Egyéb

2015.03.19. 12:36

Hol vehet vasárnap Dunántúli Naplót? Térképen és listán is mutatjuk

Mint sokan tudják, március 22-től több ezer újságárusító-hely lesz vasárnaponként zárva, így a vasárnap reggeli Dunántúli Napló-vásárlás több településen is változik az eddig megszokotthoz képest.

BAMA

De nem kell lemondania kedvenc napilapjáról!

Ha továbbra is szeretne értesülni a legfontosabb szombati hírekről, és a Dunántúli Naplóval kezdené a vasárnapot, akkor keresse fel az Önhöz legközelebbi árusítóhelyet az alábbi térkép vagy lista alapján.

A 2015. március 10-i információink alapján az alábbi árusítópontokon talál vasárnap is Dunántúli Naplót.

A 40/510-510 számot tárcsázva ügyfélszolgálatunkon is érdeklődhet, ahol készségesen segítünk megtalálni az Önhöz legközelebb lévő újságárusító-helyet.

Babarc – Béke utca 1. – Söröző
Babarc – Munkás utca 19. – Élelmiszerbolt
Babócsa – Béke utca 4. – Italbolt
Babócsa – Szabadság tér 17. – Légrádi Vendéglő
Babócsa – Szabadság tér 2. – Büfé-Falatozó
Baksa – Hunyadi János utca 47. – Italbolt
Barcs – Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 38. – Boglárka Borozó
Barcs – Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 7. – Kis Hullám
Barcs – Damjanich János utca 29. – Pálya Büfé
Barcs – Nagyhíd utca 72. – Halász Csárda
Bélavár – Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 12./b – Arizóna Büfé
Beremend – Barta L. tér 15. – Park Presszó
Beremend – Gorkij fasor 1. – Vegyesbolt
Beremend – Petőfi S. utca 57. – Bagoly Kocsma
Beremend – Püspökbóly 20. – Presszó
Beremend – Sport utca 1. – Sport Presszó
Bezedek – Kossuth L. utca 89. – Italbolt
Bicsérd – Rózsa F u 47/B – Mini Coop Abc
Bikal – Hunyadi János utca 18. –
Bikal – Zrínyi Miklós utca 8. – Ifjúság Presszó
Birján – Kossuth L. utca 26. – Enger Kft.
Bogád – Kossuth L. utca 23. – Italbolt
Bolhó – Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 29. – Horváth Abc
Bóly – Park utca 1. – Söröző
Bóly – Széchenyi I. utca 1. –
Bonyhád – (Majos) V. utca 28. – Sarki Italbolt
Bonyhád – Dr.Kolta L. utca 0. – Hangulat Kisvendéglő
Bonyhád – Dr.Kolta L. utca 9. – Holstein Söröző
Bonyhád – Szabadság tér 7. – Kedves Presszó
Bonyhád – Veres P. utca 13. – Söröző
Bonyhád – Wesselényi Miklós utca 1. – Kék Egér Kiskocsma
Borjád – Kossuth L. utca 7. – Tivornya Kocsma
Cserkút – Vörösdombi utca 5. – Alpesi Pihenő
Csertő – Kossuth L. utca 9. – Italbolt
Csikóstőttős – Hunyadi János tér 5. –
Csokonyavisonta – Xantus J. utca 194. – Becsali Csárda
Darány – Rákóczi F. utca 2. – Karaván Presszó
Darány – Rákóczi F. utca 25. – Mocker Abc
Dencsháza – Petőfi S. utca 36. – Italbolt
Drávafok – Kossuth L. utca 48. – Italbolt
Drávaiványi – Kossuth L. utca 29. – Italbolt
Drávapalkonya – Sallai I. utca 15. – Élelmiszerbolt
Drávasztára – Kossuth L. utca 81. – Anica Presszó
Dunaszekcső – Kossuth L. utca 2. – Timcsi Teázó
Dunaszekcső – Posta u 21 – Vegyesbolt
Dunaszekcső – Rév utca 2. – Presszó
Egerág – Ipolyság utca 2. – Petbal Club Cafe
Egyházasharaszti – Kossuth L. utca 67. – Vendéglő
Egyházaskozár – Rákóczi F. utca 4. – Gesztenyés Söröző
Egyházaskozár – Virág utca 4. –
Endrőc – Fő utca 24. – Hangulat Presszó
Fazekasboda – Szabadság utca 1./a – Élelmiszerbolt
Felsőszentmárton – Fő utca 4. – Nimród
Felsőszentmárton – Szent László utca 1. – Drávazúg Vendéglő
Geresdlak – Liliom utca 1./a – Liliom Presszó
Gödre – (Gödrekeresztúr) Fő utca 59. – Kocsma
Görcsöny – Hársfa utca 19. – Kastélypark Vendéglő
Gyöngyösmellék – Szabadság tér 4. – Patika Presszó
Harkány – Ady Endre utca 20. – Eldorádó Söröző
Harkány – Alkotmány utca 14. – Oázis Büfé
Harkány – Pécsi u – Mol
Harkány – Volán pu. –
Harkány – Zsigmondy sétány 1. – Kórház Büfé
Háromfa – Kossuth L. utca 57. – Moncherié Pressó
Hásságy – Kossuth L. utca 60. – Italbolt
Hegyhátmaróc – Hunyadi János utca 16. – Italbolt
Heresznye – Kossuth L. utca 49. – Italbolt
Himesháza – Kossuth L u 42 – Mezei Bolt
Hímesháza – Ady Endre utca 33. – Mini Abc
Hímesháza – Kossuth L. utca 61. – Söröző
Hobol – Mátyás Király utca 28. – Tomi Kocsmája
Hobol – Mátyás Király utca 54. – Sport Italbolt
Hosszúhetény – Fő utca 160. – Tavasz Presszó
Kakasd – Rákóczi F. utca 286./b – Dani Kocsma
Kárász – Fürdő utca 17. – Italbolt
Kásád – Kossuth L. utca 28. – Talléros Kocsma
Kátoly – Szabadság utca 110. – Hanna Élelmiszerbolt
Kékesd – Fő utca 80. –
Kémes – Kossuth L. utca 6. – Laki Vendéglő
Kétújfalu – Rákóczi u 9 – Hasznos Holmik Csarnoka
Kétújfalu – Zrínyi Miklós utca 7. – Kocsma
Királyegyháza – Petőfi S. utca 174. – Italbolt
Kisharsány – Dózsa György utca 33. – Büfé 
Kistapolca – Szabadság utca 17. – Vegyesbolt
Kistótfalu – Bem József utca 12. – Vegyesbolt
Kisszentmárton – Kossuth L. utca 10. – Italbolt
Komló – Akácfa utca 19. – Újtelepi Vegyesbolt
Komló – Alkotmány utca 46. –
Komló – Bányász utca 9. –
Komló – Benczúr Gyula utca 12./B – Non-Stop Büfé
Komló – Berek utca 1. – Bázis Söröző
Komló – Fekete Gyémánt tér – Mol
Komló – Fő utca 1. – Élelmiszerbolt
Komló – Irinyi J. utca 38. – Fortuna Söröző
Komló – Kossuth  L. 54-56 – Shell
Komló – Körtvélyes pavilonsor 9. – Szuper Diszkont
Komló – Körtvélyes utca 6. –
Komló – Köztársaság utca 3. – Papa Kocsmája
Komló – Köztársaság utca 38. – Kék Abc
Komló – Madarász Viktor utca 58. –
Komló – MIKSZÁTH K.U.4 –
Komló – Nagyszántó utca 6. – Hordó Borozó
Komló – Nagyszántó utca 6. –
Komló – Pécsi út 1 – Nemzeti Dohánybolt
Komló – Petőfi tér pavilon sor 1 – Nyirő Trafik
Komló – Vértanúk u. 21 – Fixtipp
Komló – Vértanuk utca 5. – Joly Joker Élelmiszerbolt
Kozármisleny – Kossuth L. utca 35. – Italbolt
Kozármisleny – Móricz Zsigmond tér 20. – B.B Borozó
Kozármisleny – Munkácsy Mihály utca 54. – Kunkor Büfé 
Kozármisleny – Orgona utca 9. – Nemzeti Dohánybolt
Kozármisleny – Toldi Miklós utca 53. – Toldi Söröző
Kölked – Kossuth L. utca 7. – Italbolt
Kővágószőlős – Széchenyi I. utca 6. – Lila Akác
Lábod – Hosszúfalvi utca 143. – Hordó Büfé
Lánycsók – Aradi utca 66./a – Pokol Presszó
Lánycsók – II. Lajos utca 1./a – Söröző
Lapáncsa – Fő utca 38. – Vegyesbolt
Lippó – Kossuth L. utca 48. – Italbolt
Mágocs – ADY E.U. 79/A – Dohány Trafik
Mágocs – Árpád utca 46. – Csiszi Söröző
Mágocs – Dózsa György utca 22. –
Magyarbóly – Kossuth L. utca 2. – Italbolt
Magyarbóly – Kossuth L. utca 6. – Nemzeti Dohánybolt
Magyarbóly – Vasút utca 2. – Élelmiszerbolt
Magyaregregy – Kossuth L. utca 66. – Italbolt
Magyaregregy – Kossuth L. utca 70. – Véndiófa Vendéglő
Magyarhertelend – Kossuth L. utca 0. – Italbolt
Magyarszék – Kossuth L. utca 61. – Tokodi Károly Fehérház
Majs – Kossuth L. utca 1. – Italbolt
Majs – Táncsics Mihály utca 319. – Presszó
Majs – Táncsics Mihály utca 350. – Élelmiszerbolt
Mánfa – Fábián B. utca 70. – Forrás Büfé
Máriakéménd – Rákóczi F. utca 36. – Italbolt
Márok – Petőfi S. utca 1. – Italbolt
Máza – Felszabadulás utca 10. – Rufusz Vendéglő
Máza – Kossuth L. utca 62. –
Máza – Kossuth L. utca 71. – Mini Presszó
Mecseknádasd – 6-os főút – Lukoil
Mecseknádasd – Felszabadulás utca 33. – Schum Kocsma
Mecseknádasd – Jókai M. utca 42068 – Schlossberg Vendéglő
Mecseknádasd – Kossuth L. utca 12. – Cba Bolt
Mecseknádasd – Rákóczi F. utca 1. – Trib Söröző
Mohács – 57-es főút – Shell
Mohács – Eszéki u – Mol
Mohács – Horváth Kázmér u. 5. – Trafik 2.
Mohács – Hunyadi János utca 5. – Piac Büfé
Mohács – Korsós utca 17./a – Jolly Joker
Mohács – Kossuth L.u. 93 – Stodi Smoke Bt.
Mohács – Mészáros u. 7. – Sümegi Büfé
Mohács – Pécsi u – Mol
Mohács – Szentháromság út 61. – Italbolt
Mohács – Szőlőhegy – Lukoil
Mohács – Szőlőhegy 1. – Élelmiszerbolt
Mohács – Tavasz u 2 – Mini Abc
Mohács – Vörösmarty u 1 – Csemete Csemege
Mozsgó – Batthyány K. utca 41. – Presszó
Nagyatád – Dózsa György utca 63. – Toll Csárda
Nagyatád – Honvéd utca 47. – Jóbarát Büfé
Nagyatád – Hunyadi János utca 5. –
Nagyatád – Somogyi B. utca 6. – Büfé
Nagybudmér – Petőfi S. utca 7. – Italbolt
Nagycsány – Fő út 52. – Italbolt
Nagyharsány – Petőfi S. utca 11. – Nemzeti Dohánybolt
Nagyharsány – Petőfi S. utca 38. – Nekem 8 Vendéglő
Nagykozár – Ifjúság u. 17 – Mini Abc 2
Nagykozár – Jókai M. utca 41. – Hangulat Presszó
Nagymányok – Malom utca 36. – Tini Büfé
Nagymányok – Petőfi S. utca 104. – Ádám Söröző
Nagynyárád – József A. utca 2. – Italbolt
Nagynyárád – Kossuth L. utca 17. – Italbolt
Nagypall – Petőfi S. utca 1. – Sunyi Söröző
Nagytótfalu – Rákóczi F. utca 30. – Vegyesbolt
Óbánya – Fő utca 69. – Italbolt
Ócsárd – Vasút utca 1. – Mini Büfé
Ófalu – Kossuth L. utca 26. – Italbolt
Olasz – Kossuth L. utca 109./a – Presszó
Orfű – Kossuth L. utca 33. – Élelmiszerbolt
Oroszló – Petőfi S. utca 40. – Őrhegy Söröző
Palkonya – Fő út 81. – Élelmiszerbolt
Palotabozsok – Kossuth L. utca 105. – Presszó
Palotabozsok – Kossuth L. utca 80. – Söröző
Pécs – (Vasas) Mázsaház utca 1./a – Horváth Csemege
Pécs – 48-as tér Zsolnay Vilmos u 04 – Shell
Pécs – 6 sz. főút – Lukoil
Pécs – Angster J. utca 6. – Vegyeskereskedés (Vásártér)
Pécs – Bánki Donát út 17. – Kismiska Presszó
Pécs – Borostyán utca 20. – Via Markt Élelmiszerbolt
Pécs – Budai vám – Shell
Pécs – Cserkút – Mol
Pécs – DIANA TERI PIAC 7.PAVILON – Nemzeti Dohánybolt
Pécs – Endresz út   – Mol
Pécs – Fülemüle utca 74. – Gyöngyszem Abc
Pécs – Garay J. utca 2. – Via Markt Élelmiszerbolt
Pécs – Hungária utca 2. – 6almas Kisbolt
Pécs – Ifjúság útja 4. – Mini Abc Molnár Ko.Bt.
Pécs – Indóház tér – Relay
Pécs – József A. utca 40. – Via Markt Élelmiszer
Pécs – Jurisics Miklós utca 17. – Via Markt Élelmiszerbolt
Pécs – Kemény Zs. utca 1. – Mini Abc
Pécs – Keszüi út 35. – Bálint Vendégváró
Pécs – Kolozsvár u 24 – Sarok Abc
Pécs – Komjáth A. u. 6 – Ibi Foto
Pécs – Komlói út – Mol
Pécs – Kőrösi Cs. S. utca 12. – Csoma Csemege Begerba Bt.
Pécs – Köztársaság tér 6. – Köztér Élelmiszerbolt
Pécs – Maléter P u – Mol
Pécs – Maléter P.u 84 – Mini Abc
Pécs – Malomvölgyi út 11. – Puszedli Élelmiszerbolt
Pécs – Mártírok útja 17./2 – Jolly Joker Vegyesbolt
Pécs – Megyeri u 65 – Lukoil
Pécs – Mohácsi út 14. – Somi Büfé
Pécs – Móra Ferenc utca 50. – Via Markt Élelmiszerbolt
Pécs – Móra Ferenc utca 80. – Mozgóárus Vásártér
Pécs – Nagy Imre út 60-62. – Élelmiszerbolt
Pécs – Nagy L. Király útja 12. – Delikatesz
Pécs – Nagy Lajos király u – Relay
Pécs – Pécsváradi u – Agip
Pécs – Rácvárosi út 23 – Élelmiszerbolt
Pécs – Rókus utca 7./B – Pik-Pak Abc
Pécs – Siklósi u 2 – Pécsi Gázautó Kft Agip Eni Üzemanya
Pécs – Siklósi u 45/1 – Omv
Pécs – Siklósi u 66 – Shell
Pécs – Siklósi u 9 – Mobil Petrol
Pécs – Surányi M. út 21. – Mini Abc
Pécs – Szabolcsi út 21./5 – Vegyesbolt
Pécs – Szeptember 6. tér 1. – Meszes Közért
Pécs – Szigeti u – Mol
Pécs – Szigeti út 26. – Szigeti Élelmiszerbolt
Pécs – Uránbusz végállomás – Relay
Pécs – Ürög utca 3. – Pokol Borozó
Pécs – Vadász utca 81. – Vadász Borozó
Pécs – Veress E. utca 11. – Élelmiszerbolt
Pécs – Vigadó utca 1. – Vigadó Étterem
Pécs – Volán pályaudvar Nagy Lajos király- – Relay
Pécs – Wallenstein Z. utca 10. – Pavi Élelmiszerbolt
Pécs – Zsolnay  út 50 – Omv
Pécs – Zsolnay domb Zsolnay V u 41-43 – Shell
Pécsudvard – Felszabadulás utca 46. – Italbolt
Pécsvárad – Dózsa György utca 2. – Julianus Falatozó
Pécsvárad – Kossuth L u 6 – Tom Market
Pécsvárad – Kossuth L. utca 33. – Zengő Cukrászda És Söröző
Pécsvárad – Kossuth L. utca 50. – Holsten Söröző
Pécsvárad – Pécsvárad – Mol
Rádfalva – Petőfi S. utca 67. – Italbolt
Romonya – Béke utca 28./a – Kávéház
Sásd – Ady Endre utca 2. – Sport Kocsma
Sásd – Fáy András utca 23. –
Sásd – Pozsony utca 2./A – Kis Tavasz Kocsma
Sásd – Rákóczi F. utca 15. – Hangulat
Sásd – Rákóczi F. utca 15. – Aro Abc
Sásd – Sásd – Mol
Sásd – Szent Imre utca 41. – Babó Söröző
Sátorhely – Jókai M. utca 2. – Hársfa Söröző
Sellye – Carolina tér 2. – Carolina Presszó
Sellye – Mátyás Király utca 85. – Hírlappavilon
Siklós – Harkányi u – Mol
Siklós – Piac tér 1. – 11-Es Büfé
Siklós – Piac tér 3. – Sörkert
Siklós – Széchenyi I. utca 5. – Nonstop Bolt
Somberek – Kossuth L. utca 112. – Söröző
Somogyhárságy – Rákóczi F. utca 17. – Italbolt
Somogyhárságy – Rákóczi F. utca 21. – Hársfa Söröző
Somogyhatvan – Kossuth L. utca 1. – Horgásztó
Somogyudvarhely – Kossuth L. utca 47. – Vegyeskereskedés
Somogyviszló – Kossuth L. utca 36. – Béke Büfé
Szalánta – Hunyadi János utca 117. – Marica Italbolt
Szaporca – Kossuth L. utca 50. – Italbolt
Szászvár – Bartók Béla utca 2. – Vadrózsa Presszó
Szászvár – Nefelejcs utca 7. – Nefelejcs Presszó
Szászvár – Sándor utca 2. –
Szava – Kossuth L. utca 15. – Italbolt
Szebény – Szent István utca 5. – Söröző
Szederkény – Pécsi út 16. – Czinege Fagyizó
Szederkény – Templom tér 1. – Vegyesbolt
Székelyszabar – István utca 65. –
Szellő – Fő utca 24. – Italbolt
Szemely – Kossuth L. utca 17. – Italbolt
Szentegát – Almás utca 61. – Italbolt
Szentlászló – Kossuth L. utca 62. – Gazda Söröző
Szentlőrinc – Erzsébet 28 – Zsuzsi Csemege
Szentlőrinc – Március 15. tér 1 – Mini Market
Szentlőrinc – Március 15.tér 1. 152/11 –
Szentlőrinc – Munkácsy Mihály utca 10. – Brumi Cuki
Szentlőrinc – Pécsi út 18. – Mini Élelmiszerbolt
Szigetvár – Bajcsy Zs u. 51 – Diszkont -Petró Kft
Szigetvár – Görösgali utca 41. – Aguszt Büfé
Szigetvár – József A. utca 47. – Zrínyi Presszó
Szigetvár – József A. utca 81. – Öreg Halász Csárda
Szigetvár – József Attila u.0375/3 Hrsz – Shell
Szigetvár – Kaposvári utca 14. – Tüskevár Büfé
Szigetvár – Kárpátok útja 26. – Kárpát Kocsma
Szigetvár – Kárpátok útja 49. – Sarok Presszó
Szigetvár – Kossuth L. tér 1. – Mini Trafik
Szigetvár – Szabadság utca 1. – Vilmos Császár Söröző
Szigetvár – Széchenyi I. utca 59. – Nemzeti Dohánybolt
Szigetvár – Szent István lakótelep 1. – Kumilla Presszó
Szigetvár – Szent István lakótelep 1. – Nosztalgia Söröző
Szigetvár – Szigetvár – Mol
Szigetvár – Tinódi L. S. utca 2. – Bástya Söröző
Szőkéd – József A. utca 13. – Csemegice Vegyesbolt
Szőkéd – József A. utca 8. – Italbolt
Szulimán – Arany János utca 14. – Presszó
Szűr – Kossuth L. utca 66. – Italbolt
Tarany – Csokonai V. M. utca 65. – Lovász Abc
Teklafalu – Fő utca 52. – Picur Presszó
Töttös – Jókai M. utca 21. – Italbolt
Túrony – Kossuth L. utca 72. – Turonyi Trafik
Újpetre – Kossuth L. utca 28./B – Dreher Söröző
Vajszló – Széchenyi I. utca 22. – Joker Kocsma
Vajszló – Széchenyi I. utca 9. – Pompom Presszó
Vajszló – Széchenyi u – Mol
Vásárosdombó – Rákóczi F. utca 8. –
Véménd – Kossuth L. utca 40. – Presszó
Véménd – Szabadság tér 2. – Söröző
Versend – Zalka Máté utca 10. – Italbolt
Villány – Baross G. utca 2. – Mini Presszó
Villány – Baross G. utca 44. – Borzongó
Villány – Diófás utca 2. – Lila Abc
Villány – Villány – Mol
Villány – Virágos utca 29. – Zsuzsi Söröző
Villánykövesd – Kossuth L. utca 3. – Vegyesbolt
Vízvár – Szent István utca 22. – Patkó Csárda
Vokány – Kossuth L. utca 128. – Abc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!