Hírek

2004.10.13. 08:24

Óriásmezőny az arénában

Csütörtöktől vasárnapig a Papp László Arénában rendezik meg a cselgáncsozók junior-világbajnokságát. A magyar csapatvezetés érmet remél legjobbjainktól.

Teszler Vendel

[caption id="" align="alignright" width="300"] Mészáros Anettól érmet remélhetünk
[/caption]A remények valóra váltása nem lesz egyszerű, 65 ország több mint 600 dzsúdósa küzd majd 7-7 súlycsoportban. A mieink egyedül a női nehézsúlyban nem indulnak. A hazai tatami előnye mellett az egy hónappal ezelőtti junior Európa-bajnokság eredményei bizakodásra adnak okot. Szófiában Baczkó Bernadett (57 kg), Mészáros Anett (70 kg) és Bor Barna (+100 kg) egyaránt kontinenselső lett. Ezúttal is elsősorban hármójuktól várható jó eredmény, a szakvezetés a lányoktól és a fiúktól is érmet remél.
– Ilyen rövid időn belül nagyon nehéz kétszer csúcsformába kerülni, igazából az edzőink kezében vagyunk. A két évvel ezelőtti győri ifjúsági Eb-n a hazai pálya óriási segítséget nyújtott. Biztos, hogy így lesz – mondja Baczkó Bernadett, az újpestiek 18 éves Európa-bajnoka. A mezőny ismeretlensége mellett az újfajta lebonyolítási rend szintén értelmetlenné teszik, hogy a versenyzők jóslásokba bocsátkozzanak. A dzsúdó-világszövetség próbaversenynek tekinti a budapestit. A cselgáncs eladhatóságának javítása érdekében egy újítást tesztel a sportág vezérkara. A súlycsoportok eddigi egynapos küzdelemsorozata helyett két részletben, csütörtökön és pénteken selejteznek a résztvevők, délelőtt 10 órától. A helyosztókat szombaton és vasárnap vívják 14 órától.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!