Hírek

2007.03.04. 18:53

Fidesz: megalázó sérült tűzoltóktól vizitdíjat kérni

A budapesti EGIS Gyógyszergyárban pénteken kora este keletkezett tüzet ugyan már régen eloltották, az ügy mégis tovább parázslik a közéletben.

V.M.

„Az már korábban bebizonyosodott, hogy az emberek átverésével bevezetett vizitdíj senkinek sem jó, csak a kormányhoz közeli cégek üzletmenetének. Mára viszont már odáig jutottunk, hogy a magyar emberek életét és vagyonát mentő sérült tűzoltóknak is megalázó módon aprót kellett gyűjteniük ahhoz, hogy a kórházban ellássák sebesüléseiket” – mondta vasárnap Szijjártó Péter. A Fidesz szóvivője szerint az esetből azt is megtudhatta az ország, hogy a kormányzatnak a magyar emberek élete és vagyona sem drága a reformnak nevezett pénzbehajtás könyörtelen véghezvitele során.

A rendkívül nehéz körülmények közötti oltásban négy tűzoltó elsőfokú marásos sérülést szenvedett, ezért a Szent László Kórházba kellett őket szállítani. Itt először fejenként 1000 forintot szerettek volna behajtani tőlük – mondván nem a területileg illetékes helyre mentek, és különben sem életmentő beavatkozásra van szükségük –, de végül megelégedtek a 300 forintos vizitdíjjal. „Mind a négy kollégám a nyakán sérült meg. Minimum furcsának nevezhető, hogy vizitdíjat kellett fizetniük, pedig szolgálat közben sérültek meg és az életüket kockáztatták” – mondta lapunknak Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője. Az esetre reagálva az egészségügyi minisztérium annyit közölt, hogy várhatóan a hónap második felében döntenek a vizitdíjra vonatkozó szabályok módosításáról, tehát a mentességre jogosultak körének esetleges bővítéséről vagy szűkítéséről.

Budapest egyik legnagyobb ipari üzemében a feltételezések szerint egy ipari centrifuga műszaki zavara okozta a robbanásokat és a tüzet. A sikeres oltás után a tűzoltóság vegyi felderítő csoportjának szakemberei nem mértek mérgező anyagot a levegőben, ezért nem volt szükség a lakosság kitelepítésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!