Egyéb

2006.11.16. 05:22

Elhanyagolt fogak, rosszindulatú daganatok

A szájüregi rákok negyede halálos kimenetelű. Pedig a képlet olyan egyszerű lenne: ne dohányozzunk, mossunk rendszeresen fogat, és járjunk orvoshoz. Az időben felismert betegség ugyanis gyógyítható.

Dreissiger Ágnes

Ha az esetleg fellépő szájüregi rákot kezdeti, korai stádiumban észrevesszük, és időben orvoshoz fordulunk, jó eséllyel meggyógyulhatunk. Éppen ezért a szűrés az orvosi és a fogorvosi vizsgálatoknak szerves részét kell, hogy képezze.

A két centimétert meg nem haladó átmérőjű daganatok könnyen kezelhetők. Sajnos, a legtöbb szájüregi rákot addig nem ismerik fel, amíg áttétet nem adott a környéki nyirokcsomókba. A kései felismerés miatt a szájüregi rákok negyede halálos kimenetelű.

A dohányzók és alkoholt fogyasztók vannak a legnagyobb veszélynek kitéve. Ezek együttese különösen nagy kockázati tényezőt jelent. A szájüregi rákok kétharmada férfiaknál jelentkezik, de az elmúlt néhány évtizedben a nők körében mutatkozó fokozott dohányzás és alkoholfogyasztás lassan csökkenti a különbséget.

Barna, lapos, szeplőszerű terület (dohányos folt) alakulhat ki azon a helyen, ahol a cigaretta vagy a pipa általában az ajkakkal érintkezik. Csak biopsziával (szövetminta vételével és annak mikroszkópos vizsgálatával) állapítható meg, hogy rákos elváltozásról van-e szó.

Az éles szélű törött fogak, tömések vagy fogpótlások okozta állandó irritáció ugyancsak megnövelheti a szájüregi rákok kialakulásának valószínűségét. Csökkentheti viszont, ha kerüljük a közvetlen napfényt. Szakemberek szerint az antioxidáns vitaminok, mint a C- és az E-vitamin, vagy a béta-karotin, némi védelmet biztosíthatnak.

A szájüregi rákok kialakulásában a rossz szájhigiénia is óriási szerepet játszik. Ezt elkerülendő, lehetőség szerint étkezés után mindig mossunk fogat, és járjunk rendszeresen fogorvoshoz. Szájüregünk rendszeres önvizsgálatával bizonyos rendellenes elváltozásokat magunk is észrevehetünk. Azok észlelésekor orvoshoz kell fordulni, ezáltal segíthetjük a daganat korai stádiumban történő felismerését, és a terápia eredményességét.

A szájüregi rákok egy része nem nő kifelé, nem képez látható csomót vagy fekélyt, csak körülírt megvastagodás formájában mutatkozik. A szájüreg önvizsgálatának szerves része az ajkak, az orcák, a nyelv, valamint az ínyek mutatóujjunkkal történő áttapintása is. Ez az önvizsgálati eljárás leírva elég komplikáltnak tűnik (lásd keretes írásunkat), a gyakorlatban azonban igen egyszerű. Ne tévesszük szem elől a célt, hogy lehetőleg a szájüreg minden részét áttekintsük és áttapintsuk. A vizsgálatot célszerű havonta egyszer és lehetőleg azonos időpontban elvégezni, hogy megszokottá váljék.

A szájüregi rákok ritkán szóródnak a szervezet távoli részeire, de hajlamosak betörni a fej és a nyak területeire. Ha az egész rákot és a környező egészséges szöveteket még azelőtt sikerül eltávolítani, mielőtt a daganat a közeli nyirokcsomókba áttétet adhatna, a túlélési arány magas. Amennyiben a daganat áttétet ad a közeli nyirokcsomókba, a gyógyulás valószínűsége csökken. A sebészeti beavatkozás során az állkapocs mögötti és nyaki nyirokcsomókat, valamint a szájüregi daganatot távolítják el.

A szájüregben vagy a torokban keletkező daganatot sugárterápiával és műtéttel vagy kizárólag sugárterápiával is lehet kezelni. A besugárzás hatására gyakran elpusztul a nyálmirigyek állománya, s így szájszárazság alakul ki, ami szuvasodáshoz és egyéb fogeredetű problémákhoz vezethet. Mivel a sugárzásnak kitett állcsontok nehezen gyógyulnak, a fogakat a kezelés előtt kell ellátni. A szájüregi rák miatt sugárkezelt betegek számára fontos a kielégítő szájhigiénia, melyhez hozzátartoznak a rendszeres ellenőrzések, az alapos otthoni szájápolás és a fluorid rendszeres, napi alkalmazása.

Önvizsgálattal megelőzheti a betegséget

A szájüreg önvizsgálata két részből áll: az alapos megtekintésből és az áttapintásból. Nézzük meg figyelmesen ajkainkat, berepedések, fekély, fehér folt vagy pikkelyesen hámló területek után kutatva. Fogjuk meg ajkunkat mindkét oldalon mutató- és hüvelykujjunkkal. Kifordítva a belső nyálkahártya felszínét is tekintsük át.

Két ujjunkat az egyik szájzugba téve húzzuk félre orcánkat a fogaktól, hogy a pofa teljes belső felületét áttekinthessük. Ugyanezt a másik arcpofával is végezzük el. Öltsük ki a nyelvünket, és hegyét megfogva húzzuk előre, hogy felszínét alaposan megvizsgálhassuk. Jobbra-balra húzva az oldalsó széleit is vegyük szemügyre.

Visszaengedve a nyelvet, a szájpadot tekintsük át, majd nyelvünket a szájpadhoz emelve, nézzük át a szájfeneket. Ezután a felső íny belső felületét vizsgáljuk meg.

Dreissiger Ágnes -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!