Boldogabb születésnapot Európai Unió!

Az Európai Gazdasági Közösséget és az Euroatomot – végső soron az Európai Uniót – megalapító római szerződés aláírásának ötvenedik évfordulójára emlékeznek a hét végén a 27 tagország vezetői. Magukat ünneplik – mondhatnánk: az unió, a maga bonyolult rendszerével mindig is a politikai elit és több tízezer bürokrata játékának tűnt. Hiba lenne azonban megfeledkezni arról, hogy ma az egységes valutával fizető 13 ország lakossága meghaladja az Egyesült Államokét, tizenkét ország között ellenőrzés nélkül lehet átlépni a határt, részben olyan utakon, amelyek megépítését a közös kasszából fedezték.

Tülekedés a bejáratnál
Rómában ötven éve hat ország képviselői ültek az asztal körül, ma már 27 nemzet öltönyösei töltik meg a földből egymás után kinövő brüsszeli irodaházakat. A bővítés nemcsak a belga építőipar számára sikertörténet, bár nehéz arról megfeledkezni, hogy a legtöbb csatlakozási ünnepet hosszas alkudozás előzte meg, és egyre fukarabb hétköznapok követik. Tizenkét szegény rokon – köztük hazánk – felvétele kellő sokk volt Európa számára, ám a fő gond általában nem anyagi, sokkal inkább politikai természetű. Például Charles de Gaulle francia államfő állítólag azért vétózta meg a britek felvételét, mivel a II. világháború idején rossz tapasztalatokat szerzett a szigetország különc és Amerika-barát lakosai között. Ha Londonnak a tábornok haláláig kellett várni a csatlakozással, Ankarának addig, míg a francia választók fele kedvező véleménnyel lesz róluk. Az alapítók ugyanis nemrég olyan alkotmánymódosítást fogadtak el, amely népszavazáshoz köti az ország hozzájárulását a bővítéshez.

Út az Eurovízióhoz
Annette Schavan német oktatási miniszter március elején állt elő azzal az ötlettel, hogy a jövő európai polgárainak ugyanabból a történelemkönyvből kellene megismerniük a kontinens múltját. Kérdés, milyen lenne a végeredmény, ha a nemzeti ellentéteket a politikai korrektség mázával próbáljuk kompenzálni. Vélhetően valami ilyesmi: „Európa népeinek első nagy találkozása az I. világháború lövészárkaiban történt meg. Az ypres-i sárban karácsonykor több nyelven énekelték ugyanazokat a dalokat, bizonyságát adva Európa egységének és keresztény gyökereinek, valamint ötletet adva az Eurovíziós dalfesztiválhoz.” Mindezek fényében aligha meglepő, hogy közös külpolitikai álláspont kialakításáig ritkán jutnak el a tagországok. Az iraki háború előtt például a beavatkozáspárti britek, spanyolok és portugálok, illetve a támadást ellenző franciák és németek még csak meg sem próbálkoztak ezzel.

Fényévekre Brüsszeltől
A magyarok életszínvonala előbb-utóbb eléri a nyugat-európaiakét – ez az ígéret mindennél nagyobb vonzerőt jelentett az uniós tagság támogatóinak. Ma sem tudni azonban, ez a felzárkózás meddig tart; a legoptimistább jóslatok 10–15 évről, a pesszimisták százról szólnak. A legfrissebb felmérések szerint legalább 6–8 év kell ahhoz, hogy a „régi” tagok legszegényebbjét, Portugáliát utolérjük. Csak mellékesen: az ibériai országban az elmúlt években igencsak megtorpant a gazdaság fejlődése – a brüsszeli szemmel túl magasnak talált deficit visszaszorítására bevezetett megszorítások következményeként. Az sem kizárt, hogy Magyarország megismétli valamelyik szegény ország „csodáját”, és a csatlakozás után bő évtizeddel meglódul a fejlődés. Kérdés persze, melyik utat követjük: az ír csodában amerikai befektetők, a portugálban diplomás ukrán segédmunkások és orosz újgazdagok, a spanyoloknál pedig román bevándorlók játszottak felbecsülhetetlen szerepet.

Európa elrablása
„Nem kérünk sem a közösségtől, sem mástól pénzt. Egyszerűen a saját pénzünket akarjuk visszaszerezni” – az EU történetének egyik leghíresebb mondata Margaret Thatcher szájából hangzott el 1979 novemberében. Nem mintha az alapító atyák vagy utódaik erre büszkék lennének, pláne, hogy öt évvel később a legendás brit kormányfő tényleg visszakapta a pénzét. A többi tagország – beleértve az azóta csatlakozókat – uniós befizetésének egy része egyből Londonba vándorol, jóvátételként a szigetország korábbi, túl magas hozzájárulásáért. Ezek után kevéssé hihető, hogy az unió alapelve a szolidaritás, márpedig – némi egyszerűsítéssel – a krétai utak megépítését a német adófizetők szponzorálták, a hangoskodó francia gazdák száját pedig a svéd áfabefizetésből származó pénzzel tömik be. Magyarország is a kedvezményezettek közé számít, és bár az unió már távolról sem olyan bőkezű, 16 állam jelenleg is többet kap a befizetésénél. Nagy-Britannia nincs közöttük.

Alkotmány nélkül
Magyarország alkotmánya 27 oldalas, az Egyesült Államoké ennél is rövidebb, ehhez képest a Római Szerződés 223 oldalt tett ki. Lehet, hogy már ennek aláírásakor szólni kellett volna az alapítóknak, 1957 után ugyanis vérszemet kaptak: a közös piac és az idők során hozzácsapódott vívmányok szabályozása majd'' százezer oldalas jogszabályhalommá nőtte ki magát. Benne a banán görbületét vagy a narancs átmérőjét meghatározó leírásokkal, amelyek nem kötelezőek ugyan, de így is 30–40 oldalt tesznek ki. Mindez nem jelentett problémát – nálunk is kiderült, hogy minden híreszteléssel ellentétben a mákosguba tiltásáról vagy a disznóólak játékkal való felszereléséről nem szól rendelkezés –, az európai alkotmány terve viszont a vártnál is nagyobb felháborodást váltott ki. És nem is a britek körében, hanem két alapítónál: 2005 nyarán előbb a franciák, utána a hollandok mondtak nemet rá. Az unió pedig, minden igyekezete ellenére, azóta sem tért magához.

Határátlépés út nélkül
A 2005-ös londoni terrortámadások után a francia kormány úgy döntött: lezárja európai határait. Döntésük nem példa nélküli – focikupák és EU-csúcsok idején ma már szokás a határőrbódék visszahelyezése –, bár ilyesmi a tagországok közötti határellenőrzést leépítő schengeni rendszer tíz évvel korábbi indulása óta ritkán fordult elő. Mivel Nagy-Britannia nem része a schengeni övezetnek, a brit-francia határon ellenőrzik az átkelőket – egy londoni terroristának mégis sikerült a kontinensre lépnie. Az viszont már Párizsnak volt kínos, hogy védőintézkedéseik ellenére a támadó Rómáig jutott, mielőtt elfogták. A történet a hatóságokat minősíti, nem Schengen hiányosságaira mutat rá. Utóbbiak között inkább elszalasztott lehetőségekről eshet szó, hiszen a 12 országon belüli mozgásszabadságot lehetővé tevő adatbázis segítségével nem csak körözött bűnözőket, de lopott autókat is meg lehet találni, akár a kontinens túlfelén. Jövő januártól ez a magyarok számára is elérhető lesz, így például ellenőrzés nélkül, bárhol átmehetünk Szlovákiába. Már ahol találunk ehhez utat.

Kerekített euró
Frankfurtban sikertörténet, Brüsszelben tragikomédia: az euró készpénzforgalmának öt éve alatt jót és rosszat is hallani lehetett a pénzről. A németországi székhelyű Európai Központi Bank elégedett lehet, hiszen ma a világ pénzforgalmának több mint negyede euróban folyik. Az Európai Bizottság viszont aggódik: évről évre több állam megsérti a pénz stabilitásának megőrzésére hivatott paktumot – az sem segítette a népek barátságát, hogy emiatt a kisebb államokat súlyos szankciókkal fenyegették, míg a németek megúszták az elmarasztalást. Az euróövezetben élők sem felhőtlenül boldogok, pedig 2002 januárjában gond és búcsúkönnyek nélkül váltak meg a franktól vagy a márkától. Hogy utána amiatt panaszkodjanak, a pénzcsere drágulást hozott. Brüsszel és Frankfurt egyesült erővel próbálta meggyőzni az eurobojkottot is hirdető fogyasztókat arról, nem is volt drágulás, amit annak éreztek, mígnem elismerték: hozzájárult a pénzromláshoz az, hogy a kereskedők az átállással együtt „felkerekítették” áraikat.