Hírek

2004.10.19. 01:47

HÍRsáv

BAMA

Megfékezhetetlenül  drágul az olaj
A szabadpiaci olajárak tegnap 55 dollár fölé emelkedtek. A novemberi szállításra érvényes ár – szakértők szerint – az amerikai tartalékok és a téli ellátás miatti aggodalom hatására jutott újabb csúcsra. Elemzők 60 dollár fölé várják a téli szezonárat. (zse)

Újabb adómegtakarító  módszert ajánlanak
Az Accor Services cég újabb adókímélő eljárást ajánl a munkáltatóknak és munkavállalóknak. Az érvényes törvények ugyanis lehetővé teszik, hogy a vállalat évi három alkalommal adómentesen jutalmazza meg dolgozóit. Ehhez a cég jutalomutalványt és katalógust ad. Az ebből választott termékeket házhoz is szállítják. (zse)

A Microsoft már a jövőt építi lendületesen
Steve Ballmer a Microsoft igazgatója szerint 15 év múlva teljesen megváltozik az életünk a videotelefonálás általánossá válásával. Bill Gates dinamikus üzlettársa a közszolgálati televíziónak nyilatkozva visszautasította, hogy a Microsoft visszaélne monopol helyzetével. (zse)

A termelékenység érdekében védőoltás
Szakemberek azt javasolják, hogy még a szezon előtt oltassák be a munkaadók dolgozóikat influenza ellen. Különösen azoknak a kis- és közepes vállalkozásoknak érdemes ezt megfontolni, ahol több fontos munkakört is egy ember tölt be. Az amerikai cégek 60 százaléka fizeti a dolgozói védőoltását. (zse)

A nagyobb kocsik adója jobban nő 2005-ben
A jövő évtől érvényes gépjármű-regisztrációs díj a kocsik méretétől függően nem egyformán nő. A kisebb személygépkocsik regisztrációs adótételeit 5 százalékkal emelkedik. Míg a két felső kategóriában ennél jóval drasztikusabban: 10, illetve 14 százalékkal. (zse)

Hazánk jövőre 800 millió eurós hitelt kap
A közlekedési továbbá az egészségügyi, az oktatási és a kutatási tevékenység fejlesztésére szánják elsősorban az Európai Beruházási Bank 800 millió eurós hitelét (200 milliárd forint). Ezen összeg valamelyest nagyobb az ideihez képest. (fp)

Folyamatosan fogy  a magyar népesség
Magyarország lakossága 2003-ban ugyanannyi volt, mint 1965-ben, és tavaly kettővel több gyermek jött a világra, mint 1999-ben. Ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) most elkészült 2003-as statisztikai évkönyvéből, amelyet hétfőn mutattak be az újságíróknak. (zse)

Az idén kevés lett a hazai uborka
A magyar feldolgozók a májusi csatlakozás óta a konzervuborkát egyes EU-tagállamokból a hazainál olcsóbban szerezhették be. Az előzetes felmérések szerint a konzervipar a feldolgozott uborkamennyiség mintegy 10 százalékát importálta. A hazai uborkatermelés – a 30 ezer tonna körüli betakarítási eredménnyel – idén mélypontra süllyedt. (zse)

Nem lehetett tegnap a Humettel kereskedni
Felfüggesztette a Humet-részvények kereskedését a tőzsdenap hátralevő részére a Budapesti Értéktőzsde hétfőn délután. Ezt a kibocsátó kérte, aki telefonon arról tájékoztatta a tőzsdét, hogy olyan esemény következett be, amely jelentősen befolyásolhatja részvényeinek árfolyamát. (zse)

A Balkánon terjeszkedne a Matáv
Megerősítette  hétfőn a Matáv, hogy részt kíván venni a Montenegro Telekom privatizációjában. A cég magánosítása iránt eddig
az orosz AFK Sistema konglomerátum, a Matáv és a Szlovén Telekom jelezte érdeklődését. (zse)

Megkezdődött  az agrárpénzek osztása
Több mint 18 milliárd forint mezőgazdasági támogatást kapnak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gazdálkodók. Ebből 14,5 milliárd forint öszszegű európai uniós és nemzeti támogatást február vé-
géig ki is fizetnek. (zse)

Új híd épült  a Hernád folyón
Tegnap megindult a forgalom a Hernád folyó új ártéri hídján Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Gesztely és Onga között. A beruházás 200 millió forintos költségét a közlekedési tárca fedezte. (zse)

Sikeres félévet zárt a Panasonic
Hat és fél millárd forint árbevételt ért el a 2004. április 1-jétől 2005. március 31-ig tartó pénzügyi évének első felében a Panasonic Magyarország Kft. Ez 22 százalékkal haladja meg az egy évvel
korábbit. (zse)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!