Letiltotta az érsekség Varnus Xavér pozsonyi koncertjét
Mik ezek?
XÚj helyszíneket kell keresni Varnus Xavér márciusi felvidéki koncertsorozatának, mert a pozsonyi érseki hivatal nem engedélyezte, hogy az orgonaművész a pozsonyi Szent Márton dómban, ismertebb nevén a koronázótemplomban tartsa meg az ott tervezett koncertet - közölte kedden a koncertsorozat produkciós munkatársa, Héger Rudolf. A Bachtól Vangelisig nevet viselő hangversenysorozatra, amelynek Balogh Csaba szlovákiai magyar nagykövet a fővédnöke, az eredeti tervek szerint a révkomáromi Szent András templomban, a pozsonyi dómban és az ipolysági Nagyboldogasszony templomban került volna sor.
"Tibor Hajdú, a pozsonyi érseki hivatal szóvivője hétfőn felhívott és közölte, hogy a pozsonyi Szent Márton székesegyházban mégsem lehet megrendezni a koncertet" - mondta el az esettel kapcsolatban Héger Rudolf. Hozzátette: Hajdú nem hozott fel valós indokokat, csak arra hivatkozott, hogy szerinte Varnus nem is olyan nagy művész és a magánéletére tett megjegyzéseket.
A produkciós menedzser szerint az érseki hivatal álláspontja gyenge lábakon áll, annál is inkább mert Varnus Xavér a múltban már fellépett szlovákiai templomban. "Szerintem csak az állhat a háttérben, hogy közelednek a választások és egyesek nem akarják, hogy itt magyar művész lépjen fel" - mondta Héger Rudolf. Hozzátette: a helyszínek sorából először csak a pozsonyi dómot kellett kihúzni, de kedden tudomására jutott, hogy a hivatalból a másik két templomba is "odaszóltak".
"A másik két helyszín egyikén ugyan biztosított a helyi tiszteletes, hogy ott megtarthatjuk a fellépést, de a biztonság kedvéért új helyszíneket keresünk mind a három hangversenynek" - jegyezte meg Héger. Az orgonaművész fellépéseinek új helyszínéről még folynak a tárgyalások, de Révkomárom esetében a helyi református templom, Ipolyságon pedig a zsinagóga épülete került szóba. A fellépések időpontjai változatlanok maradnak, a helyszínekről pedig a jegyelővételi irodákban és a médián keresztül tájékoztatnak majd a szervezők.
A cikk küldése e-mailben
X| CHF/HUF | 249.55 | +0.002% | ![]() |
| EUR/HUF | 299.63 | +0.002% | ![]() |
| EUR/USD | 1.25 | +0.002% | ![]() |
| USD/HUF | 239.64 | 0% | ![]() |
Kalkulátorok
- Képgalériák
- Videogalériák








