Hangadó

2007.03.19. 12:42

Semmi üresjárat - itt az új 30Y lemez

A 30Y új lemeze nehezebben megemészthető, épp ezért azonban jobban is szerethető, mint elődei. A Semmi szédítő magasság végre nagyobbrészt úgy szól, ahogy szólnia kell, kemény gitárokkal, kitűnő basszushangzással. Kissé azért lehetne egységesebb.

Violator

[caption id="" align="alignleft" width="250"] Ezt keresd a boltokban
[/caption]A 30Y azzal büszkélkedhet, hogy minden eddigi lemeze valamiben elsőnek számít. Az Egy perccel tovább volt a zenekar első lemeze, a Csészényi tér az első stúdiólemez, majd most a Semmi szédítő magasság szintén az első stúdiólemez. Bár ez ellentmondásnak tűnik, valójában nem az: míg a Csészényi tér a próbateremben került rögzítésre, a Semmi szédítő magassághoz már egy valódi stúdió dukált.

Ennek és minden bizonnyal a Csészényi tér óta megszerzett tapasztalatnak köszönhetően a Semmi szédítő magassághoz újabb elsőbbség fűződik: ez az első igazán jól megszólaló ipszi lemez. A gitárhangzásban végre akad valódi erő, a dob nem maszatosan szól, a basszus erővel telített és az ének is éppen a helyén van. Mindez azért is fontos, mert a Semmi szédítő magasság messze a legrockosabb album a 30Y eddigi produkciói közül. Míg az Egy perccel tovább minden fenntartás nélkül szerethető, aranyos alterrockot tartalmazott (ezekben a történelmi időkben ragadt rajta egy időre a zenekaron a kispál-klón jelző, már akkor se túl megalapozottan), a jóval érettebb Csészényi tér pedig túlságosan is jólfésült volt, a Semmi szédítő magasság végig feszes tempójú, sokszor kifejezetten zúzós.

Tracklista

1. Bájtos Mosolyú Lány

2. Dadog

3. Pont Úgy Kezdem El

4. Semmi Szédítő Magasság

5. Respekt

6. A Másik Három

7. Mámorba Táncba

8. Iker

9. Lécci Áltass

10. Lécci Ültess

11. Kipakolta

12. Mentés Másként

Egyszerűsödésről azonban szó sincs: vitathatatlan keménysége mellett a Semmi szédítő magasság rendkívül játékos és - néha talán  túlságosan is - eklektikus. A klipnóta Dadog (ha kidobtuk tévénket, akkor sem kell elkeserednünk, a zenekar honlapján megnézhetjük a videót) például erőteljes Madness beütéssel indít, csak azért, hogy a vége felé egy Rage Against the Machine -féle "gitárszóló" sokkolja a hallgatókat. A Csészényi tér Defenderében már érezhető volt némi Blur beütés és ez még inkább így van a Semmi szédítő magasságon - más kérdés, hogy a kilencvenes évek végének érett Blurjéről van itt szó.

A zenei hatásokat minden bizonnyal még hosszan lehetne sorolni, csak értelme nem lenne, hiszen az összeálló végeredmény teljesen egyedi. A lemez nagy része önfeledt játék, első hallásra sokszor meghökkentőnek ható, hirtelen váltásokkal, a hagyományos könnyűzenei struktúrának fittyet hányó számfelépítéssel. A kísérletezés legbizarrabb és egyben legmulatságosabb terméke a lemezen a tízes, Lécci ültess címet viselő nóta ska-punk szerűsége, ami körülbelül olyan hatást vált ki a hallgatóban, mint a Kispál Mulatósa. Újabb piros pontot érdemel a szinte az egész lemezen végigvonuló commodore-retró: a legkülönbözőbb prüntyögős effektek bukkannak fel sokszor a lehető legváratlanabb helyen.   

Az ötletsziporka ellenére az egyes dalok kerek egészet alkotnak, nem esnek szét, a lemez kohéziója azonban némileg megsínyli az eklektikát. Kicsit úgy tűnik, mintha a Semmi szédítő magasság valójában két lemez lenne: első fele a slágeresebb, könnyebben emészthető dalokat tartalmazza, köztük a Dadoggal és a címadó Semmi szédítő magassággal, amely az én tippem lenne a következő klipnótának. A lemez második felén a kísérletezőbb dalok dominálnak, első pár meghallgatásra meglehetősen tömény egyveleget alkotva - más kérdés, hogy ahogy az lenni szokott, végül ezek a számok talán még mélyebb nyomot hagynak az emberben. Emellett némi szerkesztés ilyen téren ráfért volna a lemezre.

A Semmi szédítő magasság után semmi kétség sem lehet afelől, hogy a 30Y teljesen maga mögött hagyta az "ígéretes", "feltörekvő", "befutóban lévő" skatulyákat. Amit a Csényényi térnél még csak sejteni lehetett, most már biztos: ipsziék a saját jogukon az egyik legfontosabb zenekarrá váltak a magyar alterrock színtéren.

2. Dadog

3. Pont Úgy Kezdem El

4. Semmi Szédítő Magasság

5. Respekt

6. A Másik Három

7. Mámorba Táncba

8. Iker

9. Lécci Áltass

10. Lécci Ültess

11. Kipakolta

12. Mentés Másként Ezt keresd a boltokban -->

Címkék#30Y

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!