Senki többet, harmadszor, mert különben leütök!

[caption id="" align="alignleft" width="193"] Ez a Chrysler is néhány héten belül kalapács alá kerül
[/caption]Az adóhivatal árverési csarnokaival egyetlen plaza, egy fia autókereskedő sem tud versenyre kelni. Hogy, hogy nem ezekben minden keresett cikk a kikiáltási ár negyedéért kel el. Az embert szinte megüti a guta, hogy akár ő is megvehette volna azt a Jaguárt, amire 10 millió forintos kikiáltási áron lehetett licitálni, ám mégis el lehetett vinni két és fél milcsiért. Az istennek sem akart többet adni érte senki, pedig majdnem vadonatúj volt. Illetve valaki akart, de azt két konyhakredenc méretű fiatalember udvariasan megkérte, fáradjon ki a kocsijához, mert rossz helyen parkol. Az illető már nem tért vissza a licitálásra. A rossz helyen parkolók általában nem szoktak visszafáradni, inkább hazamennek. Sőt, többé már nem is parkolnak rossz helyen, mert az árverési csarnokok környékére sem mennek.
Aztán gyakran előfordul az is, hogy csak két ember jelenik meg az árverésen. Ilyenkor az egyik megkérdi a másikat:
– Ugye, magának nagyon kell ez a cucc?
– Nagyon.
[caption id="" align="alignright" width="126"] A jobb állapotban lévő számítógépek is negyed áron kelnek el
[/caption]– Rendben, elviheti a negyedéért, a többit pedig szépen megbeszéljük.

Mindenki jól jár. A szabály ugyanis az, hogy a kikiáltó az ár 25 százalékáig mehet le. A vevő ennyiért elviszi az ingóságot. A gáláns, az ingóságról lemondó vesztes pedig bánatpénzt kap a nyertestől azért, mert nem szállt versenybe. Legalább annyit kér, vagy még többet, amennyiért a boldog győztes megkapta a számítógépet, a gépkocsit, a teherautót, a bútort. A bolton mindenki jól jár, csak az állam veszít. Meg a szerencsétlen adós, akinek adótartozása fejében a hivatal elvitte a házát, a földjét, a kocsiját, a tévéjét, egyáltalán mindenét, ami kalapács alá kerülhet. Mert van rá kereslet.

Panaszt még senki nem tett – mondja Várszeghi György, az APEH felszámolási és végrehajtási főosztályának vezetője. Hogyan is tenne bárki, amikor az árverések többsége maga a béke szigete. Az idillé. A licitálók szépen megvárják, míg a kikiáltó leszáll az árral a törvényben meghatározott minimumra, a 25 százalékra, aztán valaki elviszi a portékát. Ha valaki túlságosan izegne-mozogna, annak a fülébe súgnak. Ilyesmit: „Azt akarod, hogy kint megvárjunk?”
S láss csodát, az izgága ember sem akar ilyet. Jobban szeretne maga elmenni. Egyedül. Békében. Nem megy panaszra. Csak haza. S hallgat, mint a sír. Mert fél. Persze, az a hatóságnak is gyanús, hogy érdekes módon minden csak a negyedéért kel el, hogy senki nem akar többet adni az istennek sem.
– Uram, ez már hét éve kezdődött! – meséli egy kikiáltó. – Harmincmillió forint értékű ajtót foglaltunk le. Mindet egy vevő vitte el, darabonként kétezer forintért. Estére, mint később megtudtuk, már a teljes készletre volt vevő.
Még mondja valaki, hogy nem az árverési csarnokok a legjobb plazák ma Magyarországon…

Az ingatlanértékesítés kisebb üzlet

Az árverési cápák számára az ingatlan kevésbé jó üzlet. Két okból is. Lakást az adóhatóság csak végső esetben árverez. Főként, ha abban laknak. Másrészt azért sem zsíros üzlet a lakás, mert a kikiáltó csak a becsérték 70 százalékáig engedhet az árból. Ha ennyiért nem viszik, akkor új árverési időpontot írnak ki. Az igazi üzlet az ingóságokban rejlik.

Csak a törvénymódosítás a megoldás

Az APEH törvénymódosítást kezdeményez. A nyilvános árverés helyett titkos pályázati rendszer bevezetését javasolja. Eszerint az árverésre bocsátott ingatlanokra és ingóságokra a kikiáltási ár nyilvánosságra hozásával írásban lehetne az ajánlatokat leadni. Aki legtöbbet kínál érte, azé lenne a kikiáltási tárgy. A jelenlegi megoldás, hogy olykor-olykor rendőrt hívnak az árverési csarnokba, semmit nem old meg. Ahogyan az adóhivatal felszámolási és végrehajtási főosztályának vezetője fogalmazott: „Odabenn az árverési csarnokban már minden csendes. Hisz a dolgokat rendszerint előre lefagygyúzzák…”