BAMA

Persze aki nehezen birkózik meg azzal a kényszerrel, hogy a családi nappaliban gondosan ügyelni kell a földimogyoró héjának  elhelyezéséről és az esetlegesen elszabadult darabkák eltakarításáról, az a Korhelyben levezetheti feszültségeit. A fejenként száz forintért korlátlan fogyasztásra kínált csemegét ugyanis hanyag eleganciával szabadíthatja meg burkától, amit hivatalos engedély birtokában akár a földre is hajíthat. A hajópadlón egyébként szalmával van megágyazva a mogyoróhéjnak, ami akár istálló-fílinget is kelthetne, de valamiért mégsem kelt (ennek alighanem az enteriőr az oka, ld. alább). Tűzvédelmi szempontból persze nem példaértékű a megoldás, fel is hívatik a dohányzó vendégek figyelme arra, hogy hamuzni fokozott körültekintéssel szíveskedjenek. A dohányzó részben. Mert hogy a Korhely - belső - felében pirosat kap a tüdőropi.

A szalma-mogyoró szőnyeg egyébként szó szerint sajátos alaphangot kölcsönöz az étteremnek. Susog, zizeg, ropog - az ember egyből otthon érzi magát. Ha pedig csendes időszakban veti erre a vendégeket a sors, egy jól időzített mogyoróhéj-roppantással (a bátrabbak sorozattal) kiválthatják a pincérhívás tradicionális és unalmas módszereit. Péntek késő este erre persze semmi esély. A Korhely a hétvégi éjszakákon ugyanis pubbá-kocsmává pörög fel (cigitilalom felejtő), kitartóan működő konyhával, persze. Mi más is lehetne ilyenkor a sláger, mint a sztarpacska (600, de aki komolyan gondolja, annak 900-ért füstölt-főtt csülkös verzióban). Igaz ugyan, hogy az étlap szerint szabályosan, burgonyából készül, házi szlovákunk azonban már a színe ("nem elég szürke") alapján gyanút fogott, és kóstoló után eredményt is hirdetett: "nokedli - de tényleg nagyon jó".

Az étlap egyébként külön pontot érdemel. Részben azért, mert megvezeti az olvasóközönséget: a látszólag szisztematikusan bevezetett 12-es és 16-os karikák, smile-k és csillagos ötösök valójában nem utalnak semmire. Személyzeti tájékoztatás szerint, legalábbis. A pont jár emelett a számos fantázianév miatt is. "No para" (jalapeno paprikás steak), "Figyel Castro" (lapon sült, hagymával-kolbásszal-paprikával pörköltösített karaj, tejfölhabarással, lángossal),  "Obladi oblada" (Tökmagos mézben és mustárban pácolt sertéskaraj roston), "Moszkvics slusszkulcs" (főtt, füstölt csülök krumplival, hagymával, paprikás tejföllel egybesütve) vagy "Érett nő" (rántott camambert).

Én a túrógombócós parajkrémleves (remekbe szabott paraj-résszel, csalódást keltő, lisztnek ízlő túrórésszel) után a "Szájbergyerek kérjél bocsánatot" mellett teszem le a voksot. A párhuzam mondjuk sántít, mert kacsa- helyett libacomb a kínálat, lila káposztával és hagymás-szaftos burgonyával. Étlap szerint. Ami a szárnyast illeti, ott a pont, ami a káposztát (érdekes csípős-savanyú verzióban), ott a pont, ami a hagymás-szaftos burgonyát... Nos, mezei főtt krumpli petrezselyembe hempergetve. Sajnálom. Párom a "Golyós Toll - hoppás indián" kapcsán szintén a köret miatt morzsol el néhány könnycseppet a szeme sarkában - a rizs ugyanis jobban pereg a kelleténél ("majdnem olyan, mintha én csináltam volna" - utal a rizsfőzés kapcsán állandósult frusztrációjára). A lényeg nagyrészt kárpótolja: a juhtúróval töltött, bundázott gombafejek felkerülnek a J-betűs listára.

Ami a Korhely kínálatát illeti: miatta is visszatérős hely, az tuti. A fantázianevek kapcsán meglebegtetett étkekből nem nehéz kitalálni, hogy kreatív konyha figyel a háttérben. A leveseknél (450-550) még nincs túl nagy választási dilemma, utána azonban elszabadul a fantázia. A Korhely elődjét (az Amradillót) nem csak az enteriőr elemei idézik - a tex-mex vonal már az előételeknél elkezdődik. A babpürés-sertéssültes vagy salsaszósós-tojásos búzatortillával (590, 490) például. Egy mérettel feljebb a Chili con carne (850) alap, ahogy a több féle fajitas (1900) és az enchilada (1300) is. Többek között.

Az előételek között ugyanúgy ott van a tatár beefsteak (1200), mint az anti-Norbi paprikás-tormás-tojásos csülök (750), salátából (750-850) négy féle akad (bennük avokádó, tonhal és - megint - csülök például). Egytálételekből legyen elég ízelítőnek a névszemle, annyival kiegészítve, hogy steakből a No parán kívül ötfélét kínálnak még (1950 forintos egységes fogyasztói áron). A desszertek (400-600) közé a palacsintán kívül befér a túrógombóc, a parajos penne tészta vagy - hogy jusson Mexikóból a végére is - az almával töltött sült tészta vaníliaöntettel (Sopapillas).

A folyóügyek kapcsán két fronton is hódított szívdarabot a Korhely. Egy: szervírozáskor megadják a módját, szimpatikusan kicsipkézett narancsdarab a narancslében, külön jégkocka jégfogóval az ásványvízhez, minden pohár alá szalvéta vagy alátét. Kettő: jó söröket (Dreher és Pilsner Urquell) csapolnak racionális áron (pohár: 180/270, korsó: 300/420). A tex-mex (múlt) kötelez: tízféle tequila (egy kukacos) és persze kukoricasörök, üvegben. Borból a lédiget a Lelovits pincészet adja (1200/l), az üveges kínálathoz Tiffán és Kovács-Harmath kollégák is hozzáteszik a magukét. És, persze, koktélok, két és fél oldal (klasszikus, édes, karibi, alkoholmentes).

A meleg italok listáját sajnos gyenge versenyző vezeti - eddig sem Bravos-ból álmodtuk a kávét, és ez után a presszó után sem fogjuk, az fix. A kategória reménye így a többiekben marad: ír és mexikói kávé (kötelező kör, 570), Dilmah teák (pont, 200). És az extrák: Hot Choc (rum, forró csoki, tejszínhab, 800) vagy Hot Papidoux (alma, calvados, fahéj, 800).

Szóval ha kávéval nem is, mással lehet ejtőzni. A hangulat ugyanis adott. Persze, a deguk - nem ember, akit nem fakaszt mosolyra a hipersebességre kapcsolt farágó kolónia. De nem csak: jót tesznek a miliőnek az indián mintákkal feszítő színes tetőablakok, az absztrakt szobrocskák, a nagymama sublótjából előhalászott tárolóedények (bennük mogyoró, alap), a zsákvászonba csomagolt hangszórók. A falba vésett szakrális fülke, Madonnával akár giccses is lehetne - de a félig száradt virágcsokorral visszaszelidül hétköznapivá. Így jó - templomban azért mégsem enne szívesen az ember. Itt igen.