Sonotherápiás központ: húsz százalék kedvezmény
– Működésünk kezdete óta érdeklődnek az ügyfeleink a Dunántúli Napló hűségprogramhoz való csatlakozásunkról, idén megkötöttük a szerződést – mondta Heiderné Füstös Zsuzsanna, a központ vezetője.
– Reményeink szerint plusz- szolgáltatást tudunk nyújtani a Dunántúli Napló hűséges előfizetőinek, ezt díjmentes szűrővizsgálattal és a következő bevásárlónapok keretein belül jelentkezőknek pedig ingyenes orvosi vizsgálattal szeretnénk bővíteni. Minden hűségkártyával rendelkező előfizetőnek húsz százalékos komplex kezelési árkedvezményt biztosítunk.
A Központ vezetője elmondta, a cég egy olyan gyógyító eljárással foglalkozik, amely nem új Magyarországon, de a köztudatba mégsem lopta be eddig magát, ezen szeretnének változtatni a jövőben.
– Az óriási érdeklődésre való tekintettel minden hónapban más és más kedvezményekkel biztosan benne lesz kuponunk a Dunántúli Napló bevásárlónapi oldalán, legközelebb május 12-én, csütörtökön – mondta a központ vezetője.
A bama.hu címlapjáról
A bama.hu legolvasottabb cikkei
- Pécsi sikerével a Honvéd a negyedik, indulhat az EL-ben
- Négyszázzal Pécs felett – alacsonyan szálló Gripenek okoztak riadalmat
- Ismét megrongálták a korlátot
- Beszélsz vagy eszel – ebéd Orbán Viktorral
- Három napon át megy a játék, szól a zene
- Motoros dzsembori Orfűn
- Kész káosz a mostani KRESZ, ezért újat alkotnának
- Vihar: sárlavina öntötte el Bodát
- Park épült a Ledinán
A bama.hu legvitatottabb cikkei
- Parkolni nehéz - elrettentő példák
- Bekeményített a tél - baranyai krónika
- Több százan tüntettek a kormány mellett Pécsen
- Kitiltották a liftből a kutyákat Kertvárosban
- Hiába trükközött a gumis, lebuktatták a NAV-osok
- Elégedetlenek a volt bányászok
- Akár egyetlen füves cigaretta is évekbe kerülhet
- Túl hideg van a sózáshoz - tájékoztat a Biokom
- Halálos gyalogosgázolás egy pécsi zebrán



