Néha kell egy segítő társ

Mikor ilyen kedvességgel találkozunk, észre sem vesszük, és a barátság egy pillanat alatt megszületik – tekintet nélkül arra, hogy mások megértik-e. Az éppen közös cél még a halálos ellenségeket is összehozhatja. Vajon ezek igaz barátságok? Vagy csak alkalmi kapcsolatok?

Kérdések kérdések hátán. Ki válaszolja ezeket meg? Az élet. Ami egy kész labirintus. Amikor megszületünk, akkor elindulunk ebben az útvesztőben. Bóklászunk, és közben tanulunk. Mint ahogy a pici baba is megtanul járni, beszélni, magától enni. Ahogy haladunk tovább, évek múlnak el, egyre nagyobbak leszünk, és gondolkodásunkban is változunk. (Legalábbis a szerencsésebbek.) Az akadályainkat le kell küzdenünk, néha segítséggel, néha anélkül.

Meglepő, hogy olykor mire nem képes az ember céljai elérése érdekében. Sokszor csalódást okoznak nekünk, szeretteinknek – és van, aki ezt észre sem veszi. Ilyenkor jogosan tesszük fel a kérdést magunknak: ezt érdemlem talán? Pedig nem magunkat kell megkérdeznünk. Hanem a másik felet. Ha ő erre megsértődik, akkor elgondolkodhatunk azon, hogy értékes-e vele a kapcsolatunk. Ha pedig sajnálja és szégyelli magát, akkor becsüljük meg őt, mert ő egy olyan ember, aki segítő lesz a labirintusban, és az útvesztő végén ott fog állni mellettünk és szorítani fogja a kezünket. Erősen.

A világ tele van valószínűtlen barátságokkal. Különös párosítások születnek, amelyek a felületesen szemlélők számára tökéletesen értelmetlenek. De ha közelebbről nézzük őket, rájövünk, mi is az, ami összekovácsolja ezeket a szövetségeket. Igen, valószínűtlen barátságok születnek nap mint nap. És senki sem érti ezt jobban, mint a magányosok. Akik éppen erre számítanak.