Hírek

2004.10.19. 20:01

Gál Zoltán a herendi Porcelánmanufaktúra Rt. igazgatóságának új elnöke

Gál Zoltánt, a Veszprémi Egyetem rektorát választották meg kedden a herendi Porcelánmanufaktúra Rt. igazgatósága elnökének, miután a korábbi elnök, László Csaba, egykori pénzügyminiszter, szeptember 15-én lemondott a tisztségről - közölte Polányi Sándor, a cég vezérigazgatója, a részvénytársaság keddi rendkívüli közgyűlését követő sajtótájékoztatón.

BAMA

A vezérigazgató elmondta azt is, hogy a közgyűlés elfogadta a társaság 2010-ig szóló gazdasági stratégiáját, melynek  alappillérei: a termelés bővítése, az értékesítés növelése, új  termékek, termékcsaládok bevezetése. Hozzátette: az elkövetkező hat  év alatt 80 százalékkal kívánják növelni a termelést.

Polányi Sándor szerint 2010-ig a jelenlegi 1.400 fős dolgozói  létszámot 10-12 százalékkal növelik, főleg a porcelánkészítő és a  kereskedelmi részlegeknél, míg a kiszolgáló és adminisztratív  létszámot csökkentik.

Közlése szerint a cégnél az elkövetkező hat évben összesen 3,6  milliárd forintnyi beruházást valósítanak meg - döntően a termelés  és a kereskedelem területén -, jövőre ebből 360 milliót fordítanak  technológiai fejlesztésre.

A vezérigazgató hangsúlyozta: a stratégiában kiemelten szerepel  újabb piacok meghódítása is, ezért a jövőben az eddigi négy fő  piacuk mellett - belföld, Egyesült Államok, Japán és Olaszország -  főleg Franciaországban, Oroszországban, az arab országokban és a  porcelán őshazájában, Kínában kívánják a marketingmunkát erősíteni. 

Hozzáfűzte: 2005-ben márkaboltot nyitnak Moszkvában, Kína  valamelyik nagyvárosában, de tervezik bemutatótermek létesítését is.
Polányi Sándor ismertetése szerint a festett porcelán mellett  megjelennek majd a piacon - új termékcsaládként - a fehér  /festetlen/ porcelánnal is, amely úgymond magában hordja a  díszítést. Megjegyzése szerint, erre például Japánban van nagy igény.

Közlése szerint kielégítenek a jövőben speciális igényeket is: a  luxusszállodák számára például olyan porcelán étkészleteket  gyártanak, amelyek hosszabb időn át tartják a meleget.

A vezérigazgató végül kitért arra is, hogy az idei árbevételi  tervük 6,9 milliárd forint, ám valószínűen néhány százmillióval  kisebb összegben teljesül. A jövő évre viszont 7 milliárd forint  feletti árbevételt terveznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!