Hírek

2007.02.12. 10:51

Egyetlen, olimpiára alkalmas pálya sincs

A BOM egyesület szerint a 2020-as játékok érdekében már most el kell kezdeni dolgozni

F. R.

A 2016-os olimpiára való pályázást elvetette a budapesti játékok mellett kardoskodó BOM egyesület (régi nevén Budapesti Olimpiáért Mozgalom), ám a 2020-as világtalálkozó Magyarországra hozatalára a társaság vezetője, tagjai szerint igenis van esély.

– Az olimpia nem csak a sportról szól, sokkal több ennél – mondta Szalay-Berzeviczy Attila, a BOM elnöke. – Ez körülbelül tízéves országfejlesztő program, aminek húsz vagy harminc éves turisztikai, gazdasági utóhatása is van. Éppen ezért a pályázat előkészítést szorosan be kell illeszteni az ország hosszú távú terveibe.

Minden rendezni szándékozó más-más céllal vág bele a kalandba. Az biztos, hogy a budapesti cél a városmegújítás. A korábbi, 2002-es megvalósíthatósági tanulmány elkészítésekor 85 lehetséges helyszínt vettek figyelembe a szakértők, ez redukálódott háromra, amely mellett a felfrissített, aktualizált tanulmány is kiállt. Eszerint szóba jöhet egy Duna-menti, egy kelet-nyugati, valamint egy észak-budapesti területeket felölelő olimpia. Az első kettőben kiemelt szerepe lenne a felújított Puskás Ferenc-stadionnak és környékének. Jelenlegi árakon számítva a csak sportcélú beruházás 518 milliárd forintba, minden egyéb infrastruktúrális építkezés 4646 milliárd forintba kerülne.

– Jelenleg egyetlen olyan létesítmény sincs a fővárosban, ami a Nemzetközi Olimpiai Bizottság előírásai szerint alkalmas lenne a játékokra. Ilyen tekintetben tehát a nulláról indulunk – jelentette ki Bienerth Gusztáv, a dokumentumot készítő PWC intézet egyik vezetője. – Azt tudni, kell, hogy a közép-kelet-európai régióból Prága is erősen készül 2020-ra, márpedig ha Budapest alulmarad vele szemben, akkor gazdasági hátrányát a következő évtizedekben érzi meg.

A BOM nem pályázhat, hanem csak a főváros, a MOB és a kormány támogatásával. Ám az egyesület a maga részéről igyekszik minden érintettet helyzetbe hozni. Egyrészt saját költségéből fedezi egy a kandidálás és a rendezés jogi keretét biztosító olimpiai törvény elkészítését, másrészt a pártok, önkormányzat részére eljuttatja a tanulmányt.

– 2020 csak akkor reális, ha most, 2007-ben elkezdünk valamennyien dolgozni – jegyezte meg Bienerth. – Tervezésnek, előkészítésnek, a távlati fejlesztések összhangba hozásának most kell nekiállni. Ha késünk, ha kapkodunk, ha nincs harmónia az elképzelések között, akkorn nincs siker, nincs olimpia.

A nagyszabású terv bejelentéséről hiányoztak – pedig kaptak meghívót – a Magyar Olimpiai Bizottság vezetői. A VR a közelmúltban megkereste éppen a téma kapcsán Kamuti Jenő főtitkárt, ő akkor azt mondta, hogy a két szervezet között nincs semmiféle ellentét, a MOB maximálisan támogatja a BOM-ot ez ügyben. Mást nem is tehet, hiszen az előkészítő munka döntő részét az egyesület vállalta magára, így a MOB kevés érdemi lépést tehet. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!