Hűségkártya: nagy vásárlóerő
A tavasz beköszöntével megújult a Dunántúli Napló Hűségprogramja is, például az eddigi hétfői nap helyett ezentúl minden csütörtökön olvashatják a Hűségoldalon az aktuális tudnivalókat és akciókat. Ezzel is igyekszünk hasznos, praktikus és pénztárcakímélő tanácsokat adni a hétvégi bevásárlásokhoz hűséges előfizetőinknek. Ezen túlmenően új akciókkal, még több kedvezménnyel, névnapos meglepetéssel jelentkezünk majd a Hűségoldalon.
A kártyával rendelkező olvasók a programhoz csatlakozott cégek által kínált termékekből vagy szolgáltatásokból előre meghirdetett kedvezményekhez jutnak. A kártyahasználat során havonta akár több ezer forintot is meg lehet takarítani, így az újság-előfizetés ára gyorsan megtérül.
A vállalkozók, kereskedők és a szolgáltatók a hűségkártyás előfizetőinkkel könnyedén bővíthetik ügyfélkörüket, növelhetik forgalmukat, így újabb vásárlói kört érhetnek el. Jelenleg több mint 25 ezer Hűségkártya van forgalomban a megyében, ez a szám mindenképpen komoly vásárlóerőt jelenthet, különösen a jelenlegi gazdasági helyzetben, amikor emberek szinte vadászszák a különböző kedvezményeket biztosító hirdetéseket, gyűjtik a kuponokat, hogy minél olcsóbban vásárolhassanak a családnak, vagy saját maguknak.
Új előfizetőink közül azok kaphatnak hűségkártyát, akik vállalják, hogy legalább egy évre előfizetnek a Dunántúli Naplóra. Azok is automatikusan megkapják a névre szóló hűségkártyát, akik legalább hat hónapja lapunk előfizetői, és jelenleg is folyamatosan előfizetik a Dunántúli Naplót. A kártyákat senkinek, új jogosultjainknak sem kell külön kérelmezniük, azokat automatikusan, terjesztői hálózatunk segítségével juttatjuk el az előfizetőkhöz. Fontos, hogy a hűségkártyákért nem számol fel külön pénzt a kiadó, természetesen azok ingyenesek az arra jogosultak számára.
Mindenképpen érdemes hétről hétre csütörtökönként böngészni a Hűségoldalt, mert az eddigiekhez képest több akcióval, kedvezménnyel és játékkal igyekszünk kiszolgálni olvasóink igényeit, sőt a kiadóban megrendezett sorsolásokon különböző nyereményekkel is gazdagabbak lehetnek előfizetőink. Az olvasók havonta találhatnak majd vásárlói kuponokat az előre beharangozott hűségoldalon. Ezek a kis szelvények a kivágást követően jó szolgálatot tehetnek a tulajdonosának, mert például a hétvégi bevásárláskor akár extra kedvezmény igénybevételére jogosítják majd a felmutatóját a megjelölt üzletekben és hűségkártya-elfogadó helyeken, ezzel is kímélve a pénztárcát.
Új kezdeményezés a hamarosan induló névnapi akció. Ennek során egy hétre – csütörtöktől csütörtökig – öszszegyűjtjük és megjelentetjük a naptárban feltüntetett névnapokat, illetve az akcióban részt vevő üzletek címét a Hűségoldalon. Az ünnepeltek a hűségkártya és egy igazolvány (pl.: személyi, vezetői engedély, útlevél) bemutatásával pedig élhetnek az üzletek és a partnerek által biztosított extra kedvezményekkel az adott hétre, akár saját maguknak, akár a család valamely tagjának vásárolhatnak ajándékot, illetve vehetnek igénybe különböző szolgáltatásokat.
A bama.hu címlapjáról
A bama.hu legolvasottabb cikkei
- Pécsi sikerével a Honvéd a negyedik, indulhat az EL-ben
- Négyszázzal Pécs felett – alacsonyan szálló Gripenek okoztak riadalmat
- Ismét megrongálták a korlátot
- Beszélsz vagy eszel – ebéd Orbán Viktorral
- Három napon át megy a játék, szól a zene
- Motoros dzsembori Orfűn
- Kész káosz a mostani KRESZ, ezért újat alkotnának
- Vihar: sárlavina öntötte el Bodát
- Park épült a Ledinán
A bama.hu legvitatottabb cikkei
- Parkolni nehéz - elrettentő példák
- Bekeményített a tél - baranyai krónika
- Több százan tüntettek a kormány mellett Pécsen
- Kitiltották a liftből a kutyákat Kertvárosban
- Hiába trükközött a gumis, lebuktatták a NAV-osok
- Elégedetlenek a volt bányászok
- Akár egyetlen füves cigaretta is évekbe kerülhet
- Túl hideg van a sózáshoz - tájékoztat a Biokom
- Halálos gyalogosgázolás egy pécsi zebrán



