Hírek

2004.10.25. 06:25

Jelképes menet vonult át a rózsaszínű Lánchídon

Rados V.

A mellrák elleni küzdelem jegyében tegnap harmadszor rendezte meg figyelemfelhívó akcióját Az Egészség Hídja Összefogás nevű szervezet. Az esemény csúcspontjaként jelképes menet vonult át a rózsaszín fényben úszó esti Lánchídon.

A tömeget George Herbert Walker, az Amerikai Egyesült Államok nagykövete vezette a Roosevelt térről a budai oldalra, majd vissza. A 2002-től létező szövetség régóta ismert külhoni mintára született. Nálunk eddig ez az egyetlen példa a politikai, az üzleti és a civil élet szereplőinek összefogására egy fontos társadalmi kérdésben. Ezt mondta dr. Vass László, a Magyar Szenológiai Társaság elnöke. A szövetkező két szakmai és három civil szervezet célja, hogy felhívja a figyelmet az egészségtudatos életmódra. Hangsúlyozzák: az időben felismert mellrák gyógyítható. A tegnapi rendezvényt különböző cégek támogatták. A séta előtt a Magyar Tudományos Akadémián tanácskozást rendeztek, amelynek fővédnökei dr. Rácz Jenő egészségügyi és dr. Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter volt.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!