Hírek

2005.12.17. 00:00

Tüntettek az egyházi iskolák

Az egyházi iskolák támogatásának csökkentése ellen tiltakoztak az intézményekben tanulók szülei, a tanárok és – bár részvételüket „nem kérték” – a diákok ezrei délelőtt a budapesti Felvonulási téren. Úgy tűnik, a tüntetés a tavalyihoz hasonlóan elérte célját: a kormány tegnap úgy döntött, az egyházi iskolák megkapják a kistérségi kiegészítő támogatásokat.

Tibay Gábor

[caption id="" align="alignleft" width="320"] Több ezren tüntettek tegnap, hogy az egyházi iskolák az önkormányzati iskolákkal azonos bánásmódot és megegyező állami támogatást kapjanak
[/caption]„Mi a baj velünk, hogy támadni kell minket?” – tette fel a kérdést hallgatóságának Kacsóh András nagycsaládos édesapa Budapesten, a Felvonulási téren. Kérdése költői maradt: a többezres tömegből nem érkezett válasz, bár a legtöbb megjelentnek lett volna hozzáfűznivalója az elhangzottakhoz. A tiltakozó megmozdulás az egyházak szellemiségének megfelelően békésen zajlott, a kivezényelt rendőröknek jobbára annyi feladatuk akadt, hogy meleg teát osztogassanak a hidegben és esőben érkezőknek.
Az egyházi iskolákban tanulók szüleit tömörítő Szülői Közösségek által szervezett demonstráción több ezren vettek részt: a tanulók szülei és tanárok mellett számos diák is eljött a fővárosba. A szónokok a megkülönböztetés megszüntetését, az önkormányzati iskolákkal azonos bánásmódot és megegyező állami támogatást követeltek.
A jelenlévők a szociális intézmények támogatásának radikális csökkentése ellen is tiltakoztak. Petíciójukban – amelyet az Oktatási Minisztérium előtt Friss Róbert államtitkár vett át – többek között azt fogalmazták meg, hogy az egyházi fenntartású idősek otthonaiban az állami elvonások miatt egy átlagos gondozottnak jövőre 247 ezerrel, azaz havi mintegy húszezer forinttal kell többet fizetnie, mint eddig. Azt kérték továbbá, hogy az egyházi iskolák is kapják meg mindazon támogatást, amelyeket a helyhatóságok által működtetett intézmények megkapnak. Ennek megfelelően igénylik a bejáró tanulók utáni támogatást, továbbá a kistelepüléseken működő intézmények normatív támogatását. Szeretnének részesülni a többcélú kistérségi társulásoknak járó támogatásokban is.
Magyar Bálint oktatási miniszter tegnap bejelentette, okafogyott az egyházi iskolák tiltakozása. A tárcavezető elmondta: a kormány döntése szerint jövőre az egyházi intézmények is jogosultak lesznek a bejárók utáni és kistérségi támogatásokra. A miniszter szerint az elmúlt négy évben duplájára emelkedett a felekezeti iskoláknak adott állami támogatás: míg 2001-ben 21 milliárd, addig 2005-ben már 44 milliárd forintot fordítanak az egyházi intézményekre.

Deák Krisztina: „Két fiammal érkeztem a tüntetésre a budaörsi Mindszenty József Általános Iskolából. Lelkiismereti kötelességemnek éreztem, hogy eljöjjek. Az egybegyűlteket nem az indulatok, hanem a tények vezérelték a Felvonulási térre. Veszélyben érezzük iskolánk működését, különösen annak fényében, hogy a szülők már eddig is rengeteg mindent adtak össze az iskolának.”

Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke: „Hangsúlyozottan szülőként érkeztem a demonstrációra. Három gyermekemet a ferencesek nevelik, így személyesen is érintettek vagyunk az ügyben. Politikusként egyébként jól tudom, hogy az állam a tervei szerint minden egyházi iskolában tanuló gyermektől százezer forintnyi támogatást von el, így csak a mi családunkat ez háromszázezer forinttal érinti.”

Tóth János, a mezőtúri Szegedi Kis István református gimnázium igazgatója: „Mindenképpen azt szeretnénk, hogy az egyházi iskolák ne kerüljenek hátrányba a többi tanintézményhez képest. A mi iskolánkból Beszterczey András lelkész elnökkel érkeztünk, de az egyházmegyéből ennél többen jöttünk, egy mikrobusszal indultunk a fővárosba.”

a tüntetés a tavalyihoz hasonlóan elérte célját: a kormány tegnap úgy döntött, az egyházi iskolák megkapják a kistérségi kiegészítő támogatásokat. Tibay Gábor Deák Krisztina: „Két fiammal érkeztem a tüntetésre a budaörsi Mindszenty József Általános Iskolából. Lelkiismereti kötelességemnek éreztem, hogy eljöjjek. Az egybegyűlteket nem az indulatok, hanem a tények vezérelték a Felvonulási térre. Veszélyben érezzük iskolánk működését, különösen annak fényében, hogy a szülők már eddig is rengeteg mindent adtak össze az iskolának.”

Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke: „Hangsúlyozottan szülőként érkeztem a demonstrációra. Három gyermekemet a ferencesek nevelik, így személyesen is érintettek vagyunk az ügyben. Politikusként egyébként jól tudom, hogy az állam a tervei szerint minden egyházi iskolában tanuló gyermektől százezer forintnyi támogatást von el, így csak a mi családunkat ez háromszázezer forinttal érinti.”

Tóth János, a mezőtúri Szegedi Kis István református gimnázium igazgatója: „Mindenképpen azt szeretnénk, hogy az egyházi iskolák ne kerüljenek hátrányba a többi tanintézményhez képest. A mi iskolánkból Beszterczey András lelkész elnökkel érkeztünk, de az egyházmegyéből ennél többen jöttünk, egy mikrobusszal indultunk a fővárosba.” Több ezren tüntettek tegnap, hogy az egyházi iskolák az önkormányzati iskolákkal azonos bánásmódot és megegyező állami támogatást kapjanak -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!