Névtár - Rózsa Gábor

Pécs 2010: Albert Tamás lesz az új ügyvezető

november 5. 10:03

Eldőlt, hogy november 15-től Albert Tamás személyében új ügyvezetője lesz a Pécs 2010-et működtető kft-nek. A női kosárlabdacsapat szombaton először játszik rangadót ebben a bajnokságban, a Ferencváros vendége lesz.

Kétséges, hogy pályára léphet-e a Pécs 2010

szeptember 28. 08:35

Egy előrehozott mérkőzéssel már megkezdődött a szezon a női kosárlabda NB I-ben, az első forduló meccseit azonban csak október 1-jén és 2-án játsszák. A Pécs 2010 vasárnap a Vasas-Csatához utazik, ha utazik. Addig ugyanis rendezni kéne a tartozását, s villámgyorsan igazolni kellene – mert az idő nagyon szorít.

Hamarosan bővülhet a pécsi női kosárcsapat kerete

augusztus 12. 14:09

Jövő hétfőn, azaz augusztus 15-én kezdi a felkészülést a következő idényre a Pécs 2010 női kosárlabdacsapata. A gárda vezetői addig sem unatkoznak.

Pécs 2010: egy hét van „papírgyűjtésre”

július 7. 19:02

Egy hete van még a Pécs 2010 női kosárlabdacsapatának arra, hogy nevezzen a bajnokságra, s leadja az ehhez szükséges papírokat, köztük az eddig hiányzó nullás APEH-igazolást. Ha a pécsiek nevezését el is fogadják, igazolniuk továbbra sem lehet.

Titkolózva alakítják a női kosárlabda jövőjét Pécsen

május 21. 17:18

Taggyűlést tartott péntek délután a Pécs 2010 női kosárcsapatot működtető kft. A zárt ajtók mögött zajló tárgyalás után csak találgatni lehet, de a jövőkép mindenképpen borús.

Fegyverneky Zsófia Sopronba igazol

május 18. 08:45

Fegyverneky Zsófia Sopronban folytatja, a jelek pedig egyre inkább arra utalnak, hogy szétesik a Pécs 2010 női kosárlabdacsapata.

Női kosár: a szövetség a pénzügyekről

január 27. 13:15

Az országos szövetség minden támogatást megad a női kosárlabdakluboknak, így a Pécs 2010-nek is. Ezt állítják az MKOSZ-nél, miután Rózsa Gábor pécsi ügyvezető kifakadt.

Kosaras tartozások - a legjobb védekezés a támadás?

január 26. 15:50

Jelentést kért a kosárlabda-szövetség a Pécs 2010 anyagi helyzetéről és tartozásairól. Az MKOSZ és a pécsi csapat ügyvezetője közt az ügy miatt kisebbfajta üzengetés indult.

Euroliga: csak a döntősöknek jó üzlet

január 18. 11:10

Imádják a szurkolók, a szponzorok szemében is jelentős értéket képvisel, vagyis ha csak ezeket a szempontokat nézzük, „kifizetődő” a női kosárlabda Euroliga-részvétel. Kíváncsiak voltunk arra, hogy anyagilag is megéri-e.

Turóczi távozott a Pécs 2010-től, Vidaciccsal még tárgyalnak

január 3. 17:21

Nem telnek unalmasan az új esztendő első napjai a Pécs 2010 bajnok és kupagyőztes női kosárlabdacsapatánál. Váratlanul távozott ugyanis az együttestől a magas posztokon bevethető Turóczi Nikolett, és az sem biztos, hogy a szerb Jela Vidacic marad-e, vagy sem.

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | következő »

Állásajánlatok

Előző
  • Kos
  • Bika
  • Ikrek
  • Rák
  • Oroszlán
  • Szűz
  • Mérleg
  • Skorpió
  • Nyilas
  • Bak
  • Vízöntő
  • Halak
Következő

Mai horoszkóp

  • A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
  • A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
  • Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
  • Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
  • Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
  • Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
  • Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
  • Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
  • Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
  • Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
  • Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
  • Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Kos Bika Ikrek Rák Oroszlán Szűz
Mérleg Skorpió Nyilas Bak Vízöntő Halak

Ingatlankereső

Receptválogatások

Epres receptek tengere

Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!

Etarget hirdetések
Házhoz visszük a híreket!

Rovatok