Egy brünni kirándulás margójára
Mik ezek?
XVajon hányan írhatnak riportot szüzességük elvesztéséről? Nem végeztem reprezentatív felmérést e témával kapcsolatban, de azt hiszem, nem sokan.
Úgy alakult az életem, hogy többszörösen kötődjek Brno városához. Unokatestvérem az egyetem elvégzése után ott ragadt - előbb állást, majd férjet talált magának. Utóbbi mostanság rendszeresen ellát fordítanivalóval, ő kihasználja az én nyelvtudásomat, én az ő kapcsolatait. A harmadik kapocs a helyi kosárlabdacsapathoz fűz: az elmúlt években annyiszor került össze a MiZo Pécs csapatával az Euroligában, hogy alaposan megismerkedhettem velük is. Edzőjüknek, Jan Bobrovskynak több alkalommal tolmácsoltam, sőt, interjút is készítettem vele.
Nagyon szurkoltam, hogy városunk büszkesége ne a Moszkvát kapja a rájátszásban, hanem a Gambrinust, mert azon spekuláltam, hogy ebben az esetben összekötném a kellemest a hasznossal: a már régóta esedékes papíraláírós, elszámolós találkozót a két kosárcsapat mérkőzésének napjára időzítem. Az égiek meghallgatták imámat, így nem maradt más, mint Beti barátommal - az idegenbeli mérkőzések rendszeres látogatójával - egyeztetni a közös túra ügyében. A munkahelyemről is el tudtam kéredzkedni, s ezzel elhárult minden akadály.
Reggel fél nyolcra beszéltünk meg találkozót (persze hét után két perccel már rám csörgetett, hogy készen vagyok-e már), s tankolás után Brno felé vettük az irányt. A Peugeot száguldott, csak úgy suhantak a fák és a rendőrök, az idő szép volt, a forgalom kibírható, így nem csoda, ha kevesebb, mint öt óra alatt megérkeztünk célállomásunkra. Miután kibéleltük a csomagtartót sörrel a Makróban (a helyi Metro), megkerestük a kedves rokon lakását, ahol néhány üdítő (Krusovice, Gambrinus, Radegast) kíséretében elintéztük a papírmunkát és a pénzügyeket, majd következhetett az ízletes ebéd. Beti ezután fiával együtt felkerekedett, hogy még időben odaérjen a csarnokhoz (a legjobb helyek egyikére pályáztak), én pedig Beáékkal maradtam- úgy egyeztünk meg, hogy a teljes Dittel család kijön a meccsre.
Miután a család feje is hazaért, a két gyerekkel együtt kocsiba ültünk, s elgurultunk a csarnokig, ami már messzire zengett. "Hazai pálya!", mormoltam félhangosan, merthogy egyértelműen a vendégszurkolók verték a tamtamot. Betiék jó munkát végeztek. Mi megvettük a jegyet, majd bevonultunk a szentélybe. A mieink a bejárat felőli palánknál nyújtottak éppen, oda is szóltam Zsófinak, hogy "Mindent bele!", amit kissé meglepődött arccal, de széles mosollyal konstatált. Ahogy haladtunk ülőhelyünk felé - a túlsó palánk mögött, pontosan a vendéglelátó alatt - úgy éreztem, valaki figyel engem. Körülnéztem, és összeakadt tekintetem a tavaly még Pécsett játszó Béres Timiével. Még emlékezhetett rám, mert barátságosan biccentett. Ülőhelyünket elfoglalva, a látványtól lefoglalva nézelődtünk. Fölöttünk rengett a lelátó, alattunk rezgett a talaj, a hazai szektorban szóltak az elmaradhatatlan kereplők, a lányok melegítettek. Zirková az orrom előtt végezte az utolsó nyújtó mozdulatokat, ha akarom, megérinthettem volna, de inkább csak neki is odaköszöntem. Na, ő nem ismert meg, de egy félmosollyal azért méltányolta igyekezetemet.
Bírói sípszó, játékos-bemutatás, utolsó büntetők, kezdődhet a meccs. A csehek igyekeztek gyorsan elhúzni, de mi nem hagytuk magunkat, kapaszkodtunk, mint anyós az erkélyrácsba. A Dittel gyerekek előttünk térdeltek, őket teljesen lekötötte a zajos kavalkád, s szüleik is láthatóan élvezték a mérkőzést. Időről időre még kommentárjaikkal is megörvendeztettek, vajmi kevés hozzáértésről téve tanúbizonyságot. Ahogy haladtunk előre az időben, úgy ment feljebb az én pulzusszámom is, és úgy kezdtem egyre furcsábban érezni magam - mivelhogy a vendégszektor kellős közepén ülve elég hamar feltűnővé vált, hogy pontosan fordított ütemben ugrálok fel és örvendezek a többiekhez képest. Mindenesetre a hazai szurkolók nyugodtan tűrték el a betolakodót, amolyan tipikus csehes békében elvoltunk egymás mellett. A második negyedre - miközben a különbség csak nem akart pár pontnál nagyobbra nőni - egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az esemény messze leggyengébb szereplői a sporik, akik olyan összevissza fújdogáltak, mint az áprilisi szél. Felváltva dühöngtünk a hibás ítéleteken, s a menetrendszerűen következő kompenzációkon. Az egyik, a korlátot felettem támasztó vendégszurkoló meg is elégelte a harmatos teljesítményt, s egy alapvonali beadáskor célbaköpéssel próbálkozott. Hullt a köpet, hulldogált, de célba nem talált: elsuhant a bíró válla mellett, aki csak rezignáltan felnézett, s nem szólt semmit. Onnantól kezdve viszont nem sok ítélete kedvezett nekünk. "Az opusszum bosszú hosszú!"
A szünetben Beti óbégatására lettem figyelmes. Engem szólongatott. Mint kiderült, az erőteljes használattól kilazult egy a korlátra erősített nagyjából egy négyzetméteres plexi üvegtábla a vendégszektor felettünk lévő részén, s arra próbáltak rávenni, hogy keressek már egy rendezőt, aki megszerelné. Eleget tettem a kérésnek, s onnantól kezdve a helyi "szerelőbrigád" szerencsétlenkedése kötötte le a figyelmünket. Megjegyzem, életveszélyes mutatvány volt a korláton áthajolva fejjel lefelé behúzni a kilazult csavarokat, s pont alatta ácsorogni nem kevésbé. De hát a kaland az kaland!
Hogy mindeközben más is történhetett, arról a harmadik negyed elején elég gyorsan értesültünk. A hazai csapat vezetői valószínűleg szerváltak egy városnév-táblát, amit megmutattak a játékvezetői hármasnak, csak hogy tudják, hol vannak, és merre van az előre, mert az első öt percben egyértelműen kezükbe vették az irányítást. Befújtak hét faultot a Pécsnek, négy személyivel a padra kényszerítették előbb Dalmát, majd Zsófit, közben pedig hagyták, hogy a hazaiak nemes egyszerűséggel levadásszák a mieinket. Ilyenkor a rutinos meccsrejáró előtt világossá válik a képlet: a jegyzőkönyvbe már be van írva a győztes. És nem a bírók miatt, hanem azért, mert ha egy eleve szűkösebb keretű csapat elveszíti védekezésben a külső sorát, csak idő kérdése, hogy az ellenfél bedarálja őket.
Igen ám, csakhogy a Pécs esetében nem szoktak működni a képletek, s nem történt ez másként most sem. Ahelyett, hogy összezuhantak volna a lányok, még inkább felszívták magukat. Dalma sántikálva (kapott egy belső combos medvepuszit, ráadásul a talpa is fájt), a kipontozódás rémétől fenyegettetve is igazi (had)vezérként mozgatta a többieket a pályán, beesett jó pár extra gól, Bobrovsky mestert meg a kispad mellett kerülgette a infarktus. Mert nemhogy nem szakadtunk le, egyenesen vezettünk! Amikor a negyedik negyedben kezdett elfogyni a szufla (meg Sarok Niki is négy hibával állt már), beálltunk zónázni, hadd kínlódjon az ellen.
Ekkor voltam kénytelen szembesülni saját tragikus vétségemmel. A két negyed közti egyperces szünetben ugyanis tekintetem elidőzött Zirková formás … szerelésén, s közben azon (is) tűnődtem, dobott-e már egyáltalán pontot. Az eredményjelzőre pillantva megbizonyosodtam arról, hogy bizony nem. Na, ennek nagyon örültem, gondoltam is magamban, maradjon is így. Kellett nekem előre örömködni! Amikor a zónánk ellen bevágta az első hármasát, rögtön elkezdtem minden a kezem ügyébe eső hamut a fejemre szórni, de akkor már késő volt. Minden sikeres akciónkra volt válasza, három triplát és egy duplát süllyesztett el a kosarunkba, megmentve ezzel az agónia határán leledző edzője életét, és a sírból visszahozta a meccset is. Olyan lendületet adott csapatának, hogy ha nehezen is, de végül behúzták a mérkőzést.
Meglehetősen frusztráló így veszíteni, az utolsó pillanatokban, ennyire közel a csodához. Ezt volt, aki felettem is így gondolta, mert a lefújás után nem sokkal lehullott a második csomag is, csak ez már nem folyékony halmazállapotú volt, hanem plexiből készült. Gyanítom, hogy némi ráhatás következtében esett le, amiért tulajdonképpen hálás is lehetnék, mert ha szabadeséssel érkezik az üvegtábla, valószínűleg lecsapja az előttünk térdeplő gyerekek kezét. Ehelyett azonban vagy fél méterrel előttük csapódott a parkettába, méretes lyukat vágva. A körülöttem addig önfeledten ünneplő szurkolók rögtön a korláthoz tódultak, és keresetlen szavakkal illették a "vandál", "szemétláda", "barbár magyarokat", én pedig majd elsüllyedtem a szégyentől. Ez a mellékzönge nagyon nem illett sem a mérkőzéshez, sem az ezer egynéhányszáz hazai szurkolót is túlkiabáló vendégszektor addigi magatartásához. Szomorúan kellett konstatálnom, hogy nagy az Isten állatkertje, és alacsony a kerítés.
Szerencsére a figyelem ismét a lányokra irányult, hiszen mindkét csapat játékosai megköszönték a biztatást, sőt, a csehek még pacsizni is odajöttek - hogy aztán óvatosan lépdeljenek a szilánkok között. Mi pedig szedtük a sátorfánkat, és az elmúlt másfél óra izgalmait taglalva lassan kihömpölyögtünk a tömeggel együtt a csarnokból. Betiék már vártak rám, és nagyon át voltak izzadva, így sietősen elbúcsúztam rokonaimtól, majd autóba pattantunk, s irány: Pécs!
A hazautunk viszonylag eseménytelenre sikeredett, eltekintve attól, hogy egész Magyarországot úgy szeltük át, hogy alig láttunk valamit a ködfoltoktól, egyszer pedig meg kellett állnunk (satufékkel), hogy egy tucatnyi őzet átengedjünk az úton. Közben alaposan kiveséztük a mérkőzést, ki-ki a saját nézőpontjából, s hajnali egy előtt nem sokkal megérkeztünk szűkebb pátriánkba. A másnapi korai kelésre való tekintettel gyorsan ágyba bújtam, de elalvás előtt a barik számolgatása helyett még elidőztem gondolatban életem első idegenbeli meccsén, melyen ugyan nem vált be a régi közhely ("Szűz kéz szerencsét hoz."), de azért maradandó élménnyel gazdagodtam egy fantasztikus tartással, hatalmas szívvel és csupa sportemberrel rendelkező csapatnak köszönhetően.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. Tömbös Tas 2008. március 24. 14:11
Odakint húsvét van,
Mosolyog az ég is,
Beszerzek egy mókust,
S mosolygok majd én is. -
2. speciel 2008. február 11. 13:55
Én mondjuk nem voltam ott, úgyhogy jó volt elolvasni. Köszi.
-
1. vivi 2008. február 10. 14:27
ez egy baromi nagy túra lehetett csak így tovább!!gratulálok !!szerinted annak a többi 200 szurkolónak nem volt élménye??én ezt meg se írtam volna!!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









