Ronda a vaskilátó
Mik ezek?
XÁtadták, átvették a tettyei palotaromot, Szatmári György volt pécsi püspök felújított palotáját, a török korban volt derviskolostort. A palotaromot „fejlesztették is”, hozzá vaskilátót építettek. A tervezési, kivitelezési hibáktól nem mentes, csaknem ötszáz éves falak leomlását megakadályozták ugyan, de a falak statikájának további romlása tapasztalható. A kilátóval „fejlesztett” palotarom a műemlék megcsúfolását jelenti.
Az elmúlt évben sokan tiltakoztunk már ellene. „Fanyalgásom” újra megismétlem: ennek semmi köze a történelemhez, testidegen szörnyszülött, szakszerűtlen tervezési abszurdum. Sajnálatos tévedése azoknak is, akik tervezési szinten elfogadták. Tudom, vannak, akiknek tetszik, szépnek tartják, nem kívánok velük vitába szállni. Döntsön a véleménynyilvánítás.
A Dunántúli Napló egyszer már kikérte az olvasók véleményét pár hónappal ezelőtt: akkor az olvasók többségének nem tetszett a fejlesztés. Talán érdemes lenne ismét feltenni a kérdést, és jó lenne, ha a többség véleményét az illetékesek is figyelembe vennék!
Tisztelt városvezetés! Kötelességünk elfogadni – állítólag – pesti tervezők elképesztő tévedését? Sajnálatos, hogy a pécsi tervezők hallgatnak, nincs közreadható véleményük más fejlesztésekben sem, ami az EKF-fel kapcsolatos? Hallgatnak. Miért? Tisztelettel kérjük: bontsák le a vasfalat!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 17 hozzászólás érkezett-
17. Szurikáta 2012. január 23. 10:38
"Sajnálatos," hogy D.J. (Pécs) általam említett című levele (DN /01/20) nem került közlésre itt.
Viszont "nagy örömmel" olvasom az újabb levelét ! (DN/01/23) Cím : A többségnek nem tetszik a vaskilátó,le kell bontani,hogy a Tettye élhető legyen.
Remélem, hamarosan olvasható lesz a bama.hu-ban. (Készülnék is hozzászólni! ) -
16. Szurikáta 2012. január 20. 14:09
nagyon remélem, hogy D.J. (levélíró) újabb gondolatait hamarosan olvashatjuk !
Címe : "Biztos,hogy így szebb lett a Mecsek Áruház előtti tér ?"
DN - 2012/01/20 - Postabontás -
15. Szurikáta 2012. január 3. 15:22
Esetleg ajánlom elolvasni ezt is :
http://www.epiteszforum.hu/node/20246
Címe : Via Dolorosa -
14. Lennivagynem 2012. január 3. 09:04
Szerintem nem kéne válaszolni a provokatív hozzászólásokra, folytassunk értelmes párbeszédet minden ügyben ami a régió ügyét érinti. Ezek a mindenkit anyázók meg rájönnek, hogy le vannak sajnálva és majd csak írogatnak értelmeset is. A kilátóhoz kapcsolódva csak annyit, hogy én a romot sem újítottam volna fel. Így sem tudtunk róla többet, ezután sem fogunk.
-
13. Nagyhóhányó 2012. január 3. 08:45
Egy érvet mondjatok, hogy "miért szép?"
-
12. Kazánkovács 2012. január 2. 18:51
A Tettye átalakítása, vagy hogy is nevezzem, ami történt kedvenc parkommal,már sokszor volt téma.Sajnos a hozzászólók többsége nem sok pozitív megállapítást tudott tenni a jelenlegi állapotokról. Erre a kilátónak nevezett rozsdás kazánlemez tákolmány csak felteszi a koronát. Koszos, mocskos és balesetveszélyes. Igazán kíváncsi lennék, hogy mennyibe is került ez nekünk pécsieknek? Én biztos nem sírnék utána, ha derék "vállalkozóink", akik a hazai fémkereskedelmet lendítik fel, áldozatos munkával "újrahasznosítanák".
-
11. veltam 2012. január 2. 18:03
Úgy látom ez a rozsdásodó vaslemez egy új építészeti divat (vagy perverzió), a Zsolnay negyedben is alkalmazták, már néhány hét alatt barna foltos lett alatta a kőburkolat. Amúgy a kilátó egy undormány, és semmi szükség nem volt rá. Ha valaki szép kilátásra vágyik, akkor menjen fel a sziklafal feletti területre, ha a hegymászás nehezére esne, akkor pedig sétáljon pár száz métert a Havihegyre, onnan is szép a város. Szóval a kilátó azonnali bontására szavaznék, már akkor is ezt javasoltam itt, amikor még csak a váza állt. Furcsa, hogy nem akarják az illetékesek meghallani a kritikát, pedig már többen megírták a véleményüket erről a kilátónak titulált rondaságról.
-
10. Manóka 88 2012. január 2. 17:02
Mi már nem voltunk a Tettyén 2 éve, úgyhogy dec. 25-én, a szép időre való tekintettel megnéztük. A rozsda, meg a kosz tényleg nagyon ciki. Csomóan sétáltak ott, de többen inkább nagy ívben elkerülték az egészet. Inkább hagyták volna úgy, ahogy régen volt.
2.pontén
Ha az zavar, hogy emberek kinyilvánítják a véleményüket, te miért teszed? Na??
:o -
9. mihistvan 2012. január 2. 15:46
Ma szép idő volt,megnéztük az állitólag kész tettyei romokat és a csodálatos vaskilátót.Felmentem,de fentről sem látni többet mint a romok közül.Nem tudom kinek az agyában született ez a monstrum,de őrület.Sűrgősen le kellene bontani,mielött a fémgyűjtők rákapnak.
-
8. Horipaso 2012. január 2. 15:45
5., 6.!
A fuvaroslónak sincs nagyobb gondja a szemellenző miatt, csak, hogy az útat nézze. Ami jobbra és balra kívül esik a látóterén az nem is létezik, tehát nem lehet gond.
...Mint nálatok.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









