Hírek

2007.04.26. 15:53

Fidesz: drágább a több biztosítós modell

A Fidesz szerint a több-biztosítós modell bevezetésével többet kell majd fizetni az egészségügyi ellátásért, mert a profitorientált magánbiztosítók ki fogják kényszeríteni a járulékemelést - hangsúlyozta Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke.

BAMA

A több-biztosítós modell működési költségei nagyobbak, hiszen egy biztosító helyett 8-10 profitorientált magánbiztosítót kell fenntartani - mondta a Fidesz politikusa. Hozzátette: a rendszer bevezetése több járulékot, magasabb költségeket és drágább életet jelent mindenkinek. A Fidesz alelnöke felhívta a figyelmet arra, hogy míg az Országos Egészségbiztosítási Pénztár teljes költségvetéséből, 1050 milliárd forintból 2-5 százalékot, vagyis mintegy 21 milliárd forintot fordít saját fenntartására, addig nemzetközi tapasztalatok szerint a magánbiztosítóknál ez az arány 25-30 százalék, azaz 250-350 milliárd forint is lehet.

Hozzátette: a több-biztosítós modell bevezetése esetén olyan kiadások is megjelennek, amelyekre eddig nem kellett költeni, hiszen ki kell fizetni a magánbiztosítók vezérigazgatóinak és felügyelőbizottsági tagjainak a fizetését, magasabbak lesznek az adminisztrációs költségek, fedezni kell részvényesek nyereségét, valamint a hatalmas hirdetési költségeket is, amellyel a magánbiztosítók újabb ügyfeleket akarnak szerezni.

A fideszes politikus hozzátette: a több-biztosítós modell bevezetésével hosszabbak lesznek a várólisták, Angliában például jelenleg 858 ezer ember van várólistán és 9-12 hónap várakozás is elképzelhető egy-egy ellátásra. Varga Mihály szerint a kormányszóvivői iroda sokszor azzal érvel, hogy a központosított beszerzés rendkívül költséghatékony, ennek ellenére az egészségügyben a beszerzés feldarabolására készül a kormány.

(MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!