M6: még mindig sok a megválaszolatlan kérdés
Mik ezek?
XA Dunántúli Napló beszámolt az M6-os autópálya kapcsán megszületett ÁSZ-jelentésről. Sokan sok kérdést fogalmaztak már meg ebben az ügyben ez idáig anélkül, hogy érdemi válaszok születtek volna.
Érdekes már az elnevezés is: Szekszárd–Bóly és Pécs–Bóly szakaszokról beszélnek, miközben az M6-M60 elválás Lánycsók és Babarc között van. Csak nem freudi elszólásról van szó, miután a rossz nyelvek szerint az egyik magyar nagytőkés bólyi beruházásai miatt vezet arra a pálya amerre? A régi hatos út Pestről Pécsre vezet.
Az M6-ostól is elvárható lett volna ugyanez, és legfeljebb a határhoz meg nem épített és a közeljövőben el sem készülő szakasz kaphatta volna az M60-as számozást. Bonyolultabb módon a mostani M6-M60-as elválást egyébként nem is lehetett volna megépíteni. Ez persze ideiglenes, mondjuk az elkövetkező tíz évre! Bár talán az elszúrt vonalvezetéshez képest az elnevezés lenne a lényegtelenebb.
Soha, sehol egyetlen illetékes sem állt ki, hogy igen, én, Kovács János döntöttem el, hogy a pálya arra vezessen, amerre. Nemigen fogjuk megtudni, ki és miért gondolja, hogy jobb A-ból B-be 20 kilométer (oda-vissza 40) kerülővel eljutni mint egyenesen. Ha már mindenáron alagutat akartak fúrni, ott lett volna a Mecsek. Ráadásul mészkő, nem pedig beomló homok. Az alagút pedig a felszínen jelentkező rengeteg járulékos költség miatt nem is feltétlenül drágább. A világ legolcsóbb autópályája pedig az, amelyiket nem kell megépíteni. Mondjuk 20 kilométeren.
A nemzetközi vonalvezetésre, illocskai átlépésre hivatkozás – főleg annak fényében, hogy szó nincs a folytatásról – porhintés a javából. Egy ország autópályájának mégiscsak az az elsődleges feladata, hogy a belső forgalmat kezelje, arról nem is beszélve, hogy az mindig nagyságrendileg nagyobb, mint a külföldi. Az illocskai határmetszés pedig semmivel se lett volna távolibb egy Pécs keleti oldalán elhaladó pályán, ami így Pécs–Siklós–Harkány kapcsolatot is eredményezett volna.
Most aztán Pestre (majdnem Szalántán) és Mohácson át vezet az autópálya. A Baranyát másik irányból elérő Zágráb–Bjelovar–Virovitica autópálya rövid időn belüli elkészülte után aztán éghetünk az ennek folytatását jelentő Barcs–Szigetvár–Pécs „országos főútvonal” állapota miatt is, mert folytatás persze abba az irányba sincs.
Kedves Illetékes Kovács János! Esetleg elmondaná, miért nincs igazunk, ha igazunk van?
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 42 hozzászólás érkezett-
42. fridaycs 2011. november 11. 16:56
a nyomvonalvezetéshez van egy sejtésem (persze csak keresem a magyarázatot, nem tudom az igazat):
Vannak olyan utak, hogy Európai főútvonalak. pl.: E73. Azt hiszem ez a mostani M6 is. Amíg nem készült el az M6, addig a 6-os és 56-os út volt az E73 jelű főút.
Én erre gondolok, hogy ezért megy arra az M6. De mivel nagyvárosba kellett a cél ezért kerestek rövid utat Mohácstól (persze lehetne Szekszárd, Bátaszéktől is) Pécsig. Ez lett az M60. -
41. don_kihote 2011. november 11. 15:57
Autópályát nem a múltnak, részben a jelennek, és főleg a jövőnek kell építeni( ez a minőségre is vonatkozna!). Ennek alapján írom le - még ha meg is köveznek érte- hogy várom a mohácsi híd megépítését. Tudom, hogy most rengeteg ellenérvet lehet felhozni ( és sajnos a jelenlegi gazdasági helyzet miatt nem is aktuális) de szeretnék Szegedre, Gyulára stb. "leugrani" rendszeresen.
-
40. Rom_ulan 2011. november 11. 15:12
Ja ami kimaradt hetente járok rajta min 3 alkalommal teljes hosszában, néha lejövök vissza felé Szekszárdnál, de időben úgy sem jobb (konkrétan ha át kell jönni a városon +20 perc.) legfeljebb üzemanyagban spórolok.
-
39. Rom_ulan 2011. november 11. 15:08
Csúsztatós spekulációs erősen ez a cikk, de nem meglepő...
Szigorúan a tényeket figyelembe véve azonban, ha a Bóly környéki mezőgazdasági és állattenyésztési tevékenység, urambocsá a cserép gyár emiatt fel tud futni volumenben akkor ám legyen, az sosem csak egy embernek jó, ha egy üzlet beindul.
29. Sportoló007 ez így mondjuk konkrétan egy baromság egyrészt nem vagy ott állandóan, hogy ilyen kijelentést tehess.
Másrészt ha arra indulsz Pestre ugyanúgy kerülőt futsz Pécsről mintha Bóly felé mennél. kb.2 kilométerrel még hosszabb is mint, a másik verzió nem beszélve az időről.
Még elég sokan írtak eddig könnyedén marhaságnak titulálható hozzászólásokat, de nem fogok mindenkit cáfolni és megerősíteni.
Aki felmegy a googlemaps-re láthatja, hogy nem egyszerű a környék megközelítése és pécsiként talán örülni kellene, hogy baranyát szeli kerszetül kasul az autópálya és nem tolnát, bár ők is érdemelnének valamit az elmaradottabb részeikre.
Továbbá ott a természetvédelem kérdése is a fél mecseket eltakaríthatták volna, hogy oda utat építsenek, hiszen a nyomvonal építése nem csak az út szélességében érinti a környezetet hanem minimum 3-400 méter szélességben szinte minden pusztul ha nem előbb akkor később.
Félre értés ne essék, szerintem sem jó a jelenlegi helyzet, de a semminél jobb és vannak akik számára előnyösebb így mint máshogy lenne.
Legalább ennyien csalódtak volna ha a Dombai tó környékét teszik tönkre miatta.
És a sok tereptárgy legalább ilyen drágává tette volna és kimarad a buliból mohács környéke ami egy esetleges hajózási boom esetén szintén nagyon jól járhat egy komoly kikötő telepítése esetén.
-
38. katayama 2011. november 11. 13:02
bevándorló!
Látom,szereztem egy jó napot!:))
Amíg nem volt,mindenki sopánkodott!Most van,újra megy a sopánka,csak most ellenkező előjellel!
Az erdős példa csak arra lett volna jó,hogy abba bíztos belekötött volna néhány hazafi.
De,hogy valami okosat is mondjak:mindenki arra jár amerre akar!:))) -
37. bevándorló 2011. november 11. 12:42
katayama.üdvözöllek.
látom te vagy a megoldás kulcsa,mint környezetvédő.szerintem kevesen gondoltak arra,hogy miért a tervszrűtlen pályarajz.te megfejtetted.minden gúny nélkül.... -
36. katayama 2011. november 11. 11:59
Misina!
Látom, hogy szívedhez közeli a téma.
Aki évente egyszer utazik Pécsről Pestre,annak szinte tökmindegy,hogy merre megy.Aki viszont heti több alkalommal,annak bizony nem.Mert csak a pályán lehet gyorsan,kényelmesen és biztonságosan 2 óra alatt feljutni.
Ha Szekszárdról Pécs felé hozták volna az M6-t,és áldozatúl esett volna többszáz hektár erdő,akkor most biztos azon sopánkodnál! -
35. bevándorló 2011. november 11. 11:42
nem is rossz ötletkipróbálni"Kakasdon meg Mecseknádasdon külön öröm az éjszaka közepén is megállni a lámpánál a semmi közepén"
micsoda örömforrása lehetsz TE az éjszakában.
bocsi,de ezt nem lehetett kihagyni -
34. Misina 2011. november 11. 10:22
Kakasdon nincsen lámpa.
Négy lámpa összesen, ha minden piros lenne jelenthet neked 2-3 km előnyt a pályán.
Az útminőség nem olyan rossz.
A 6-os gyors és szép.
A Pécs-Pécsvárad-Bonyhád-Szekszárd az egyetlen létező folyosó.
Nagyon sokban van az üres álmotok! -
33. BrigiFőnöke 2011. november 11. 00:17
Ennyire nincs miről írni?
A régi 6-os utat el kéne felejteni végre, Pécsvárad és Bonyhád között (tovább nem voltam rajta mostanában) inkább hasonlít valami háborús övezetbeni mellékútra, mint normális közlekedési folyosóra.
Aki arra szeret menni, tegye azt. Filléres tétel a gömbfej, a kerékcsapágy, és a futóműalkatrész úgy általában. A szervizeknek is meg kell élniük valamiből. Hajrá!
Kakasdon meg Mecseknádasdon külön öröm az éjszaka közepén is megállni a lámpánál a semmi közepén. Vagy csak úgy általában 50-el araszolgatni. (Ugye senki nem szokott gyorsabban hajtani arrafelé?)
Én maradok a pályán, amíg üres, addig sem kell a b*lfaszokat kerülgetni.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









