Hírek

2004.10.25. 05:39

Kenyeret és cirkuszt

Az egyik kereskedelmi televízió az öregecskedő popdíva börtönbe vonulása előtti utolsó szabad napjainak bemutatásával emlékezett 1956-ról.

Gyulay Zoltán jegyzete

Az ókori rómaiaktól tudjuk, hogy a pénznek nincs szaga. A mai magyar közállapotokról pedig azt, hogy az ízléstelenségnek nincs határa.

Műsorváltozás Normális esetben magánügy lenne, hogy egy mégoly híres, jobb sorsra érdemes ember megtévelyedett. Ezért hamarosan meg kell kezdenie a rá kirótt, jogerős szabadságvesztés végrehajtását. Ez egyéni tragédia. Ám a társadalom közös tragédiájának szintjére emelni több mint bűn, hiba. Ízlésficam. Amikor politikusok és emlékezők koszorúznak a 301-es parcellában. Amikor felvonják az állami zászlót, amikor a nemzet fölemelkedésének nagy napját köszöntjük. A szabadságharcosokra, a mártírhalált halt bátrakra gondolunk. Ízlésficam. Jobb szót ide keresve sem találhatni. A kereskedelmi tévétársaság soron kívül vetítette a – minek nevezzük – „dokumentumfilmet”. Amely, valljuk be, nem szólt különösebben semmiről. A főszereplőnek ötmilliót fizetett érte. Istenem, ha ezt Mansfeld Péter megérhette volna…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!