Tálaló

2009.01.13. 11:10

Leves nélkül tilos

Iparos kisvendéglő | Egy vendéglő, amely a cégér-vitában (hogy kell-e a jó bornak, ugye) igen határozottan a "nem" mellett teszi le a voksát. Egy vendéglő, ahova a "grátisz, ingyen" húsleves miatt már eleve érdemes betérni. Egy vendéglő, klasszikus kínálattal. Egy vendéglő, ahol megállt az idő. Majdnem.

bókhas

Győztes seregen ne változtass, van ugye egy ilyen bölcsesség. Mert hogy az a jó. Az Iparos esetében ezt történetesen igaz is. Akik rendszeresen ide járnak, azok alighanem békében vannak saját múltjukkal. A vendéglőbe térve ugyanis elkerülhetetlen a flash: tíz éve ugyanazok a lambériák, ugyanazok az asztalok, ugyanaz az elrendezés (az egyetlen újítás egy tálaló a kiöregedett bor- és desszert-hűtők helyén) - és egészen a közelmúltig szinte ugyanazok az árak. Személyes szál: az Iparos névnapi-szülinapi helyből így lett az évek alatt - örömünkre - a gyakori vacsorák helyszíne. Egészen a közelmúltig. Úgy fél éve ugyanis komótosan megindultak az árak, felfelé.

És ha már itt tartunk, legyünk is túl gyorsan azokon a negatív felhangokon, amik néhány utóbbi látogatásunk során pendültek meg sajnálatos módon. Legyen az első az ételszag - érdekes, de erre korábbról nem emlékszem. Második: az ismételten félresikerült borjúszelet (egyszer bécsi szeletként, utóbb óvári módon készítve volt rágós-szárazva sütve az étek széle) és köretben megbúvó, sütésre érzéketlen hasábburgonya-szeletek. Harmadik: a várakozás - hétköznapi vacsorához mérten - kissé hosszúnak tűnő ideje (lehet persze, hogy csak mi voltunk sietős passzban). Ennyi, de ténlyeg.

Az Iparos kínálata ugyanis klasszikus vonalon - árakat, adagot, választékot figyelembe véve - a város egyik legjobbja. Olyan ász előételekkel, mint például a rántott velő (800) vagy a hortobágyi és rántott húsos palacsinta (500). Mindegyik tesztelve, ajánlva. Eddig mindig jó választásnak bizonyult a borjúpaprikás és a szarvaspörkölt is (900), és a velővel kísért pacalt is elismerően nyugtázta egy marhagyomor-téren érzékeny ismerős (800). A csülök-verziók (Pékné módra, iletve gombásan - 900) szinte biztos befutók. Nyoma sincs rajtuk a reform-zsírszegénységnek, szóval jár nekik a sör, slusszkulcs lepasszolva. Aki szárnyasban utazik, annak vajas jércemell, rántott csirkecomb vagy kapros pulykamell-ragu jut például. Aki nagyon ünnepi módon akar költekezni, annak nincs ugyan könnyű dolga, de a bélszín-kínálatból (1600) válogathat. Vörösboros, lecsós, Bánffy, mustáros, gombás-májas - szétszórva az étlapon. Kétségtelen, hogy az Iparos nem a vegetáriánusok kedvence, de azért a kötelező rántott sajt, rántott karfiol, párolt zöldség ott figyel az étlapon (8-900).

Igaz ugyan, hogy az étlap szintén makacsul ellenáll az idő múlásának, a napi ajánlat biztosítja a változatosságot. Tegnap például kakashere-pörkölt, óvári borjúszelet, Orly-süllő és pisztráng roston szerepelt a fekete táblára húzott kréta-listán. Aki menő, innen választ, jegyzem meg halkan.

És: bolond, aki a húslevest kihagyja. Ma már ugyan nincs ott az asztalon a digitális világgal dacoló, kézzel írt, fénymásolt lap, ami hirdeti a "grátisz, ingyen" lehetőséget. Pedig lenne miért: a húsleves szinte mindig tökéletes, és van annak is némi vonzereje, hogy sosem lehet tudni, a tésztán kívül lesz-e zöldség vagy hús extraként benne.

Ami az italokat illeti: csapolt sörből Goldot adnak (250/180), az üdítőket 150-180 forintért mérik. Folyó borból egy fehér-egy vörös: siklósi olaszrizling (600/l) és villányi kékoportó (800/l) jut, palackosból már nagyobb a választék (többnyire nem a névre utazó, környékbéli termékek, 1100-1800 forintért), a tokajiak (szamorodni, aszú, Oremus, 1500-3000) külön rovatot kapnak.

A kiszolgálásra panasz nem lehet - gyakorlott és kipróbált urak mozgatják a tányérokat, akikben többnyire ott szunnyad a humor csírája. Így ha olykor felejtenek, azt is stílusosan teszik (igazából a csemegeuborka is uborkasaláta valahol...). Apróság, de pont jár érte: ha kifog rajtunk a méretes adag, de nincs szívünk megválni tőle, ingyen készül a szolíd pakk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!