Egyéb

2007.05.19. 09:48

A szex nem mindenható

„Én veled nemcsak az ágyban érzem magam férfinak” – mondta valaki a partnernőjének. „Hanem most is, hogy csak beszélgetünk.” Mit szól ehhez a pszichológus? Azt, hogy így van rendjén.

Rados Virág

János kétségbe volt esve. Nem érezte magát férfinak. Hatvanéves korára képtelen volt a nemi aktusra. Nőhöz ezért nem közeledett, és szép lassan begubózott. Aztán hallott egy potenciaregeneráló műtétről. Beépítenek egy implantátumot, és minden újra megy majd, mint a karikacsapás. Megörült, és pénzt nem sajnálva megcsináltatta az operációt. A beavatkozás sikerült, ennek már egy éve, de Jánosnak még mindig nincs partnere.

Vajon miért járt így? Talán azért, amit a szexuálpszichológus váltig hangsúlyoz: a szexualitás nem minden. Sőt. „A meghittség alapja nem a testi, hanem a lelki-érzelmi kötődés, amelyet a harmonikus nemi élet elmélyít, kiegészít” – mondja Rusz Edit. „Meglepő, de léteznek remek partnerkapcsolatok, amelyeknek a szexualitás egyszerűen nem része. Igaz, ezek főképpen idős emberek között fordulnak elő.”

Miközben a szakember próbálja a fentieket klienseivel megértetni, az emberekre zúdul a szexualitást felmagasztaló propaganda. A tévék, rádiók, újságok mintha csak azt harsognák: szexellj, szexelj, szexelj! A valóságban pedig egyre több a magányos férfi és nő. Egy részük azért van egyedül, mert csupán a nemiségre koncentrál. Nagy kanállal falja a nőket (férfiakat). A másik csoportnak szolidabb az értékrendje: ők érzelmi kapcsolat után kutatnak, de a sok „szexista” között gyakran eltévednek.

A párok számtalanszor azzal keresik fel a terapeutát, hogy az asszony valamiért hárítja a szexet. Ennek mélyén gyakorta az rejlik, hogy a nő úgy véli, partnere csak a testéért, s nem a szívével szereti őt. Ezt az erősebbik nem képviselője megbélyegzésnek érzi. Hiszen a teremtés koronája ugyanúgy vágyik a gyengédségre, az érzelmekre, mint a társa, aki viszont ezt nem veszi tudomásul. A szakember tapasztalata: számos férfi a szexhiány ellenére is kitart választottja mellett. Nem keres máshol vigaszt, mondván: érzelmek nélkül ő nem tud szerelmeskedni. Márpedig ő a párjába szerelmes, tőle vágyik szexre.

Csevegj és házasodj!

Fontos, hogy a „natúr” szexszel szemben a teljes értékű kapcsolat legyen a célunk. Törekedjünk rá, hogy a másikban a személyiséget ismerjük meg. Akkor biztosan nem fogjuk őt megunni, mert a személyiség titkai kimeríthetetlenek. Beszélgessünk sokat, tervezzünk közös programokat. Igazán jó együttlét lehet egy tartalmas, meghitt csevej is. A régi mondás úgy tartja: azzal házasodj össze, akivel jókat tudsz csevegni. A szexuális tűz kihunyhat, de az érzelmi-intellektuális kapocs egy életen át megtartható.

Nagy hibánk, hogy általánosítunk, és előfeltevésekkel fordulunk a másik felé. A nők eleve feltételezik: a férfi „csak arra” hajt. A férfinak pedig rögeszméjévé válik, hogy a nőnek szerinte mire van szüksége. Mindezt anélkül, hogy a másikat megkérdeznék. A teremtés koronája hajlamos például kétségbe esni, ha partnernőjével egyszer-kétszer nem sikerül tökéletesen a szex. Rettegni kezd: a másik nem tartja majd őt elég férfiasnak, és biztosan elhagyja. Holott a nők legtöbbször elsiklanak az aprócska „malőr” felett, és szívesebben veszik az érzelmileg kényeztető gesztusokat.

Sokak magatartása arra vall, hogy a szexet nem az örömszerzés, hanem pusztán a „megszerzés” eszközének tekintik. A nő csábít, a férfi hódít, összejönnek – happy end azonban nincs. A testi élvezeteket ugyanis egy ponton túl lehetetlen fokozni. „Beáll” a dolog, és ha érzelmi kötődés nem alakult ki, a nemiség is ellaposodik. A kapcsolat hanyatlásnak indul, a pár elszakad egymástól. Aztán mindkettő találkozik valaki mással, és ugyanaz kezdődik elölről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!