M6-botrány: fizessenek a felelősök
Mik ezek?
XHa az Állami Számvevőszék vizsgálata korábbi, sokmilliárdos beruházásokról elmarasztalóan szól, s az esetleg az előző politikai garnitúrára sem vet jó fényt, az ugyan jól jöhet az épp hatalmon lévőknek, de mellékszál. Nem szép arra hivatkozni, hogy a politikai haszon/leszámolás miatt van minden. Merthogy ilyen nyilatkozatok születni fognak az autópályákat, köztük az M6/M60-ast érintő vizsgálódással kapcsolatban, arra mérget veszek.
Csakhogy az, hogy egy kevesebb mint 150 kilométeres sztrádaszakaszon 3600 hibát találnak, az nem jelent semmi mást, mint hogy azt az autópályát nem építették meg jól. Márpedig ott 130-cal repesztenek.
Az ÁSZ megállapításai ugyanakkor nincsenek összhangban azzal, amit hallottam a déli szakasz építéséről. Hogy az egyik építő cég legfőbb vezetésének kifejezett utasítása volt: a példásnál is példásabb munkát kell végezni, hisz ők üzemeltetői is lesznek a sztrádának.
De akkor mi lehetett a gond? A rossznyelvek szerint az, hogy az M6-ost a 2010-es választások előtt át kellett adni, pedig nem lehetett arra
az időre jó minőségben végezni. Az alagutak megépítése önmagában, azon a területen nem kifogásolható, ám a pálya vonalának kis módosításával rengeteg pénzt lehetett volna spórolni (vagy újabb szakaszokat nyerni, mondjuk a határig). Ám állítólag ezt a lehetőséget számba sem vették a döntéshozók.
Persze értem én, jó üzlet a kisajátítás, s vannak jól lobbizó települések, de másoknak is meg kell érteni: el kell jönnie annak az időnek, amikor a közpénzek ilyen szintű elherdálásáért végre felelniük kell valakiknek. Mondjuk az igazi felelősöknek. Mindnek.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 7 hozzászólás érkezett-
7. Pécsipista 2011. október 29. 09:25
Nem kétlem, hogy vannak e kis hazában szakemberek, akik tudnának utat építeni.
Valamilyen rejtélyes módon a végeredményen nem látszik meg a felkészültség, a jó szándék. Történelmi hagyományai vannak - pályaépítéseknél kiváltképp - a külső tényezőknek.
A korosabbak emlékezhetnek az M7-es építésére. A fél ország tudta, hogy ahogyan kúszik Balatonunk irányába a betoncsík, úgy növekednek jobbról és balról gombaként a pofás kis házikók. Ez még nem is lett volna akkora baj, csakhogy mire Siófok közelébe ért a pálya, Budaörsnél már hozzá is fogtak a javításhoz, mert mint mondták az okosok, hiányosságok merültek fel az útszerkezet szilárdságát illetően. Magyarul kilopták az anyag autópályába szánt nem kis részét... -
6. elszamoltatast 2011. október 28. 22:07
3. Igen jártam, sőt már egyik éjszaka egy róka is keresztbe szaladt előttem, hát mit mondjak nem örültem. Nem azt mondom, hogy a kivitelezők nem hibáztak, hanem azt, hogy szerintem a politikusok ebbe belekényszerítették őket és utólag csak a kivitelezőt lehet felelősségre vonni, a politikust pedig semmiért soha. Pedig kíváncsi lennék rá, hogy vajon mennyi pénzt kinek kellett vissza osztani és vajon ezek a pénzek, most honnan hiányoznak? Talán vadrácsra nem futotta?
-
5. egy bólyi 2011. október 28. 18:49
4. Sévold :D:D:D
-
4. Sévold 2011. október 28. 16:32
3. rudi52
Igazad van!
Én a falhoz állítanám őket!
Vissza a föld utakat!
Vissza a lovaskocsit!
Neked már jól elterelték a figyelmedet a valós problémákról.
Ilyeneket keresnek, akiket könnyen lehet irányítani, az terelő dumákkal.
-
3. rudi52 2011. október 28. 16:18
2. elszamoltatast
Jártál már az autópályán? Raly versenye3ket lehetne rendezni rajta olyan dobbantók vannak "beépítve"! A Mohácsnál lévő kanyarban a híd kb. fél métert ejt amikor leérsz a hídszerkezetről és ráérsz a földre. Az M7 szólt így mint a géppuska mielőtt leaszfaltozták volna. Az meg egyenesen felháborító, hogy 5 méter szint különbség miatt alagutakat fúrtak! Kivétel nélkül mindenkit aki bármilyen minőségben az M6 létre hozásában börtönbe kell csukni a tervezőktől, engedélyezőtől, finanszírozótól, kivitelezőtől, forgalomba helyezőig bezárólag! -
2. elszamoltatast 2011. október 28. 15:42
Szerintem pedig műszaki csúcs teljesítmény volt ilyen rövid idő alatt felépíteni. Szinte lehetetlen. Ezek szerint nem is volt lehetséges tökéletesen. Most majd a vállalkozón verik el a port, miközben nyilvánvaló, hogy a politika beleszólt, nyomást gyakorolt rájuk és ígérgetett. Ők persze most majd mossák a kezeiket, mert egy politikus nem felel semmiért, a vállakozót majd persze megtalálják!
-
1. Gremlin 2011. október 28. 15:04
Ez a Fidesz fizetett politikai hirdetése? Mikor fejezik be a sztrádát a horvát határig? Miért csak 2030-35 között? Megint szarkeverés folyik !
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









