Közélet

2007.03.12. 13:04

A megyében nem jelentettek be tüntetést az ünnepre

Baranya | A megye rendőrei is készülnek a nemzeti ünnepre, bár bejelentett tüntetéssel nem számolnak. Egy századnyi rendőrt a fővárosba vezényelnek, az itthon maradók a határőrséggel közösen dolgoznak az ünnep nyugalmának biztosításán.

Máté B. (Dunántúli Napló)

Baranya | A megyei rendőr-főkapitányságon a nemzeti ünneppel kapcsolatos hatósági tennivalókról tartottak sajtótájékoztatót. Dr. Sárközi Ferenc, a megye rendőr-főkapitánya elmondta, közel húsz településről jelentették be, hogy ünnepi megemlékezést, illetve felvonulást tartanak 15-én, azonban egyetlen demonstrációt sem rendeznek.
Pécsett a városi ünnepség mellett a Széchenyi téri tűntetők, valamint a 64 Vármegye Mozgalom képviselő is közölték a rendőrséggel, hogy a főtéren megemlékezést tartanak, majd átvonulnak az MSZP székháza elé. Ott a tervek szerint élőképeket is bemutatnak.

Ezzel kapcsolatban a főkapitány kifejtette, Harkányban találtak olyan plakátokat, amiben erőszakos erőszakos fellépésre buzdítanak ismeretlenek, ebben az ügyben elkezdték a vizsgálódást. A pécsi megmozdulás szervezői Sárközi Ferenc szerint elhatárolódtak a plakátok tartalmától. A rendőrség aznap délután a Kossuth teret lezárja a forgalom elől, a fáklyás felvonulás útvonalán időszakosan korlátozzák a járművek mozgását.

Sárközi Ferenc elmondta azt is, az események biztosításába a határőrség is besegít. Baranyából egyébiránt a tervek szerint egy századnyi rendőrt vezényelnek a fővárosba március tizenötödikén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!