (WHSz)flashmobot szervezett a helyszínre.

Negyven éve épült a Lauber

Pécs városi sportcsarnoka 1976-ban épült meg, akkor adták át a nagyközönségnek és a helyi sportélet képviselőinek.

Csak a hajrá döntött, végül Fazekas Milán győzött

A hideg nem volt akadály, több mint kétszázan futottak Szilveszterkor.

Több ezren voltak a pécsi Széchenyi téren

A csípős hideg időjárás sem tántorította el az embereket, több ezren ünnepeltek Pécs belvárosában. A koncertekkel tarkított szabadtéri ingyenes partiról a tűzijáték sem hiányozhatott.

Egy kis múltidézés bólyi fényképekkel

Arcok, helyzetek, pillanatok egy kisváros igaz történetéből.

« előző | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | következő »
Előző
  • Kos
  • Bika
  • Ikrek
  • Rák
  • Oroszlán
  • Szűz
  • Mérleg
  • Skorpió
  • Nyilas
  • Bak
  • Vízöntő
  • Halak
Következő

Mai horoszkóp

  • A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
Kos Bika Ikrek Rák Oroszlán Szűz
Mérleg Skorpió Nyilas Bak Vízöntő Halak
Megyei Piactér